Fogszabályozás Indiában

Három héttel ezelőtt végre rászántam magam, hogy elmenjek fogszabályozó dokihoz megmutatni a fogaimat. Már jó ideje tervezgettem a dolgot, az utóbbi években egyre jobban kezdtek elől elfordulni a fogaim, ami egyre inkább zavart és emellé még nyitott harapásom is van.

Mivel januárban szükségem volt fogászati beavatkozásra, így tudtam, hogy megbízható a társaság és a felszereléseik is jók, ezért is bátorkodtam ismét betérni hozzájuk. A fogszabályozó orvos havonta csak kétszer jár ide, akinek van ilyen készülék a szájában, az tudja, hogy ennyi bőven elég is belőle.

Három hete a felső fogsoromra rakta fel a fogszabályozót, akkor még nem sejtettem mire is vállalkozok valójában. Beletelt pár napba mire megszoktam, hogy van egy izé a számban és ráadásul a fogaim is fájnak, így alig bírok enni. Volt egy fém kampó, ami hozzáért a nyelvemhez, na gyorsan vissza is mentem pár nap után, hogy csináljanak vele valamit, mert fáj tőle a nyelvem. Szerencsére lecsiszolták és onnantól nem volt több gond az evéssel. Szomorú is lettem volna, hogy hazamegyünk húsvétra és nem ehetek a sonkából és a sütikből.

Ne de ez csak a bemelegítés volt, két napja ismét jártam a fogdokinál, ami újabb szenvedések kezdetét jelenti. A jó hír az volt, hogy három hét alatt már szépen igazodtak a fogaim és úgy tűnik nem lesz szükség foghúzásra. A rossz pedig, hogy felrakott egy expander nevezetű fém vackot a szájpadlásomra. Íme:

Kérdezte tőlem, hogy kényelmes-e, én meg mondtam neki, hogy nem állítanám, de gondolom idővel meg fogom szokni. Hogy a francba lenne kényelmes egy fém szerkezet, ami minden nyelésnél útban van?! Azóta kikezdte a nyelvemet, beleépült a drót mintája és ennek köszönhetően egy kicsit fel is dagadt. Ez azt jelenti, hogy a beszéd se nagyon megy, inkább activity-zek, ha mondani akarok valamit. Na meg persze a fogaim is fájnak, amire ezeket a fém gyűrűket ráhúzta. Eddig azokkal rágtam, mert az elöl lévő fogaim fájtak, most már az sem megy. Az expander 2-3 hónapig lesz fent a számban, nagyon bízom benne, hogy tényleg hozzá lehet szokni, mert már most unom a bébipapi jellegű kajákat. Még szerencse, hogy van egy jó kis turmixgépünk, különben nem tudom hogyan ennék meg bármit is. Mondtam Petinek, hogy szívesen készítek normális kaját, nem kell neki is ezt ennie. Azt hiszem a következő hetekben az összes létező krémleves receptjét meg fogom tanulni.

Most azt gondolom, hogy ennél már nem lehet rosszabb, de kitudja, 1 hónap múlva jön a fogszabályozó az alsó fogsoromra, na az lesz még majd nagy kihívás…

Az utazó gekkó

Épp a napokban jutott eszembe, hogy milyen régen láttam már gekkót. Az új lakásban nem igen van már alkalmunk találkozni velük, hisz minden nyílászárón szúnyogháló van.

Ma reggel megyünk le a kocsihoz, berakjuk a laptopokat a csomagtartóba, nyitnám ki az ajtót, hogy beszálljak és a szemem sarkából észreveszem, valami mozog. Közelebb hajolok és látom, hogy egy “kisgekkó”. Szólok Petinek, hogy csináljon vele valamit, mert én nem fogom meg. Hiába próbálja terelgetni, hogy kifelé jöjjön, de ő mindenáron bent akar maradni. Szaladgál az első és hátsó ajtó között, végül úgy dönt, hogy bemegy az ülésem alá. Innentől nyomát veszítettük, hiába húzgáltuk az ülést és emelgettük a szőnyegeket. Hát jó, akkor jön velünk dolgozni, nem érünk rá folytatni a vadászatot.

Feltehetőleg azóta is a kocsiban csücsül. Ha nagyon megéhezne kaja van, mivel ma reggel egy szúnyog is velünk utazott. Mindenesetre bízunk benne, hogy rájön mennyivel jobb neki kint és nem szorul be valahova.

