Ünnepnap

Kereken hét hónapja vártam ezt a mai napot, hogy miért, csupán azért, hogy végre megszabaduljak a szájpadlásom közepén húzódó dróttól, ami fél centis mélyedést képzett a nyelvemen.

Április végén került fel, hogy tágítsa a felső fogívemet, amit meg is tett, igazából már 3-4 hónap után nagyon szépen állt a felső fogsorom, de mi azért még ráhúztunk pár hónapot. Először azt mondta a doki, hogy 2-3 hónap lesz, oké, abba belenyugodtam, aztán nyáron mentünk haza és még mindig nem került le. Gondoltam augusztus végéig simán kibírom, na de akkor megint azzal állt elő, hogy maradjon még egy hónapot és ez így ment egészen mostanáig. Már az is megfordult a fejemben, hogy ha netán nem akarná kivenni, akkor balhét rendezek, mert már annyira nehezen viseltem. Szerencsére nem kellett, újra érezhetem a szájpadlásomat, fájdalom nélkül nyelhetek és nem kell többé arra ébrednem, hogy beépült a drót a nyelvembe. Azt hiszem erre mondják azt, hogy a szépségért meg kell szenvedni, de tegyük hozzá, hogy első körben itt az egészségről van szó, hisz már korábban is javasolták a fogszabályozást a nyitott harapásom miatt. Mostanra már ez is megszűnt, elől is tudok harapni. :) A felső fogsorom beállt teljesen a helyére, már csak az alsónál van egy fog, amelyik makacskodik egy kicsit. Emiatt otthon folytatnom kell a fogszabályoztatást, de nem bánom, ha már egyszer nekikezdtem, akkor végigcsinálom, legyen tökéletes az eredmény. Sajnos akad néhány lyukas fogam is, azokat még megcsináltatom itt kint, egyrészt olcsóbb, másrészt pedig szeretnék minél hamarabb túlesni rajta, hogy otthon ne kelljen rögtön fogorvoshoz menni, majd csak ellenőrzésre.

Ez a mai nap számomra nagyon nagy előrelépés, aki már átélt hasonlót és egy dróttal a szájában kellett hónapokon keresztül élnie, az bizonyára tudja miről beszélek. Aki pedig nem tapasztalt ilyesmit, annak kívánom, hogy soha ne is kelljen. Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mikorra fog meggyógyulni a nyelvem...

Virtuális centi

40 nap és vége!!! Azt hiszem nem csoda, hogy ennyire várjuk és örülünk annak, hogy hamarosan véget ér a kiküldetés.

Hogy milyen egy vidéki, indiai ipari kisvárosban élni és hogy megérte-e? Nos, utólag valószínűleg több szép és érdekes dologra fogunk emlékezni, de jelenleg meglehetősen elhalványultak a pozitív emlékek. Így a vége felé nehéz bármiben is örömöt találni, semmi sem jó már és az ember inkább beleveti magát a munkába, más már nem is érdekli, csak teljenek a napok minél gyorsabban. Az elején sok érdekes, vicces új dologgal találkoztuk, ami mostanra már nem tűnik annak. Nehézkesek az emberek, kíváncsiak, lassúak és figyelmetlenek. Persze otthon is előfordul, hogy túl kíváncsi, tapintatlan emberekkel akadunk össze, de itt ez mindennapos. A környezetről sem tudok túl sok jót elmondani, kosz van, büdös van és persze hatalmas por. Nincsenek rendezett utcák, sem járdák, az utak állapota sokkal, de sokkal rosszabb mint otthon. Egyedül a lakópark udvara és a cég kertje az, ami kellemes látvány nyújt a szemnek. Hiába vagyunk 10 km-re a tengertől, piszkos, sötétbarna a víz, amibe az indiaiak is csak ritkán teszik bele a lábukat. A part sem túl szép, szürke homok, ami mondanom sem kell, hogy szemetes. Ezek a hétköznapok, időnként persze útra keltünk és világot láttunk, és ilyenkor eljutottunk olyan helyekre amiért megérte, de ez csak néhány hét volt a Petinek három, nekem közel két évből.

