2009. január 13., kedd

Fogdokinál

Tegnap reggel a fogorvosnál kezdtünk Petivel, 9 órára kellett mennünk, de a fogdoki csak fél 10 körül esett be. Az asszisztensek addig előkészítették a szükséges eszközöket, majd a papírmunkával foglalatoskodtak. Hamarosan beszólítottak és egyből el is kezdték fúrni a fogamat, semmi érzéstelenítés. Gondoltam, ez így szuper lesz, de ha fáj csak abbahagyja, szerencsére nem volt elviselhetetlen. Erre közli a doki, hogy mégsem csak töméscsere lesz, hanem gyökérkezelni kell, mert nagyon mély a lyuk és továbbra is fájni fog, ha nem szedik ki az ideget. Biztos, ami biztos rákérdeztem, hogy mindenképp szükség van-e a beavatkozásra, ő persze továbbra is határozottan állította, hogy igen. Ok, akkor legyen, a fogfájásnál nincsen rosszabb, tegyék meg, amit lehet. Odajött egy asszisztens és egy kis könyvben levő ábrák alapján elmagyarázta, hogy mit fognak csinálni, majd beadott egy érzéstelenítőt és kiküldött a váróba, hogy zsibbadjak. Peti közben bement a céghez, felhívtam, hogy tájékoztassam a fejleményekről és hogy nem kell sietnie, mert visszamegyek még egy körre. Behívtak, beültettek egy másik székbe, majd egy perc múlva mondják, hogy ne haragudjak, de át kellene ülnöm egy másik székbe, mert van egy idős hölgy, aki 160 kg körül van és ez a szék neki jobban megfelelne. Átültem, a nénit bevezették, rögtön el is határoztam, hogy hozzákezdek a fogyókúrához, és magamban azon tűnődtem, hogy hogyan lehet ennyire elhízni a vegetáriánus koszttól. Elég könnyen, hisz az ember sokkal kevesebb fehérjét eszik, ami azt jelenti, hogy több szénhidrátot és zsiradékot visz be a szervezetbe, hogy jóllakjon, ennyit az indiai kajákról, senki ne gondolja, hogy a vega koszttól nem lehet hízni, sőt.

Visszatérve a fogorvosi beavatkozáshoz, egy női fogorvos vett kezelésbe és folytatta a furkálást, benyomott valami anyagot a gyökerekhez, majd várni kellett, hogy hasson. 6-8 perc múlva nekilátott az idegek kihúzgálásának, egy kicsit éreztem, időnként olyan volt, mintha egy tűt szúrnának az ínyembe, de a legborzasztóbb az volt, amikor láttam, hogy milyen hosszú az a bizonyos csavaros tű, amivel nyúlkál a számba. Ki lehetett bírni, csak kellemetlen, amikor nem tudja az ember, hogy lesz-e még rosszabb és hogy mikor lesz vége. Kaptam egy ideiglenes tömést, felírtak két napra fájdalomcsillapítót és gyulladáscsökkentőt, szombat reggel pedig mehetek a következő fordulóra. Legalább még háromszor mennem kell, mert koronát is rakni fog a fogamra és mindez kb. 40 ezer forintunkba lesz. Fogalmam sincs, hogy otthon mennyi egy ilyen móka, még nem volt szerencsém hozzá, de gondolom hasonló árban lehet ilyen kellemes programokra befizetni. Úgy hogy a következő pár hétre egy fix programunk már biztosan van.