Fejlemények:

Munka után megtaláltuk a gekkót a kocsiban, épp az ajtó belső burkolata mögül kandikált ki a feje, amikor be akartunk szállni. Jelentem, sikeresen kitereltük és mostantól a cégnél éli mindennapjait.

Rendkívüli meleg

Tudom, most otthon mindenki arra panaszkodik, hogy még mindig nem érkezett meg a tavasz, hűvös, esős idő van. Na, én pont ennek az ellenkezője miatt szeretnék szót emelni. Itt jelenleg a szokásosnál melegebb az idő, holnapra már 38 fokig fog felkúszni a hőmérő higanyszála, ami tavaly csak június magasságában fordult elő. Kérem szépen, mi lesz itt monszun előtt, ha már most ilyen meleg van, erről nem volt szó, hogy hónapokon keresztül közel negyven fokos hőséget kell kibírni. Arról ne is beszéljünk, ha mindehhez magasabb páratartalom is párosul, a monszun egyáltalán nem segít növelni az elviselhetőséget, sőt.

A tavalyi évben májusban kezdtük csak el rendszeresebben használni a légkondit, addig ki lehetett bírni ventilátor mellett, most már napról napra csökken a tűréshatár és egyre jobban vágyjuk megnyomni a bekapcsoló gombot. Igaz már van szúnyoghálós erkélyajtónk is, ami nagyban javítja a lakás légcserélődési képességét, de így se nagyon megy már 30 fok alá esténként a hőmérséklet. Ha pedig épp elmulasztjuk sötétedés előtt kinyitni az erkélyajtót, akkor már bánhatjuk, inkább lemondunk a nagyobb légmozgásról, ellenben elkerüljük az ajtónyitással járó több tucat szúnyog beáramlását és esti programként a levadászásukat.

Legutóbb jókat mosolyogtunk a szúnyoghálón üldögélő példányokon, ha-ha, csak szeretnétek bejönni, eközben realizáltuk, hogy a konyhánál lévő ablak szúnyoghálója nyitva maradt. Az ott bejutott egyedek pedig rajtunk röhögtek, hogy milyen jó fejek vagyunk, beengedtük őket vacsorázni. Azóta jobban figyelünk, most már a szellőztetés úgy sem segít sokat, idén hamarabb jött el a légkondi szezon.

Februári kaland I.

Már két hete, hogy hazajöttünk az idei hosszabb kiruccanásunkról, de még csak most jutok hozzá, hogy írjak a kirándulás eseményeiről. Az első hétvégén persze takarítani és mosni kellett, múlt hétvégén pedig ismét beugrottunk Bombayba elintézni néhány dolgot.

Tegnap előtt volt egy hónapja, hogy útnak indultunk, szombat napközben Kochiban a reptéren találkoztunk Szilvivel és Szabolccsal. A mi gépünk ért oda hamarabb, így várnunk kellett rájuk; Ők Delhiből jöttek, ahol már eltöltöttek néhány napot városnézéssel.
Innen autóval mentünk tovább Alleppey-be, ami kicsit több mint 100 km-t és közel három órás autókázást jelentett. Némi bolyongás után megtaláltuk a szállásunkat, elfoglaltuk a szobáinkat és már úton is voltunk a tengerpartra, hogy megnézzük a naplementét.
Persze nem sikerült elcsípnünk, kifogtunk egy sorompót és egy hosszú vonatot, így a síneknél ért bennünket az alkonyat. Azért megnéztük a partot, megállapítottuk, hogy hatalmasak a hullámok, rengeteg fehér rák szaladgál, és meglepően tiszta a partszakasz. Ezek után rögtön meg is céloztuk az első jónak tűnő éttermet, de gyorsan ki is fordultunk miután megláttuk, hogy az árakat és a választékot is a nyugati turistákhoz igazították. Megfelelt nekünk a helyi étterem, ahol még a kínálat is bővebb volt, ráadásul rendelhettünk húst és alkoholt is. Vacsora után elsétáltunk a sarki kisbolthoz, ahol vizet terveztünk venni, végül Szabolcs bevállalt egy kókuszdiót, amit mi is megkóstoltunk. Este még pálinkát is ittunk, biztos, ami biztos alapon, nehogy összeszedjünk valami bacit. Mindezek ellenére nekem sajnos sikerült, hiába figyeltem oda a kézmosásra és a kötelező fertőtlenítésre.