Ha másért nem is, azért biztosan megérte kijönni ide, hogy megtanulja az ember értékelni az otthoni környezetet. Igazából bele sem gondolnak az emberek, hogy mennyire jó dolguk van, valahogy mindig azon keseregnek amijük nincs és nem annak örülnek, hogy mennyi mindenük van.

Szóval van egy virtuális centim a neten, ami mutatja, hogy hány nap van még a hazaútig. Már nem akarok újabb élményeket, nem kell több kaland, teljenek gyorsan és zökkenőmentesen a napok és végre induljon el a gép a kifutó irányába…

Meglepő kíváncsiság

Nemrég jött egy új ember a céghez, neki kell átadnom a feladataimat, ezért a minap leültem vele átbeszélni a különböző riportokat. Elmélyülten magyarázom az egyik fájlt, amikor hirtelen témát vált és közli, hogy őt nagyon érdekli a mi kultúránk és valóban igaz-e, hogy mi cserélgetjük a partnereinket. Pillanatnyi csönd, döbbenten nézek, de nem tudom mit vagyok meglepődve, Indiában vagyunk és alig várják, hogy lecsaphassanak egy fehér emberre és ilyen témákról kérdezhessék. Ezzel nincs is gond, ha azonos nemű fél teszi ezt és persze nem egyből, hanem némi ismeretség után, de jelen esetben egy negyvenes férfiről van szó, akivel életében másodszor beszéltem ez alkalommal.

Válaszoltam a kérdésére, mondtam, hogy mi valóban nem azzal éljük le az életünket, akivel életünkben először együtt járunk, de azért ez nem jelenti azt, hogy egyfolytában cserélgetjük a partnereinket. Számára elég felfoghatatlan, hogy nem házasodunk össze az első emberrel, akivel összehoz a sors. Azt is kérdezte, hogy hogyan vagyunk erre képesek. Hát ez jó kérdés, nekünk ez a természetes, nekik pedig az, hogy akár úgy is összeházasodnak, hogy életükben csak egyszer beszéltek, mivel a szülők már elrendeztek mindent, akár már gyerekkorukban megegyeztek. Akkor most melyik is a furább? Arra a kérdésre, hogy mi a különbség India és Európa között megint csak nehéz válaszolni, minden, de hogy magyarázzam ezt el egy indiainak, aki életében nem járt más országban és ki is jelentette, hogy ő nem akar menni a jövőben sem. Egyszer majd talán leírom, hogy mik a főbb különbségek, mert hasonlóság nem sok van, az is biztos.

Főként filmekből tudják, hogy a világ más részein más szabályok érvényesek párkapcsolatok terén, de persze erről bizonyosságot is kell szerezni, ha adódik egy alkalmas alany. Azt hiszem tapintat terén is van még mit tanulniuk, ha többet olvasnának vagy egyáltalán olvasnának, akkor talán kicsivel jobban ismernék más kultúrák működését.

Egy újabb esős szülinap

Júliusban töltöttem be a 3. X-et és már előre megbeszéltük, hogy biztosan nem Vapiban szeretnénk megünnepelni. Monszun idején nincs túl sok hely, ahova Indián belül érdemes utazni, ezért egy wellness részleggel is rendelkező hotelt választottunk Goán.

A szálloda egy elkerített kis faluként működött, volt minden amire szüksége lehet az embernek pihenés, kikapcsolódás közben. Először is egy hatalmas park kisebb tavakkal, hidakkal, saját partszakasz a tengernél, amit persze szakadó esőben csak távolabbról lehet csodálni, a fürdés szigorúan tilos. A komplexum közepén egy többszintes medence helyezkedett el, nagyon ötletes megoldásokkal oldották meg a szintkülönbségeket és így még élvezetesebbé tették a fürdőzést. Volt egy kisebb meleg vizes jacuzzi is, ami igen népszerű volt ebben a zord időben. A medence mellett pedig rögtön kezdődtek az éttermek, volt egy hagyományos indiai, egy goai, ahol a szülinapi vacsorát is elköltöttük, egy olasz, ami mindkettőnknek nagyon tetszett és egy büfé rendszerű étterem, ahol azok étkeztek, akik befizették előre a félpanziót vagy a teljes ellátást.

