2008. május 19., hétfő

Hétköznapi örömök

Az elmúlt hétvégén végre rászántuk magunkat, hogy bemenjünk Bombayba és bevásároljunk. Többek között egy régóta tervezett elektromos sütő vásárlása volt a cél, ehhez néhány edény és persze olyan élelmiszerek, vegyi árúk, amiket Vapiban nem lehet megkapni.

Péntek kora délután elindultunk, hogy elkerüljük az esti csúcsforgalmat, szerencsére nem is volt nagyobb fennakadás, a szokásos három és fél óra alatt sikeresen megtettük az utat. Egész jól viselem már az indiai forgalmat, sokkal ritkábban markolok az ülésbe, sőt néha már nézelődni is merek. Az estét Viktoréknál töltöttük, náluk szálltunk meg az utazást megelőző éjszakán is. Jól sikerült este volt, söröztünk, beszélgettünk, kiültünk a tengerpartra és csak bámultunk bele az éjszakába.
Másnap késő délelőtt indultunk el bevásárolni a szokásos helyünkre, a Hyper Citybe. Számunkra ez hatalmas öröm ilyenkor, olyan dolgokat vehetünk, ami otthon természetes, pl. csirkehús, felvágott, kifli, öblítő, konyhai papírtörlő. Ezek a dolgok vidéken vagy egyáltalán nem kaphatóak vagy csak nagyon ritkán. Elég sok időt eltöltöttünk nézelődéssel, élveztük, hogy van választék mindenből, többek között lekvárból, fagyiból, müzliből, kávéból és persze jól be is vásároltunk.
A sütőt is kiválasztottuk, a neten is nézelődtünk már előtte, hogy milyet lenne célszerű venni, végül egy helyi márka mellett döntöttünk, ha netán szükséges, akkor könnyebb legyen szervizeltetni. Az itteniek nem igazán használnak ilyesmit, főleg olajon és sütőlapon sütnek, a sütőt pedig úgy kell elképzelni, mint egy nagyobb mikrót. Vettünk hozzá jénai tálakat és muffin sütőformát is, végre lehet alkotni. Így azért sokkal többféle ételt fogunk tudni készíteni, ami azért elég fontos pláne, hogy kevesebb hús van az étrendünkben. Jó néhány szakácskönyvünk van, amiben rengeteg receptet kinéztünk, de eddig nem tudtuk elkészíteni a sütő hiánya miatt. Mostantól lényegesen megnőtt a megvalósítható variációk száma, lehet konyhatündérkedni.

Szóval ilyen örömök értek bennünket a hétvégén, a visszautat is szerencsésen megjártuk, még sötétedés előtt hazaértünk és csak egy félórás dugóba szaladtunk bele, amit egy árokba borult teherautó okozott.