Másnap reggel hajókázni indultunk, dél körül foglalhattuk el a hajót, ahol az éjszakát is eltöltöttük. Azon a vidéken kiépítettek egy hatalmas csatornarendszert, amely a környező rizsföldeknek biztosítja a vizet.
Ezen kívül halászatra, és manapság az általunk bérelt hajóhoz hasonló bárkák százai révén turizmus céljára is tökéletesen megfelel. Kellemes élmény volt egész nap egy hajó fedélzetén bámészkodni, a személyzet kiszolgált bennünket élelemmel, nekünk csak annyi volt a dolgunk, hogy jól érezzük magunkat.
Nagyon igyekeztem tartani magam, de a megpróbáltatásaim már itt elkezdődtek, hasmenés, gyengeség, aminek egyenes következménye volt a diéta, nem ehettem össze mindent. A hajó szakácsa nem sajnálta tőlünk az ételt, szívesen ettem volna többet, de nem mertem. A többiek jóízűen lakmároztak miközben én azon izgultam, hogy ugye másnapra jobban leszek. Nem lettem, sőt Szilvi is belefutott ugyanebbe a helyzetbe. Néhány széntabletta és Bolus Adstringens bevétel után tovább indultunk következő állomásunkra.

Kumily, a Periyar Vadaspark városa volt a következő úti célunk, ahova szintén autóval jutottunk el. Késő délután érkeztünk meg a szállásra, így arra a napra már nem is terveztünk különösebb programot a környék felfedezésén és a következő napi tervek összeállításán kívül.
Az állapotom stagnált, nem lettem jobban, de rosszabbul sem, szerencsére Szilvi már sokkal jobban érezte magát. Kedd reggel hajókázni indultunk a vadasparkban található tó vizére, a hajónak 7-kor kellett volna elhagynia a kikötőt, ami negyed órás csúszással sikerült is. Hihetetlenül hideg volt, erre nem igazán készültünk, reggel még az is megfordult a fejünkben, hogy nem megyünk sehova, hisz a farmerkabáton kívül nem volt semmi meleg ruhám, Peti pedig egyáltalán nem hozott hosszú ujjú felsőt. Szerencsére Szabolcs ki tudta segíteni Petit egy kardigánnal, így nem kellett a szálláson maradnunk. A tájat sűrű ködréteg borította, ami csak a két órás út végére kezdett felszakadozni. Mindenki tekingetett minden irányba, de csak néhány állatot sikerült látni hatalmas elefántcsordák helyett. Úgy tűnik, ők sem szeretik a ködös, nyirkos reggeleket.


Eközben én egyre gyengébbnek éreztem magam, egyre nehezebben viseltem az utat, alig vártam, hogy visszaérjünk a szállásra; sajnáltam, hogy nem tudom élvezni a tájat és nincs erőm sétálni egy nagyot a többiekkel. Peti természetesen visszajött velem riksával, majd ő elment reggelizni amíg én ledőltem pihenni. Néhány óra múlva sem lettem jobban, iszonyatosan fájt a fejem és a gyomrom, így nem volt mese, el kellett menni a dokihoz. Még annyi erőm volt, hogy elsétáltunk a közeli korházba, ahol egyből fogadtak bennünket. Miután felvázoltuk a helyzetet az orvos közölte, hogy van egy gyorsabb és egy lassabb megoldás, kaphatok „shot”-ot, ami gyorsabb vagy gyógyszert.
Mondta, hogy a külföldiek általában a gyógyszert szokták választani, de a másik hatásosabb. Először nem kértem, aztán mégis meggondoltam magam és szóltam, hogy legyen, essünk túl rajta. A shot injekciót is jelent, közben kiderült, hogy a doki infúzióra gondolt. Még soha nem volt szükségem ilyesmire korábban, hát ezen is túl kellett esni, de miért éppen Indiában?! Kicsit aggódtam, hogy sterilek legyenek az eszközök, de azok voltak, original csomagolásból vett ki mindent a nővérke és a vénámat is nagyon ügyesen eltalálta, utólag sem volt semmi nyoma. Kicsit több mint két órát tartott az adagolás, utána visszamentünk az orvoshoz, aki még adott néhány gyógyszert is. Határozottan jobban lettem, de a tűt még benne hagyták a kezemben és mondták, hogy este menjünk vissza, és ha jobban leszek, akkor kiveszik. Nem kellett még egy adag infúzió, ezért este eltávolították a tűt és mehettünk haza.