Egy fedett sétányon keresztül juthattunk el az éttermektől a szálloda előcsarnokáig, ahol menteközben akár vásárolhattunk is az igényesen kialakított üzletekben. Na és persze a Spa, ami miatt ezt a helyett választottuk, életünk egyik legnagyobb élménye volt kipróbálni egy helyi relaxáló kezelést. A masszázs előtt egy ajurvédikus orvossal diskuráltunk és meg is állapította, hogy milyen típusba tartozunk és valóban olyan dolgokat mondott, ami illett ránk. Külön szobába vezettek bennünket, de mindketten ugyanazt a kezelést kaptuk. Először frissítő lábfürdő, után egy kis nyak- és hátmasszázs, majd következett a olajcsurgatás a homlokra. Sokszor láttam már ilyet fotókon, de nem gondoltam, hogy ennyire ki tudja kapcsolni az embert. Ha sikerül ráhangolódni, akkor egy másik dimenzióban érezheti magát az ember, hihetetlen mennyire el lehet lazulni tőle.

A szülinapi vacsi jól sikerült, aznap rajtunk kívül senki sem volt az étteremben, kaptam egy meglepetés tortát is, ami a cég ajándéka volt, mint utólag megtudtuk. A szobánkban pedig egy rózsaszirom fürdő és egy üveg bor várt bennünket, ami része volt annak a csomagnak, amit választottunk. Nagyon hangulatos esténk volt, egyetlen szavam sem lehetett, örültem, hogy ilyen körülmények között ünnepelhettem a szülinapomat Petivel.

Másnap csináltattam egy hennát, végre egy profi keze alá kerültem és nem holmi kontár firkált a kezemre gyerekes mintákat. Ezután ejtőztünk egy kicsit a bárban, közben Peti filmezte a szakadó esőt és reménykedtünk, hogy azért legalább egy kis időre abbahagyja. Szerencsére délutánra alábbhagyott és még fürödni is tudtunk egyet, természetesen a jacuzziban töltöttük a legtöbb időt. Azt terveztük, hogy vacsora után beülünk a bárba, de úgy jóllaktunk, hogy már csak az az egy vágyunk volt, hogy visszaérjünk a szobánkba. Ötletes volt, hogy mindenhol óriási ernyőket raktak ki a bejárathoz hatalmas vázákba, így nem kellett az embernek magával hordoznia. Másnap már csak egy sétára és ebédre jutott időnk, de nem panaszkodhattunk, kényelmesen tettük mindezt, mivel csak háromkor kellett elhagyni a szobát. A reptér közel volt, gyorsan odaértünk a hotelból és már úton is voltunk visszafelé Mumbaiba. Az időjárás miatt egy kicsit rázós volt az út, főleg odafelé, meg is fogadtam, hogy többet nem repkedek monszunba, de túléltem és egy igazán jól sikerült hétvégét tudhattunk magunk mögött.

A bizonyítékot itt találjátok.      

Házikenyér 2.

Túl sok minden nem történik itt a világhíres Vapiban, így marad ideje az embernek főzőcskézni és akár sütni is. A rengeteg szabadidőn felbuzdulva ismét nekiálltam kenyeret sütni, ezúttal egy új receptet próbáltam ki. Szombat este kovászt készítettem, amit egy nap múlva használtam fel a kenyértészta dagasztásánál. Látványos eredménye lett a kovásznak, sokkal lazább lett a kenyér tésztája és jobban meg is kelt. Most kicsit több lisztet használtam, mint legutóbb és egy szép, terebélyes kenyér lett az eredmény.

Otthon ez teljesen természetes dolog, hogy lehet friss kenyeret kapni, de itt csak akkor van ilyesmi, ha valaki nekiáll és süt. Persze lehet kapni papírvékony, morzsálódó toast kenyeret, de azt elég rövid időn belül meg lehet unni.

