2008. március 15., szombat

Kalandos megérkezés

Üdv Mindenkinek Indiából, pontosabban Vapiból Gujarat államban. Kezdjük akkor az elején, az indulás előtti napra már nem terveztem magamnak programot a pakolászáson és a lakás rendbe rakásán kívül. Összeszedtem mindazt, amit szándékaim szerint ki akartam hozni, majd elkezdtem a bepakolást, elég hamar készen is lettem és ekkor jött a mérlegelés. Mivel business osztályra volt jegyem, így 30 kilót hozhattam a 20 helyett, plusz még a kézi poggyász, ami elvileg 8 kg lehetne, de nem mindig mérik le. A hátizsákom és a bőrönd, amit fel akartam adni, kapásból 35 kg-ot nyomott, kénytelen voltam kivenni néhány dolgot, mivel a kilónkénti 30 EUR túlsúlyt kicsit soknak találtam. Végül átpakoltam egy kisebb táskába és sikerült 25 kg-ra leredukálni a feladandó cuccok súlyát. A kézipoggyász picit meghaladta a megengedett határt, „csak” 16 kg lett végül, amit a becsekkolásnál meg is bántam, nem engedték meg, hogy ennyi súlyt felvigyek a gépre, így szerezni kellett egy táskát, amibe átraktam a laptopot, kamerát, kábeleket, dvd-ket és cd-ket. Elvileg csak két csomagot adhattam volna fel, de így három lett, és szerencsére túlsúlyt se kellett fizetnem.

Ezt a kis izgalmat követően sikeresen átjutottam a kapukon, ahol már kicsit nyugodtabban vártam a beszállást. A gép időben indult Budapestről, de Frankfurtig sikerült fél óra késést összeszednie, ami végül nem okozott problémát, volt még bő egy óra a Bombay-i járat indulásáig. Beültem a businessváróba, és ittam egy kólát, nem voltam éhes, mivel kaptunk egy lightosabb ebédet az odaúton, némi halat, sajtot, salátát és kenyeret, megjegyzem, jobban örültem volna egy jó kis szalámis-sajtos szendvicsnek.
A Bombay-i járat is időben indult, 7 órás volt az út, nem késtünk, sőt 10 perccel hamarabb megérkeztünk a reptérre. Az út viszonylag gyorsan és kellemesen telt, leszámítva, hogy majd éhen haltam mire kihozták a kaját, és persze mire hozzám értek már elfogyott a csirke, így kénytelen voltam megint halat enni, ami nem a kedvencem, de szerencséjükre finom volt a füstölt lazac. :) Ez volt az előétel, utána kicsit jobb lett a kedvem, kaptam hozzá fehérbort és ásványvizet, majd hosszadalmas várakozást követően megérkezett a főfogás, halat vagy bárányt lehetett választani, maradtam az utóbbinál, ami indian style-ban készült és egészen finom volt. Desszertnek egy kis szelet tiramisut választottam, majd kaptam egy kávét némi édességgel. Később még lett volna vacsora is, de annyira elhúzták az ebédet, hogy már szinte senki sem kért. Eközben megnéztem 3 filmet az ülésemmel szemben lévő kis kivetítőn, le kellett foglalni magamat valamivel, mivel aludni nem sikerült egy percet sem.

A gépből gyorsan kijutottam, az emigrációs pultoknál is gyorsan átértem, majd megtaláltam a szalagot, ahol a csomagok érkeztek. Beálltam egy helyre, ismerve az indiaiakat sejtettem, hogy tömegnyomor lesz hamarosan, ami be is igazolódott. Szép lassan megindultak a csomagok, kettő táskám hamar meg is lett, de egyre gyanúsabbá vált, hogy fogynak az emberek a szalag körül, de a hátizsákom még mindig sehol. Sajnos nem volt alaptalan a félelmem, nem érkezett meg a táska. Ezzel többen is így jártak, kb. 30 ember tolongott a reklamációs pultnál, ahol normál esetben egy-két ember szokott lenni. Valami nagy gubanc lehetett Frankfurtban (ez most nem az indiaiak hibája volt), hogy ennyi csomagot elkevertek. Kénytelen voltam szembesülni az indiai bürokráciával, majd kaptam egy kísérőt, aki szaladgált a papírommal, hogy megkapjam a 8000 rúpia kártérítést. Kiderült, hogy elvileg volt üzenet a csomagomhoz, amin az állt, hogy a következő géppel küldik, ami nem igazán vigasztalt és a kb. 35 ezer forintnak megfelelő kártérítés sem. Volt egy pont, amikor majdnem elbőgtem magam, aztán rájöttem, hogy nincs értelme, nem idegeskedünk és hiszünk benne, hogy meglesz a csomag. Eközben Peti már agyonaggódta magát, tudta, hogy leszállt a gép, látta, hogy jönnek ki az emberek, csak azt nem értette, hogy én miért nem jövök. Végül sikerült elérnie telefonon és elmondtam, hogy mi történt. A kocsiban már nevettünk a történteken, miért is lenne minden szép és jó, túl egyszerű lenne, ha egyből minden stimmel. A csomagban egyébként csak a ruháim voltak, egyetlen darab ruhát se raktam a többi táskába, sikerült mindet abba pakolnom. Így most be kell érnem 3 db fürdőruhával, néhány cipővel és azzal, ami rajtam volt. Természetesen ma elugrottunk venni 3 pólót és két bugyit, amivel kihúzom néhány napig, de remélhetőleg csak holnapig kell, mivel Bombayba készülünk, hogy visszaszerezzük a ruháimat.