Ekkor már azt hittem, hogy minden rendben lesz, másnap újult erővel indulhatunk neki a vadasparknak, de nem így történt. Szörnyű éjszakám volt, nem tudtam aludni, mert a mellkasom közepén szúrást éreztem, fájt a fejem és még hányingerem is lett a gyógyszerektől. Mindez az antibiotikumok mellékhatásának volt köszönhető és annak, hogy az orvos nem írta fel a kiegészítő gyógyszert, ami segít a szervezetnek feldolgozni a hatalmas adag orvosságot. Szerda reggelre elefánt „lovaglást” terveztünk, amit nem szerettem volna kihagyni, ezért összeszedtem magam arra az időre és csak utána mentünk vissza a korházba. Nem bántam meg, hogy erőt vettem magamon, az elefántok mindig lenyűgöznek, nagyon szeretnivaló állatok.


Az orvosnál megkaptam a kiegészítő gyógyszert, és még az antibiotikumokból is kaptam néhány napra való adagot, amit mindenképp be kellett szednem, ha nem akartam, hogy romoljon az állapotom. Ez volt az utolsó napunk Kumilyben, úgy döntöttem inkább lábadozásra szánom ezt a napot, hogy az út hátralévő részén ne legyen több gond. Rengeteg folyadékot ittam és megpróbáltam enni is, hogy végre erőre kapjak. Petinek mondtam, hogy menjen el még egy hajókázásra a tóra, hátha lát elefántokat és készítsen sok fényképet helyettem is. Szerencséje volt, sikerült elkapnia négy elefántot, ebből az egyik baby volt. Egy hatalmas vidracsaládot is lefotózott, meg még néhány madarat és szarvashoz hasonló állatokat. Így végül szerencsésen záródott a kirándulásunk a hegyekben, másnapra már sokkal jobb állapotban voltam és nekiindulhattunk a következő célállomásunknak.

Az út első feléről itt találhatjátok a képeket vagy az alábbi videón kicsiben is megnézhetitek, a folytatás hamarosan következik.

Hideg évszak

Lassan vége a "télnek" Indiában, már este sem megy 20 fok alá a hőmérséklet. Amikor januárban visszajöttünk, egy darabig még hosszú nadrágban jártam és a zokni is jól jött. Bent az irodában kikapcsolták a légkondit - ennek köszönhetően érdekes szagok terjengtek -, de még volt aki így is fázott, ezért előkerültek a pulcsik, mellények.

Egy hónapja még csak 30 fok volt nappal, most már azért eléri a 32-33-at. Mindenesetre esténként tényleg hűvös volt, időnként 15 fok alá is lement a hőmérő higanyszála, ami azért a helyieknek már nagyon kevés. A biztonsági őröket pokrócba csavarva lehetett látni, az út szélén pedig hordókban lobogó tüzek mellett melegedtek a sofőrök, átutazók.
Mi is meglepődtünk, hogy sötétedés után milyen nagy csönd van a lakópark udvarán, hát persze, hiszen fáztak, nem maradtak kint késő estig zsibongani, hanem visszahúzódtak a lakásba. Mi ennek kimondottan örültünk, de lassan kezd minden visszarázódni a régi kerékvágásba, már egyre tovább zajonganak esténként.

Kihasználva a kellemes időt mostanra iktattuk be az idei hosszabb kiruccanásunkat. Holnap indulunk délre, leutazunk Keralába, itt egy napot hajókázunk, majd a Periyar vadaspark felé vesszük az irányt, ahol elefántokat, sőt talán még tigriseket is láthatunk. Majd következik két érdekes város: Madurai és Mysore. Egy éjszakát a vonaton töltünk, amikor is megérkezünk Hampi városába, innen pedig Goa felé megyünk tovább, természetesen a tenger miatt...

Két hét múlva újra Vapiban leszünk, igyekszünk minél hamarabb feldolgozni a képeket és videókat, hogy jelentkezhessünk az útibeszámolókkal.

Nyugisabb hétköznapok

Ismét elmaradtam egy kicsit az írással, az elmúlt két hétben jó néhány dolgot kipipálhattunk, ami nagyon nagy örömmel tölt el bennünket. Na, de nem szaladok a dolgok elébe. Ott tartottam, hogy terveztük a hétvégi bevásárlást Bombayba; azon a héten még elvégezték az utolsó simításokat az asztalosok, ezzel két esténket tökre is tették, mivel náluk az 1 óra késés az alapbeállítás, 6 helyett 7-kor jelentek meg, a munkából pedig már nem volt sok, így kihúzták este fél 11-ig. Nem kicsit voltunk idegesek és éhesek.