Na és a többi, amit még nem lehet kapni, egyáltalán nincsenek húskészítmények, semmilyen, se virsli, se felvágott, se májkrém, csirkehúst is csak a szomszéd államból lehet beszerezni. A tejtermékek listája is elég gyorsan kimeríthető, tej, natúr joghurt, tejszín, szeletelt sajt és cheddar sajt. Ennyi, se gyümölcsjoghurt, se normális sajt, se túró, se sajtkrém. Korábban Vapiban is lehetett kapni különböző sajtkrémeket, de nagy bánatunkra már nem lehet, eltűntek a polcokról. Persze ezek nagy részét Mumbaiban be lehet szerezni, de ahhoz autókázni kell 300 kilométert oda-vissza, ami legalább 6 órás utazást jelent.

A zöldségek közül főként a brokkoli és a saláta hiányzik, időnként jó lenne ha itt is lehetne kapni ezeket, hogy kicsit fel tudjuk dobni az étkezésünket. Gyümölcsök közül sem lehet itt mindent beszerezni, jó lenne időnként barackot és szilvát is látni. Bár az ananász kárpótol bennünket az Európában termő gyümölcsök hiányáért.

Ismét csak azt tudom mondani, hogy vannak jó indiai kaják, de a friss szalámis zsömle füstölt sajttal, hmm, hát az itt nincs, becsüljetek meg jól minden finom falatot.

Újra itt

Hihetetlen milyen gyorsan elszaladt az elmúlt két hónap, főként azért, mert ebből öt hetet otthon töltöttünk. Nem is nagyon kerültem számítógép közelébe, ami időnként nagyon jót tud tenni az embernek, ha nem bámulja folyamatosan a monitort.

Azt hiszem ismét kihoztuk a maximumot az otthon töltött időből, bár így sem sikerült mindenkivel találkozni, de amit lehetett és belefért az időnkbe, azt megtettük.

Itt minden a régi, túl sok változás nem történt. A monszun  még nem ért véget, főleg éjszakánként még esik, például most is rákezdett elég szépen… A lakást szerencsére nem tette tönkre az időjárás, mint tavaly. Megúsztuk néhány bepenészedett párnával és egy kipusztult virággal. Miután kitakarítottunk és bevásároltunk helyre is állt a lelki békénk, minden visszaállt a régi kerékvágásba.

Még van néhány elmaradásom: korábbi beszámolók befejezése, elmaradt fényképek, ha nem lesznek újabbak, akkor ezekkel jelentkezem legközelebb.

96

Ma reggel az az ötletem támadt, hogy meg kellene számolni az útközben előforduló teheneket. Ahogy kijöttünk a kapun egyből el is kezdtem a számolást, gondoltam 30-40 biztos összejön mire beérünk a céghez, de tévedtem, 96 tehenet számoltunk össze.

Mindezt a kb. 6 kilométeres útszakaszon sikerült összehozni, mondtam is Petinek, hogy tegyünk még egy kört, amíg meglesz a száz. Na persze nem mentünk tovább, ezen is meglepődtünk, hogy ennyien vannak. Ilyenkor monszun idején az aszfaltot részesítik előnyben, és szinte szlalomozással kell eljutni egyik helyről a másikra. Időnként Peti úgy érezheti, hogy egy számítógépes játékban kell vezetnie és folyamatosan újabb és újabb akadályokkal nehezítik a pályát. Tegnap például majdnem elakadtunk, mivel egy nem olyan mélynek tűnő vízrétegen kellett keresztülhaladnunk. Az volt, kicsit erőlködött az autó, de végül sikerült.

Foggumizás

Nem, nem tévedés a cím, tegnaptól ugyanis újabb kihívás vár rám. A fogszabályozómra elöl gumikat kell raknom, hogy húzzák össze a rést, ami a két fogsorom között van.

Elvileg csak kajáláskor vehetem le, utána fogmosás és vissza kell rakni. Még éjszaka is fent kell lennie, ha gyorsabb eredményt szeretnék látni. Mivel az idő szorít, meg persze minél előbb szeretnék túllenni ezen a procedúrán, nyilván hordani fogom.

