Ismét Vapiban

Szeptember elsején ismét útra keltünk és India felé vettük az irányt. Most Münchenen keresztül jöttünk, ahol 4 órát várakoztunk, csak annak köszönhetően nem lett 5, hogy majdnem egy órát késett a gépünk Pestről. Egészen gyorsan eltelt az idő, kicsit ejtőztünk a business váróban, majd meglátogattuk a Duty free shopot, ahol beszereztük az alkoholt és a csokit, na meg még egy bajor konzerves virsli is a kosárba került. Ezután megettünk egy sonkás szendvicset, mivel most nem kínáltak semmilyen húsfélét a business váróban. Persze mire visszaértünk, raktak ki virslit, az íze kedvéért azért ettünk belőle, biztos ami biztos alapon.

Bombayba egészen pontosan indult a gép, 10-15 perces csúszásban voltak csak. Minden rendben volt az út alatt, leszámítva azt, hogy Petivel mindig az az érzésünk támadt, hogy bennünket szolgálnak ki utolsónak és persze hol máshol fogyott volna el a választék a menüből. Szegény Petinek spenótos rizst kellett ennie, hiába ajánlottam fel a csirkét, amit kaptam, nem fogadta el.
Itteni idő szerint reggel 7 körül érkeztünk meg, ami otthon fél 4, összesen jó ha fél órát aludtam a gépen, így nem mondhatni, hogy a toppon voltam. Szerencsére gyorsan kijutottunk a reptérről, nem volt semmilyen fennakadás és a sofőr is várt bennünket. Most először aludtam a kocsiút alatt, vagy legalábbis próbáltam, az állandó zötykölődés mellett nem volt egyszerű. Gyorsan Vapiba értünk, a szörnyű útviszonyok ellenére most 2 és fél óra alatt tudtuk megtenni az utat, ami legalább 3 óra szokott lenni.

A lakásban várt meglepetésekről Peti beszámolójában olvashattok, de viszonylag jó volt a helyzet, nem volt semmi extrém körülmény. Gyorsan lepakoltunk, a kajákat beraktuk a hűtőbe, letusoltunk és ki is dőltünk egyből. Kb. 4-5 órát aludtunk, utána összeszedtük magunkat, hogy beszerezzük legalább az alapvető élelmiszereket. Szendvicset ettünk vacsorára, majd nekiláttunk kipakolni a cuccainkat. Elég jól haladtunk, minden a helyére került, még koccintottunk egyet a szerencsés visszaérkezés örömére, és elraktuk magunkat másnapra.

Reggel annak rendje és módja szerint elkészültünk és indultunk dolgozni, behajtunk a gyár udvarára, sehol senki, csak két biztonsági őr, az ajtón pedig lakat. Nekünk valahogy nem szólt senki, hogy ma ünnep nap van és minden zárva. Ok, akkor irány a város másik fele, nézzük meg a lakást. Ismét csalódnunk kellett, az elmúlt hat hét alatt kb. két napi munkát végeztek el, a padló még mindig nincsen kész, a többiről nem is beszélve. Azért ez már tényleg felháborító, hogy ennyire nem képesek rugdosás nélkül bármit is elvégezni. Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, mondhatni szánalmas a dolog, a baj csak az, hogy őket nem izgatja, mi meg nem tudjuk megcsinálni helyettük a melót.

Ezek után hazajöttünk és a nap hátralevő részét pihenéssel töltöttük, mosni azért kellett, de főzni nem volt kedvünk, inkább elugrottunk a Pizza Hutba. Ebéd után pedig ledőltünk egy kicsit, sikerül aludni 3 órácskát, mondhatni fáradtak voltunk.
Holnaptól újult erővel ismét belevetjük magunkat a munkába, a többi pedig már nem rajtunk múlik.