Végre készen volt - közel egy hónapos barkácsolás után - és jól is mutatott a szekrény, nyitva hagytuk a fiókokat és az ajtókat, hogy száradhasson, amíg mi bevásárolunk a hétvégén. Jól sikerült a program, vettünk mindent, amit elterveztünk, többek között HÚST, SONKÁT, FELVÁGOTTAT... (Majdnem közelharcot vívtunk az egyik szelet sonkáért, az eladó már a következő vevőt szolgálta volna és ő is pont azt nézte ki, amit mi). Késő délután hazaérkeztünk, azt terveztük, hogy majd szépen kitöröljük a fiókokat és bepakolunk, ekkor vettük észre, hogy szorulnak, a tartósínek nyeglék és az egyik fiók iszonyatosan nyikorog. Na és persze az az ajtó, ami rossz irányba nyílt, még mindig nem lett megfordítva vagyis kicserélve.

Ismét betelt a pohár, Peti leszerelte az ajtót és másnap behívatták az asztalost, hogy számon kérjék rajta, miért nem képes használható bútort készíteni. Némi megszeppenést tanúsított emberünk, de nem hinném, hogy túlságosan megviselte a dolog. Másnap ismét jöttek és még vagy két napig szöszmötöltek a kb. két órás munkával. Halelluja, végre végeztek, igaz az újonnan lecsiszolt részeket nem sikerül olyan színűre festeni, mint a korábbiakat, de már nem érdekelt bennünket, csak már fejezzék be végre.

Használatba vettük a bútort, nem szorulnak a fiókok - kettőt kivéve -, és eddig még nem szakadtak le. Örülünk, már csak egy faliszekrény hiányzik a konyhából, amit nem érdekel, hogy hol, de nem nálunk fogják elkészíteni az biztos, majd ha teljesen elkészül, akkor idehozhatják.

A nappaliban Peti felszerelt egy polcot, ahova virágokat raktunk és most már ott is van függönyünk, amire egyre nagyobb szükség van, hisz délutántól már arról tűz a nap. A vendégszobában is felkerült egy virágos polc, lassan tényleg otthon kinézete lesz a lakásnak. Már csak néhány lámpa hiányzik, na meg még az ablaklégkondi levágott zsinórját kell pótolni (barbárok, fogták és a kábel közepén elvágták, ahelyett, hogy kihúzták volna a falból, érthetetlen), és még a másik légkondi kondenzvíz elvezetőjét, ami elég hamar felmondta a szolgálatot, hisz a régi lakásból hozták át azt is, ahelyett, hogy újat szereztek volna (kb. 50 Ft-os tétel).

Mindezek után, az asztalos hadjárat végeztével, végre kivakarhattuk a lakást a koszból. Nem kevés mocskot kellett a konyhában a padlóról felsikálni, miután Peti nekiesett egy erősebb tisztítószerrel a padlónak, még négyszer fel is kellett mosni. Most már sokkal jobban érezzük magunkat, hogy túl vagyunk ezen a tortúrán, nem kívánom senkinek. Az otthoni szakik ezekhez képest professzionális mérnökök. Mostantól sokkal jobban megbecsülöm az otthoni szakmunkásokat.

Íme az eredmény:



A futópadról annyit, hogy mivel nincs túl sok lehetősége a mozgásra, ezért úgy döntöttem beruházok. Kb. egy éves aerobik bérlet árába került, ha nem viszem haza, akkor is megéri, mert ugye, ha már van, akkor használni kell és remélhetőleg jobban lesz motiváció a mozgásra.

Sonkával álmodó

Még egy bejegyzés mára, mielőtt elfelejteném a történteket. Ma reggel amikor felébredtem, tisztán emlékeztem az álmom legfontosabb momentumára, amely egy sonkával teli hűtő volt. Arra emlékszem, hogy egy fehér családnál voltam, ahol valamilyen oknál fogva benéztem a hűtőjükbe és szebbnél szebb felvágottakat, sonkákat és szalámikat láttam. Egyből meg is kérdeztem, hogy honnan van az ellátmány, amire azt válaszolták, hogy Amerikából küldték a rokonok csomagban.