Annyira nem lenne gond ez az egész, de a doki “jó fej” volt és piros gumikat adott. Az átlátszó vagy a fehér túl kézenfekvő lett volna, na jó, lehet nem volt neki épp raktáron. De mit tehetek, nem tudok most így hirtelen átlátszó foggumikat szerezni, ezt kell viselnem.

Vicces amikor az ember ásítani próbál és rájön, hogy nem tud, mert össze vannak gumizva a fogai. A diétázást is kiválóan elősegíti, biztos, hogy nem fogok nassolni, mert túl sok lenne vele a macera, ezért inkább kihagyom.

Mindezt a nyár végéig kell majd gyakorolnom, úgy hogy teljes felszerelésben fogok majd július végén hazamenni és ijesztgethetem vele az embereket. Talán annyira nem is rémisztő, döntsétek el Ti.

Monszun előtti hetek

Már egy hónap is eltelt mióta utoljára írtam a blogba, pedig történt néhány dolog, ami említésre méltó. Többek között annak is volt köszönhető a hanyagságom, hogy esténként be sem kapcsoltuk a gépet, ennek okai: a nagy meleg, késői hazaérkezés a munkából és gyenge internet kapcsolat.

Az utóbbi időben bőven akadt munkánk, így napi 8-10 órás számítógép előtt töltött idő után valahogy nem vágytunk további monitor bámulásra. Az internetkapcsolat minősége nagyon hullámzó, időnként teljesen jó, máskor kritikán aluli. A meleg pedig egyre csak fokozódott, állandósult a lakáson belüli 30 fok, ez azt hiszem nem igényel további magyarázatot.

De nézzük mik is történtek az elmúlt hetekben:

Fogszabályozás

Szerdán volt három hete, hogy ismét ellátogattunk a fogdokihoz. Azt gondoltam, hogy felrakja az alsó fogszabályozót, de nem tette, helyette kaptam két-két fémgyűrűt az alsó ötös és hatos fogaimra. Igazából semmit sem mondott, csak annyit, hogy egy hét múlva megint menjek. Jó rendben, addig meg majd szokom az új elemeket a számba. Az első pár napban elég kellemetlen volt, a külső oldalon van egy fém kampó, ami rágáskor persze beleakadt a számba/arcomba. A fémgyűrű belső széle pedig a nyelvemet vágta egy kicsit. Azóta ezeket a hatásokat már észre sem veszem, pár nap után megszoktam. Az alsó fogszabályozó feltétele előtt azért még volt egy kis bonyodalom, felhívtak a rendelőből, hogy menjek később, oké nem gond, aztán másnap hívnak, hogy ne is menjek egyáltalán, majd csak 3 hét múlva. Na erre bepipultam, engem ne rázzon le csak úgy a doki, nekem erre nincs időm, hogy 1 hónapot elvesztegessek. A telefonba nem mondtam semmit, de bementünk a rendelőbe, hogy tisztázzuk ezt a dolgot. A fogszabályozós orvos havonta csak kétszer jön, ezért a rendelő tulajával beszéltünk, hogy legyen szíves intézkedjen és beszéljen a kollégájával. Nem kellett kétszer kérni, rendes fazon a doki, el is intézte, hogy mégse töröljék az időpontot.

Végre felkerült az alsó fogszabályozó, az egyik egyesemre nem rakott brakettet (kis műanyag vacak, amit a fogamra ragaszt), mivel előbb a mellette lévőt kell kiegyenesíteni, hogy arra is ráférjen. Most se volt túl bőbeszédű a fogdoki, megcsinálta a dolgát, aztán viszont látásra. Jó lett volna hallani véleményt arról, hogy szerinte hogyan alakulnak a fogaim, mennyire állok jól, de semmi. Legközelebb nem hagyom magam, szeretném tudni, hogy milyenek a kilátások és vajon mikor szabadulhatok meg a fogív-tágítótól. Reméljük jövő héten közlékenyebb lesz.

