2009. május 7., csütörtök

Főzőcske

Tegnap volt kedvem főzni, ezért háromféle kaját is készítettem. Mivel a hétvégén beszereztünk Bombayban néhány fej brokkolit, ideje volt feldolgozni mielőtt tönkremegy. (Sajnos Vapiban nem lehet kapni, ez már luxuscikknek számít, a helyiek nem vennék meg.) Az egyik feléből krémlevest készítettem, ebből lett három adag, ami be is került egyből a fagyasztóba. A másik feléből gombás-tejszínes ragu lett, ami rizzsel és tésztával is nagyon finom. Május 012

A további program kelt tészta összeállítása volt, pontosabban sörkiflit készítettem. Itt csak szárított élesztőt lehet kapni, így kicsit bajban voltam az adagolással, de végül sikerült megoldani a dolgot és egy fél zacskónyit (1,25 dkg) raktam fél kilogramm liszthez. Mindezt persze előtte felfuttattam langyos tejben cukorral. Korábban még nem próbálkoztam ilyesmivel, de mint kiderült a melegnek köszönhetően kiválóan lehet kelt tésztákat készíteni. A kiflik mellett még néhány bucit is formáztam a tésztából, hogy ne mindig toast kenyeret kelljen ennünk reggelire. A végeredmény meglepően jó lett, ami azt jelenti, hogy mostantól nagyüzemben gyárthatom a pék árúkat, ha jót akarok magunknak. Természetesen inkább meggyulladok a konyhában, de cserébe friss zsömlét és kiflit fogyaszthatunk bármikor. Legközelebb megpróbálkozom a kenyérrel is, ha az is sikerül, akkor megoldódik a kenyérgondunk az elkövetkező hónapokra.

Néhány kép az ínycsiklandozás végett. :)

Május 013

Május 015