Nem vagyok otthon nagy húsevő, nem vágyom minden nap húsra, de ha nincs, akkor valahogy jobban ki van rá éhezve az ember. Persze hoztunk otthonról valamennyi szalámit és májkrémet, de azt be kell osztani, mi marad későbbre, ha már az első hetekben felfaljuk a készletet?! Még tavaly lefagyasztottunk egy kevés Bombayban beszerzett sonkát, amit a múlthéten kiolvasztottunk, lett belőle jó kis rakottkrumpli, kétszer jutott reggelire és már vége is lett. Azóta nem ettünk semmi ilyesmit, csak zöldséges kajákat. Tegnap este például Peti összedobott egy paradicsomos-mozzarellás salátát, ami nagyon finom volt, persze megjegyeztem, hogy már csak a sült húsi hiányzik mellőle. Vannak jó vega kaják, amikkel még jól is lehet lakni, de a húst mégsem lehet pótolni semmivel. Azt hiszem, jövőhét végére mindenképp beiktatunk egy húsbeszerző körutat Bombayba.

Szúnyoginvázió per asztalosok

Miután visszajöttünk, az azt követő héten elkezdtek dolgozni az asztalosok, ami azt jelenti, hogy végre készül a konyhabútor. Már 11. napja dolgoznak rajta, közben volt két munkaszüneti nap (egy hónapon belül kettő!) és nekünk sem volt mindig alkalmas, hogy jöjjenek. Egyelőre még mindig nem tudni, hogy mikorra végeznek, haladgatnak, de számomra hihetetlenül lassúnak tűnik a tempó. Mindezzel két probléma van, az egyik, hogy emiatt nekem itthon kell ülnöm és szemmel tartani az embereket, mert ugye mégsem hagyhatjuk, hogy idegenek egyedül mászkáljanak a lakásban. Ezzel bent a cégnél is egyetértettek, sőt ők javasolták, hogy valamelyikőnk maradjon itthon, amíg tart a munka. A mobil internetnek köszönhetően tudom követni a benti eseményeket, megkapom a céges emaileket, de mégsem tudok annyi mindent intézni, mint ha az irodában lennék. Volt már példa arra is, hogy Peti maradt itthon, engem pedig bevitt, hogy intézzem, ami fontos. Neki több emberrel kell beszélni, több dolgot kell intéznie, ezért értelemszerűen többnyire én maradok itthon az asztalosokkal.

Most még eggyel több okom is volt arra, hogy itthon maradjak, valószínűleg a fogorvosnál összeszedtem valami bacit és kicsit ledöntött a lábamról. Fej- és torokfájás, nátha, némi köhögés és hőemelkedés. Sehol máshol nem voltam múlt szombaton és másnap kezdődött az egész nyavalya, szóval tuti a fogorvosnál ragasztották rám. Egy órán keresztül ültem ott nyitott szájjal, közben jöttek-mentek az emberek és ez pont elég volt összeszedni valami betegséget.
Dokihoz nem akartam menni, csak telenyomott volna antibiotikummal, inkább akkor aspirin, C-vitamin és gyógytea, már jobban vagyok, remélhetőleg a hétvégére kutya bajom se lesz.

Visszatérve az asztalosokhoz, a másik gond a lassúságon kívül, hogy sötétedésig dolgoznak, ami még nem lenne baj, de alkonyatkor megjelennek a szúnyogok és szép lassan beszivárognak a lakásba. Mivel embereink a munka nagy részét a folyosón végzik, ezért nyitva kell hagyni a bejárati ajtót és még az erkélyajtó is nyitva van, mert a szükséges anyagokat és szerszámokat ott tárolják.
Mi már mindenféle módszerrel próbálkoztunk a kis vérszívók hatástalanítása érdekében, füstölőt raktunk az ajtó elé, hogy egyáltalán be se jöjjenek, ez néhány delikvenst elriasztott, de továbbra is sokan versenyben maradtak. Miután a munkások elmentek, bevetettük a vegyi fegyvert és minden lehetséges tartózkodási helyre befújtunk, ez már hatásosabbnak bizonyult. A megmaradt játékosokat pedig "teniszütővel" próbáltuk levadászni, beszereztünk még egy ütőt, hogy mindketten "gyilkolhassunk". Néhány órás küzdelem után szépen megfogyatkozott a kis dögök száma, már csak a legélelmesebbek maradtak meg a végére. Ahogy lenéztünk a kanapé mellé mindenhol elpusztult szúnyogok tetemeit találtuk, jó kis irtást rendeztünk, persze közben mi is szereztünk néhány csípést.