Ajurvédikus masszázs

A múlt hónapban az újsággal együtt jött egy hirdetés amiben egy damani ajurvédikus centrumot reklámoztak. Már korábban is láttuk, hogy megnyílt ez a hely, de még nem szántuk rá magunkat, hogy megnézzük. Most végre megtettük, kértünk nekem időpontot és kipróbáltam milyen is egy igazi indiai masszázs.

Eddig három alkalommal vettem részt kezelésen, az első kettő “full body massage” (teljes test masszázs) a harmadik pedig “Elakizhi” névre hallgatott. Az első típus esetén az ember teljes testét masszírozó mozdulatokkal bedörzsölik olajjal a lábujjtól egészen a nyakig. Ha valaki kéri, akkor fej vagy arcmasszázst is kaphat emellé, a fejmasszázs nekem annyira nem jött be, mert utána a kihulló hajszálak rám ragadtak és az nagyon kellemetlen tud lenni, ha az ember tetőtől talpig olajos. Két masszőrrel találkoztam, aki az első alkalommal masszírozott ő sokkal precízebb volt és kevesebb olajat használt, amit utólag tudtam csak értékelni, amikor a másik masszőr annyit rám öntött, hogy kapaszkodnom kellett az ágyba nehogy lecsússzak.

Az Elakizhi kezelés már sokkal figyelemre méltóbbnak bizonyult, itt külön masszírozó keveréket készítettek és egyszerre ketten “dolgoztak” rajtam, hogy beleférjen egy órába a művelet. Először itt is bekentek a szokásos olajjal, majd következett a keverék, amit felmelegítettek és vászonanyagba csavart gyógynövényeket mártottak bele, majd ezt dörgölték a bőrömbe. Kellemes volt a meleg, teljesen ellazította az izmaimat és mellette olyan volt mintha bőrradírral kentek volna be. Természetesen a bőrnek is jót tesznek a hatóanyagok, nem csak az izomnak. Végül nyakig olajosan be kellett ülnöm egy gőzkabinba és kb. 10 percet izzadtam. Elég vicces volt a fülke, olyan volt mint egy fél szekrény aminek a tetejére egy lyukat vágtak, belülre pedig beraktak egy széket. A lyukon kellett kiraknom a fejemet, amit letakartak egy törölközővel, az ajtót pedig rám zárták. Aki klausztrofóbiás annak semmiképp sem ajánlanám. Ezt követte a tusolás, lemostam magamról a barnás olajat, majd kicsúszkáltam a fürdőből és felöltöztem.

Azt hiszem menni fogok még máskor is és benevezek az utóbbi kezelésre, talán még újakat is kipróbálok, de azért az igazi, jó kis svédmasszázzsal nem veszi fel a versenyt az teljesen bizonyos.

Bombayi vendégek

Két hete vendégeink voltak, Bombayból látogatott meg bennünket Tibor és a felesége, Julcsa. Erről Peti már írt a blogjában, így nem szeretném megismételni a leírtakat, itt elolvashatjátok.

Jövő héten mi látogatjuk meg őket, pénteken munka után bevonatozunk a városba, majd vasárnap este érkezünk vissza. Egy biztos programunk már van, egy ausztrál pasi fog duma színházat tartani 80 nap alatt a föld körül címmel, kíváncsian várjuk vajon hogyan fogja kifigurázni az indiaiakat. A többi program pedig majd adja magát, ami nagyban függ a monszuntól is.

Elefánt Vapiban

Egy elefánt biztos, hogy van Vapiban, vagy legalábbis valahol a környékén lakhat, időnként látjuk feltűnni. A minap ismét találkoztunk vele, nem voltunk teljesen biztosak benne, hogy ő az vagy talán egy másik, mindenesetre feldobta az esténket és egyből nem bántuk, hogy sokáig maradtunk az irodában.

