Kicsivel később néhányan lesétáltak a tóhoz és vízibiciklire vagy csónakba pattantak. Mi csak a parton sétálgattunk, majd készítettünk néhány képet a tájról. Közben megérkezett a csoport másik fele és elindulhattunk megnézni a helyi látványosságokat. Nem kellett messzire menni, kevesebb mint negyed órás út után kiszálltunk a buszból, ahonnan gyalog indultunk neki az emelkedőnek. A hegytetőn pedig libegőbe ültünk, ami átvitt a szemközt lévő csúcsra, de nem szállhattunk ki, vissza is hozott egyből. Miután megcsodáltuk a kilátást egy kicsit még feljebb kellett mászni, ahol meglepetésünkre egy nagy tisztás fogadott mindenféle kikapcsolódási lehetőségekkel. Természetesen árultak enni és innivalót, lehetett krikettezni, kismotorozni, de ami bennünket a legjobban izgatott, azok a tevék és lovak voltak.
Rögtön meg is irányoztuk az első tevét, amint felértünk, úgyis már régóta szerepelt a tervek között egy tevegelés.
Vicces volt, ahogy dülöngélt egyik oldalról a másikra, kapaszkodni kellett, pláne amikor felállt és leült. Zsuzsával ketten vállaltuk be a tevegelést, a fiúk inkább maradtak a földön. Addigra mire leszálltunk többen is körénk gyűltek a tevéikkel és lovaikkal, el is csábultunk egy lovaglás erejéig. Emlékeim szerint ez volt az első igazi lovaglásom, egy rövid időre még galoppozni is sikerült, nagyon tetszett, azt hiszem máskor is ki fogom próbálni, ha lesz rá alkalom.
Ezek után visszamentünk a hotelba és elfogyasztottuk az ebédünket, majd kijelentkeztünk a szobából. A tervek szerint fél háromkor indultunk volna, de ez sem jött össze, sikerült ismét összeszedni némi csúszást. Elindultunk lefelé a hegyről, majd hamarosan meg kellett állnunk, mert valami akadály volt előttünk, mint kiderült nem sokkal korábban egy busz fának ütközött és felborult az úton. Kellemesen csalódtam a kollegákban, egyből a bajba jutottak segítségére siettek, adtak egy karton vizet, majd gyorsan kiürítették a buszt kísérő céges autót és felajánlották, hogy a sofőr leszállít néhány sérültet. Szükség is volt rá, hisz a mentő csak későn tudott volna odaérni és elég sok volt a sebesült. Mint utólag kiderült, sajnos hárman meg is haltak a balesetben, nem csoda, nagyon csúnyán nézett ki a busz eleje.
Meglepő módon nem kellett több órát dekkolnunk mire elindulhattunk, fél óra alatt elszállították a sérülteket, és járhatóvá tették az utat. Persze voltak türelmetlen indiaiak, akik mit sem törődve mások bajával egyszerűen előre pofátlankodtak és átverekedték magukat a torlaszon. Mi ezen mélységesen megdöbbentünk, hogy némely emberek mennyire érzéketlenek.
Még egy program be volt tervezve, egy útba eső vízesést szerettük volna megnézni. A baleset után úgy volt, hogy kihagyjuk, aztán mégis úgy döntöttek, hogy megnézzük. A vízeséshez egy egysávos út vezetett, gondolom, ezzel próbálták izgalmassá tenni az utat, mintha enélkül nem lenne az. Odafelé csak egy kocsi vezetőjével kellett vitatkozni a sofőrnek, hogy tolasson, mert nem férünk el, visszafelé pedig már egy busz is jött szembe. Na, ebből is egy közel fél órás álldogálás lett mire kitalálták, hogyan is férjenek el egymás mellett. A táj mindenesetre megérte a fáradalmakat, volt egy nagyobb vöröses színű vízesés és egy kisebb fehér, ami nekünk azért jobban tetszett. Nem sokáig nézhettük, mivel jött egy jó nagy zuhé, szerencsére addigra felkászálódtunk a buszra, és viszonylag szárazon megúsztuk.
A buszkikerülési akció után a sofőr elég rendesen rákapcsolt, már kb. két órás csúszásban voltunk a tervezetthez képest és hamarosan sötétedett is. Na, ekkor jött el az a pillanat, amikor elkezdtem bánni, hogy buszra ültem, pont a sofőr háta mögött, az első sorban volt alkalmam utazni. Sajnos láttam minden egyes manővert és egyre inkább borsódzott a hátam, azon gondolkodtam, hogy buszvezetőnk vajon ismeri-e a matematikát és tisztában van-e azzal, hogy 60-70 km-en olyan sokat nem tud nyerni időben, ha 10-20 km/h-val többel megy, mint amennyivel biztonságos. Aztán bele kellett nyugodnom, hogy nem tudok mit tenni, csak reménykedhetek, hogy az őrangyalaink most is velünk vannak.
Hihetetlenül boldog voltam, amikor megérkeztünk Vapiba, bár már a város szélén megcsapott bennünket a gyárak bűze, de azért örültünk, hogy épségben megérkeztünk. Tartalmas kirándulás volt, mégis a jövőben inkább megpróbálom kerülni a buszos programokat.