A tusoló ablakán nincs szúnyogháló, így ott folytatódott az előadás. Engem már nem is érdekelt, hogy fogmosás közben beszereztem még két csípést, gyorsan letusoltam és bemenekültem a hálóba. A következő felvonás színhelye a háló, ahol az ágy alatt megbújó vérszívók persze csak akkor merészkednek elő, amikor már majdnem álomba szenderülünk. Volt néhány esténk, amikor alig aludtunk pár órát miattuk, felváltva keltünk fel Petivel, amikor már nem bírtuk tovább az állandó csípéseket. Az egyik este az arcomat csipkedték össze, mivel csak az volt ki a takaró alól, ekkor kipattantam az ágyból és öt-hat példányt leöltem, kicsit később Peti is legalább ennyi tetemet produkált. A legutóbbi nagy irtásunk óta már csak néhány kóbor szúnyog téved be a hálóba, ami köszönhető az elektromos szúnyogriasztónak, és hogy állandóan csukjuk az ajtót.

Többnyire a fent említett okok miatt nagyon várjuk, hogy végezzenek az asztalosok és a fürdőkbe is kerüljön végre szúnyogháló. Azt hiszem, új időszámítást kezdhetünk, ha túl leszünk ezen az egész procedúrán.

Fogdokinál

Tegnap reggel a fogorvosnál kezdtünk Petivel, 9 órára kellett mennünk, de a fogdoki csak fél 10 körül esett be. Az asszisztensek addig előkészítették a szükséges eszközöket, majd a papírmunkával foglalatoskodtak. Hamarosan beszólítottak és egyből el is kezdték fúrni a fogamat, semmi érzéstelenítés. Gondoltam, ez így szuper lesz, de ha fáj csak abbahagyja, szerencsére nem volt elviselhetetlen. Erre közli a doki, hogy mégsem csak töméscsere lesz, hanem gyökérkezelni kell, mert nagyon mély a lyuk és továbbra is fájni fog, ha nem szedik ki az ideget. Biztos, ami biztos rákérdeztem, hogy mindenképp szükség van-e a beavatkozásra, ő persze továbbra is határozottan állította, hogy igen. Ok, akkor legyen, a fogfájásnál nincsen rosszabb, tegyék meg, amit lehet. Odajött egy asszisztens és egy kis könyvben levő ábrák alapján elmagyarázta, hogy mit fognak csinálni, majd beadott egy érzéstelenítőt és kiküldött a váróba, hogy zsibbadjak. Peti közben bement a céghez, felhívtam, hogy tájékoztassam a fejleményekről és hogy nem kell sietnie, mert visszamegyek még egy körre. Behívtak, beültettek egy másik székbe, majd egy perc múlva mondják, hogy ne haragudjak, de át kellene ülnöm egy másik székbe, mert van egy idős hölgy, aki 160 kg körül van és ez a szék neki jobban megfelelne. Átültem, a nénit bevezették, rögtön el is határoztam, hogy hozzákezdek a fogyókúrához, és magamban azon tűnődtem, hogy hogyan lehet ennyire elhízni a vegetáriánus koszttól. Elég könnyen, hisz az ember sokkal kevesebb fehérjét eszik, ami azt jelenti, hogy több szénhidrátot és zsiradékot visz be a szervezetbe, hogy jóllakjon, ennyit az indiai kajákról, senki ne gondolja, hogy a vega koszttól nem lehet hízni, sőt.

Visszatérve a fogorvosi beavatkozáshoz, egy női fogorvos vett kezelésbe és folytatta a furkálást, benyomott valami anyagot a gyökerekhez, majd várni kellett, hogy hasson. 6-8 perc múlva nekilátott az idegek kihúzgálásának, egy kicsit éreztem, időnként olyan volt, mintha egy tűt szúrnának az ínyembe, de a legborzasztóbb az volt, amikor láttam, hogy milyen hosszú az a bizonyos csavaros tű, amivel nyúlkál a számba. Ki lehetett bírni, csak kellemetlen, amikor nem tudja az ember, hogy lesz-e még rosszabb és hogy mikor lesz vége. Kaptam egy ideiglenes tömést, felírtak két napra fájdalomcsillapítót és gyulladáscsökkentőt, szombat reggel pedig mehetek a következő fordulóra. Legalább még háromszor mennem kell, mert koronát is rakni fog a fogamra és mindez kb. 40 ezer forintunkba lesz. Fogalmam sincs, hogy otthon mennyi egy ilyen móka, még nem volt szerencsém hozzá, de gondolom hasonló árban lehet ilyen kellemes programokra befizetni. Úgy hogy a következő pár hétre egy fix programunk már biztosan van.