Leálltunk a kocsival és körbejárt bennünket, közben Peti mobillal próbálta megörökíteni. Megállt mellettünk és láttam ahogy néz, az ormányával a visszapillantót is majdnem lecsavarta. Az ilyen élmények miatt érzi azt az ember, hogy jó Indiában élni. Persze azért ez nem ilyen egyszerű, sokkal több tényezős a képlet, de időnként kellenek pozitív élmények is, hogy elviselhetőbbé tegyék a hétköznapokat.

 

Végre megérkezett…

Igen, végre itt van a monszun. Ennyire még soha életemben nem vártam az esőt, mint most. Amikor már annyira meleg van, hogy harapni lehet a párás levegőt, amikor tusolás után 5 percen belül képes leizzadni az ember, ha nem menekül be a legkondis szobába, na akkor már tényleg megváltás az eső. Szerencsére nem aludtam át az első esőt, épp felkeltem és Peti mondja, hogy esőszagot hoz a szél, és be van borulva. Épp neki akartunk kezdeni reggelit készíteni, de akkor hirtelen leszakadt az ég. Egyből szaladtunk mindketten a fényképezőkért és kerestünk egy helyet ahova nem vág be a víz.

Itt szeretném megemlíteni, hogy nemrég én is csatlakoztam a tükörreflexes fényképezőgéppel rendelkezők táborához, Peti nekem ajándékozta a régi gépét, amihez vettem egy új objektívet. Azóta nagyon nagy a lelkesedés, rengeteg tanulnivalóm van még, de élvezem, hogy mennyivel több lehetőséget nyújt egy ilyen fényképező. Egy kis ízelítő az eddig elkészült képekből:

 

Amint a mellékelt ábra is mutatja, mindenki egyből szaladt ki az esőre. Egyáltalán nem bánták, hogy bőrig áznak, ez szinte szertartás számukra, hogy eláztatják magukat amikor megérkezik a monszun. A gyerekek ugráltak a pocsolyákban, a felnőttek felmentek a tetőre és onnan követték az eseményeket, a srácok pedig kispályás futballmeccset rögtönöztek az udvar közepén. Még az egyik kutyát is lehozták, aki szintén nagyon élvezte a helyzetet.

Bennünket is hívtak, hogy menjünk ki, de mi beértük a fotózással és örültünk, hogy végre mozog a levegő. Fél óra alatt szinte két fokot hűlt a lakás, ilyen eredményt még légkondival is nehéz lett volna produkálni. Nagyon ránk fért már ez a kis enyhülés, bár egy kicsit meg is viselte a szervezetünket a front, mindketten nehezen bírtuk a változást annak ellenére, hogy kellemes.

 

Ezennel bepótoltam az egy havi elmaradásomat, legközelebb igyekszem hamarabb elmesélni az élményeket, de inkább nem ígérek semmit, ha nincs ihlet, nincs blog sem.

Házikenyér

Időnként hihetetlen, hogy mikre rá nem veszi az ember magát, hogy növelje a komfortérzetét. Jelen esetben nekiálltam kenyeret sütni, hogy végre ne a szokásos szeletelt toast kenyeret kelljen ennünk. Itt csak ezt lehet kapni, van belőle két-három féle, de egyik sem közelíti meg az otthoni szeletelt kenyereket.

Lisztet és élesztőt be lehet szerezni, víz, egy kis cukor és só mindig akad a konyhában, szóval igazából semmi akadálya sincs a kenyérsütésnek. Jól meg kell dagasztani a tésztát, keleszteni ameddig szükséges és aztán mehet is be a sütőbe. Persze azért nem ennyire egyszerű, mint amennyire annak tűnik. El kell találni az arányokat és az élesztőt sem szabad túl meleg vízbe tenni, különben lőttek az egésznek. Az pedig gondolom már csak gyakorlás kérdése, hogy mennyire sikerül lazára a tészta, ezen a téren még van mit fejlődni.

Az alábbi képeken láthatjátok az első és a második próbálkozásomat. Ha lesz a későbbiekben egy kiemelkedően jól sikerült darab, akkor arról is rakok majd fel képet. Mi már ennek is nagyon tudtunk örülni, otthon pedig mindenki élvezze ki a hatalmas választékot, a felvágott és hentesárukról már nem is beszélek…