Mozgalmas napok

Az elmúlt héten meglehetősen sűrű volt a programunk, hétfőn vendég érkezett otthonról a céghez, Peti főnöke, így minden napra akadt valami elfoglaltságunk. Konkrétan minden délben céges ebéd, esténként pedig vacsora. Az első nap még örültünk neki, végre hús, és a kiadásunk is kevesebb lesz. Hétfőn este a főnök házába voltunk hivatalosak, indiai stílusban berendezett lakás, tágas terekkel. A nappaliban ültünk le és elkezdődött a három órán át tartó vacsora. A főnök felesége tálalta a kajákat, időnként a cseléd is besegített, bár kicsit ügyetlenke volt, néhányszor le is tolták érte. Háromféle előételt hoztak, többféle pörkölt rágcsálnivalót, utána hal, majd kecskehúsból kebab következett, és ez még csak a bemelegítés volt. Mellé whiskyt és sört ittak a férfiak, egy kevés whiskyt én is elfogadtam, de inkább a szódát részesítettem előnyben. Mindeközben az udvarra kizárt labrador folyamatosan zörgött, hogy engedjék már be végre, mivel ő bent szokott tartózkodni a lakásban; szegénynek még jó ideig várnia kellett.
Asztalhoz ültünk, ahol további fogások vártak, indiai módon elkészített csirke, rák, rakott zöldség (ami nagyon finom volt), kukoricasaláta, még egyféle saláta és roti, azaz indiai kenyér. A főnök kibontott egy üveg indiai vörösbort, az egyik legjobb shiraz volt, amit itt kapni lehet. Folyamatosan kínálgattak evés közben, nehogy üres találjon lenni a tányérunk, mi már szétdurranni készültünk, de nem sérthettük meg őket, muszáj volt ennünk a desszertből is, narancsos-gyümölcsös vanília fagyi. Örültünk, hogy végre elengedtek és indulhatunk haza, a kutya is nagyon örült, körbe is szaladgált bennünket, miközben a indiai főnök és Peti főnöke rágyújtottak, meg persze a szúnyogok is nagy örömmel vették, hogy a ház előtt álldogálunk.

Kedden ugyanez volt a műsor, csupán más helyszínen, egy nyitott étteremben, ahol ismét élvezhettük a szúnyogok társaságát, bár én készültem, korábbi tapasztalataim arra intettek, hogy fújjam be magam riasztóval. Ha nem is mindet, de a csípések nagy részét sikeresen megúsztam. Az itt elköltött vacsora rövidebb volt, csupán két és fél óra. Mivel Peti ivott, a főnök intézett sofőrt, aki hazavitt bennünket a saját kocsinkon. Szerdán a teljes menedzsment részt vett a vacsorán, az ő kívánságukra a tengerparton lévő hotelba mentünk, ahol korábban is jártunk Petivel. Érdekes összejövetel volt, 13 férfival vacsoráztam együtt és ebből csak kettő volt fehér, most először kicsit zavart, hogy én vagyok az egyetlen nő. Bent az irodában ez nem zavaró, sokat javít a helyzeten, hogy van saját „üvegkalitkám” és ott nyugodtan dolgozhatok.
Itt is bőséges lakomát csaptunk, később megszámoltuk Petivel, legalább 10 féle ételt kóstoltunk meg, ami nem jelenti azt, hogy sokat ettünk belőle, mindegyikből csak egy keveset. A kollegák gyorsan ellazultak a sörtől, mivel ők sokkal ritkábban isznak, de volt aki nem is ivott egyáltalán. Érdekes, hogy nem mertek dohányozni a főnök előtt, csoportosan elvonultak és titokban rágyújtottak valahol, európai szemmel ez elég viccesnek tűnt. A vacsora után a főnök vitt haza bennünket, alig vártuk, hogy kipihenhessük az evés fáradalmait.

Csütörtökön az itteni főnök elutazott Bombayba, hogy eleget tegyen a kötelezettségeinek, néhány újabb vendég érkezett Magyarországról és velük volt programja. Aznap abban a hotelban ebédeltünk és vacsoráztunk, ahol Peti főnöke lakott, svédasztalról válogathattunk, aminek elég nehéz ellenállni. Nos, mindennek meg is lett a böjtje, másnap reggel én is megismerkedhettem azzal a fogalommal, amiről már Peti beszélt: „csípős hasmenés”, mindezt még az is tetőzte, hogy elfogyott a vizünk, egy csepp sem jött a csapból, később kiderült, hogy valaki elzárta a főcsapot. Szerencsére azért be tudtam menni dolgozni, szép lett volna, ha pont akkor nem megyek, amikor az otthoni nagyfőnökök látogatóba jönnek a gyárba.
Aznap már visszafogtam magam kajálás terén, bár kicsit még mocorgott a gyomrom. Szombaton minden rendben volt, be is mentünk dolgozni egy fél napra, itt ugyebár az is munkanap és a szaporodó tennivalók nem várhattak hétfőig. Gyorsan eltelt a hétvége hátralévő része, egy kis shoppingolással (kivételesen most nem nekem vásároltunk), takarítással, pihengetéssel.

Vasárnap már bátrabban ettem, igaz szerintem semmi megterhelőt, de a történtek alapján mégis elkövettem valami hibát. Estére begörcsölt a gyomrom, fájt a fejem, hasmenés, hányás, később még hőemelkedésem is lett. Reggelre vizet sem tudtam inni, minden kijött belőlem, ekkor már biztos volt, hogy ebből orvos lesz. Peti bement dolgozni és mondta, hogy kér időpontot az orvosnál, aztán majd hazajön értem. Tizenegyre kaptunk időpontot, alig éltem, de muszáj volt elmenni. Nem voltam túl jól, kis zacskóval a kezemben üldögéltem a kinti váróban és csak remélni tudtam, hogy az állapotomat látva hamarabb beszólítanak. Szerencsére tényleg nem vártunk sokáig, behívott a doki, alaposan kikérdezett, hogy mikor és mit ettem, megvizsgált, majd felírta a gyógyszereket és Petinek elmagyarázta, mikor melyiket kell bevennem. Gyorsan kiváltottuk az orvosságot a közeli patikában, ahol mindenből csak annyi szemet adnak, amennyit az orvos mondott, majd hazasiettünk. Aznap már nem ettem semmit, örültem, hogy birok inni és a gyógyszerek bennem maradtak. Ráadásul tíz órán keresztül áramszünet volt, a harminc fokos melegben se ventilátor, se légkondi, az volt a szerencsém, hogy valamennyit tudtam aludni, hisz máshoz nem is lett volna erőm. Ma már jobban vagyok, egy keveset ettem, de még nem az igazi, szedem az antibiotikumot és próbálkozom mindig egy kicsit többet enni, hogy újra erőre kapjak. (Annyi erő azért volt bennem, hogy befejezzem a szombaton elkezdett bejegyzést, amint láthatjátok.)

Azt hiszem megtanultam a leckét, ízlik az indiai kaja, de nem szabad túlzásba esni, náluk a kicsit csípős is csípős, olyan pedig nincs, hogy nem fűszeres, itt minden kaja az. Nem hiszem, hogy bármi romlottat ettem, egyszerűen csak kikészült a gyomrom a sokféle erős fűszertől, úgy érzem mostantól menni fog az „indiai” diéta és jobban vigyázok magamra.