Happy New Year!

Akinek személyesen vagy egyéb más formában még nem kívántam Boldog Újévet, akkor most megteszem: kívánok mindenkinek nagyon jó egészséget és sok szerencsét, alakuljon minden úgy, ahogyan szeretnétek.

Egy hónapra ismét sikerült eltűnnöm, otthon voltunk néhány hetet, pihentünk, karácsonyoztunk, rengeteget ettünk, a családdal, barátokkal találkoztunk, mint mindig, persze most sem sikerült mindenkivel, talán legközelebb összejön.
Jelentem, az idegeink kisimultak, kikerekedve (húst hússal ettünk, mert ugye itt nem lehet), újult erővel tértünk vissza Indiába, hogy belevágjuk az idei év kihívásaiba.

Egészen sima utunk volt visszafelé, a repülőn is szimpatikus személyzetet fogtunk ki, a reptéren is megúsztuk és egy bőröndnyi "ellátmánnyal" átjutottunk a vizsgálaton, ami csak annak volt köszönhető, hogy épp teaszünetet tartottak, majd az autóúton is minden rendben volt. A lakást jó körülmények között találtuk, szerencsére nem borított mindent vastagon por, sokkal jobb állapotok fogadtak, mint a korábbi lakásban. Épp nyugtázni készültünk, hogy milyen jó utunk volt, amikor ki akartam venni a bőröndből a papucsomat és látom, hogy a lakat hiányzik róla, feltörték... Kinyitottam, úgy tűnt nem hiányzik semmi, akkor vettem észre, hogy a parfüm eltűnt a táskából. Két 30 ml-es DKNY parfüm volt egyedi csomagolásban, ami kb. 8000 forintba került tavaly októberben egy duty free shopban, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy képesek voltak ezért feltörni a bőröndömet és persze azt is tönkretették, amikor levágták a lakatot. Szomorú és szánalmas, hogy idáig süllyedtek a biztonságiak Ferihegyen, mert hol máshol csinálták volna, ők világították át a bőröndöt és leadták a drótot, hogy melyiket kell felnyitni. Erre nem nagyon tudok mit mondani, csak annak örülök, hogy Petire hallgattam és a kamerát felvittem magammal a gépre. És még ezeknek van képük sztrájkolni, követelődzni azt mindenki tud, a kötelesség, becsület, tisztesség már csak hallomásból ismert fogalmak. Meddig süllyedhetünk még, vajon hány ember van még az országban, aki tiszta lelkiismerettel, becsülettel dolgozik? Ez csak költői kérdés volt, inkább nem szeretném tudni rá a választ, csak elszomorít, hogy ennyire nem tisztelik az emberek egymást, gátlástalanul, arcátlanul lopnak attól, aki megdolgozott azért, amije van.

A repülőút még egy meglepit tartogatott a számomra, kicsit el kezdett fájni a fogam, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentősséget. Azóta már eltelt 3 nap, de csak nem akarta abbahagyni, ezért ma elmentünk a fogdokihoz, akihez már Petinek is volt szerencséje. A rendelő átépítés alatt van, még jó, hogy kiszúrtam az új helyet, ahova ideiglenesen költözött, bementünk és 5 perc múlva már fogadtak is. Megnézte a doki a fogamat, majd gyors csinált egy röntgent, ami kivetítette a monitorra, hogy mi a helyzet. Szerencsére nem kell gyökérkezelni, csak két tömés között lett egy kis lyuk, ami pont olyan helyen van, hogy fáj. Hétfőn reggel 9-re kaptam is időpontot, reméljük egy alkalom elég lesz és szépen meg fogja csinálni a töméseket. Normálisnak tűnt a doki és még angolul is nagyon jól beszélt, na de majd hétfőn meglátjuk, hogy mit mondok a kezelés után, addig is próbálok nem gondolni rá.

Nem mondhatni, hogy eseménytelenül kezdődött az év, de azt mondom, nem a problémákra kell koncentrálni, hanem a megoldásra, ha pozitívan állunk a dolgokhoz, akkor azzal magunknak és a környezetünknek is jót teszünk.