Újra Vapiban

Szombat hajnalban sikeresen visszaérkeztünk az utazásból, nem kevés kaland és megpróbáltatás követően. Utunk első fele a tervek szerint haladt, viszonylag gördülékenyen jutottunk el a célállomásainkhoz a hatalmas hőség ellenére. Azonban Bodhgayaban valaki rontást küldhetett ránk vagy talán rossz irányból kerültük meg Buddha templomát, mivel onnan kezdve folyamatosan peches dolgok történtek velünk.
Nem jött a megrendelt fuvar, órákat késett a vonatunk, emiatt a másnapunk időben teljesen elcsúszott, vihar, áramszünet, nem működő bankautomaták, gyomorrontás, hétfői zárva tartás, zápor, megfázás, hidegvíz, fagyoskodás, egész napos sztrájk kicsit jobb idővel, láz, újabb vihar, hiába való koránkelés: napfelkelte helyett hatalmas köd.
A visszautunk viszonylag simán ment, csak pár órás csúszást szedtünk össze, így 18 és fél óra alatt haza is értünk, ebből 6 órát autókáztunk, közel 5 óra hosszat repültünk, a többi idő pedig várakozással és átszállással telt.
Mindezek ellenére pozitívnak mondhatjuk az elmúlt két hét mérlegét, rengeteg élménnyel, tapasztalattal és sok-sok fotóval térhettünk haza.

Utunk első állomása Delhi volt, tavaly már jártunk itt, de csak átutazóban, egy egyszerű hotelban eltöltött éjszaka erejéig. Most két teljes napot szántunk a város megtekintésére, ami kicsit sietősen elég is volt a főbb látványosságok megcsodálására.
Egy délelőtti repülőjárattal jöttünk Bombayból, ami viszonylag időben érkezett, a fél órás késés még nem adhat okot panaszra. A gépből való kiszállás után két dologra kell nagyon figyelni Indiában, ha szükséges minél gyorsabban megcélozni a mosdót, a másik pedig, minél gyorsabban keríteni egy kocsit és egy jó helyet a futószalag mellett. Mindez csupán a hatalmas tömeg elkerülése végett szükséges, azonban nincs rá garancia, hogy sikerül, mindenesetre érdemes próbálkozni. A lökdösődés, figyelmetlenség, udvariatlanság sajnos itt alapvetően jellemző, erre fel kell készülnie lelkiekben annak, aki elhatározza, hogy Indiába látogat. Van még egy dolog, amit nehezen fogadott be a lelki világom, de már kezdek belenyugodni: a fehér emberek folyamatos lejmolása. A reptereken a WC használata elvileg ingyenes, ha már fizet az ember lánya a repjegyért, akkor legalább használhassa ingyen a mosdót, de vannak segítőkész nénik, akik kezedbe nyomják a kéztörlő papírt, utána pedig tarják a markukat. Érdekes módon csak a fehérektől várják a pénzt, az indiaiaknál nem is próbálkoznak. Az első egy-két alkalommal még udvarias utas lévén kezükbe nyomta két-két rúpiát, de a sokadik alkalommal már bosszantott a dolog, inkább meg sem töröltem a kezemet és kiviharzottam.
Itt Vapiban pedig a koldusok szúrtak ki maguknak, békésen megyünk a boltba kocsival, amikor már messziről meglát a koldus nő karján a gyerekével. A boltba még be tudunk jutni, de amint kijövünk elkezd szaladni utánunk, és artikulálatlan hangon alamizsnáért könyörög, mi pedig sprintelünk, hogy a kocsi védelmébe húzódhassunk. Tegnap egy féllábú koldus táltosodott meg és hihetetlen sebességgel közeledett felénk, amint kiléptünk az üzletből; muszáj volt sietni, a hátam közepére se kívántam, hogy hozzám érjen. A piros lámpánál pedig rendszeresen kopogtatnak a kocsi ablakán, hátha megszánjuk őket és adunk pénzt ennivalóra, de nem, mi kegyetlenek vagyunk, és nem érezzük úgy, hogy a mi dolgunk lenne ezeknek az embereknek megoldani a problémáit.

Visszatérve az úthoz, sikeresen felszedtük a csomagjainkat, a praktikusság kedvéért most inkább a hátunkra vettük a zsákokat és elindultunk kifelé, ahol iszonyatos embertömeg állt cetlikkel és táblákkal a kezükben. Én mentem elől, Peti a hátam mögött vizslatta a tömeget, amikor kiszúrtam emberünket, egy cetlit lobogtatva haloványan ráírva Peti nevével. Intettünk neki, kiverekedtük magunkat a tömegből és futólépésben követtük a kocsiig, nem volt egyszerű majdnem negyven fokban, csomagokkal megpakolva loholni. Közel egy órás út után meg is érkeztünk a szállásra, addigra már kókadoztam a melegtől és alig vártam, hogy végre légkondicionált helyiségbe léphessek. A hotel teljesen kultúrált volt, a személyzet is nagyon barátságosan viselkedett, megkaptuk a szobánkat, magunkhoz vettünk némi kaját és helyre is állt a lelki békénk. Össze kellett kapni magunkat, ha még aznap látni akartunk valamit, így erőt vettünk magunkon és nyakunkba vettük a várost.