Sonkával álmodó

Még egy bejegyzés mára, mielőtt elfelejteném a történteket. Ma reggel amikor felébredtem, tisztán emlékeztem az álmom legfontosabb momentumára, amely egy sonkával teli hűtő volt. Arra emlékszem, hogy egy fehér családnál voltam, ahol valamilyen oknál fogva benéztem a hűtőjükbe és szebbnél szebb felvágottakat, sonkákat és szalámikat láttam. Egyből meg is kérdeztem, hogy honnan van az ellátmány, amire azt válaszolták, hogy Amerikából küldték a rokonok csomagban.

Nem vagyok otthon nagy húsevő, nem vágyom minden nap húsra, de ha nincs, akkor valahogy jobban ki van rá éhezve az ember. Persze hoztunk otthonról valamennyi szalámit és májkrémet, de azt be kell osztani, mi marad későbbre, ha már az első hetekben felfaljuk a készletet?! Még tavaly lefagyasztottunk egy kevés Bombayban beszerzett sonkát, amit a múlthéten kiolvasztottunk, lett belőle jó kis rakottkrumpli, kétszer jutott reggelire és már vége is lett. Azóta nem ettünk semmi ilyesmit, csak zöldséges kajákat. Tegnap este például Peti összedobott egy paradicsomos-mozzarellás salátát, ami nagyon finom volt, persze megjegyeztem, hogy már csak a sült húsi hiányzik mellőle. Vannak jó vega kaják, amikkel még jól is lehet lakni, de a húst mégsem lehet pótolni semmivel. Azt hiszem, jövőhét végére mindenképp beiktatunk egy húsbeszerző körutat Bombayba.

Szúnyoginvázió per asztalosok

Miután visszajöttünk, az azt követő héten elkezdtek dolgozni az asztalosok, ami azt jelenti, hogy végre készül a konyhabútor. Már 11. napja dolgoznak rajta, közben volt két munkaszüneti nap (egy hónapon belül kettő!) és nekünk sem volt mindig alkalmas, hogy jöjjenek. Egyelőre még mindig nem tudni, hogy mikorra végeznek, haladgatnak, de számomra hihetetlenül lassúnak tűnik a tempó. Mindezzel két probléma van, az egyik, hogy emiatt nekem itthon kell ülnöm és szemmel tartani az embereket, mert ugye mégsem hagyhatjuk, hogy idegenek egyedül mászkáljanak a lakásban. Ezzel bent a cégnél is egyetértettek, sőt ők javasolták, hogy valamelyikőnk maradjon itthon, amíg tart a munka. A mobil internetnek köszönhetően tudom követni a benti eseményeket, megkapom a céges emaileket, de mégsem tudok annyi mindent intézni, mint ha az irodában lennék. Volt már példa arra is, hogy Peti maradt itthon, engem pedig bevitt, hogy intézzem, ami fontos. Neki több emberrel kell beszélni, több dolgot kell intéznie, ezért értelemszerűen többnyire én maradok itthon az asztalosokkal.

Most még eggyel több okom is volt arra, hogy itthon maradjak, valószínűleg a fogorvosnál összeszedtem valami bacit és kicsit ledöntött a lábamról. Fej- és torokfájás, nátha, némi köhögés és hőemelkedés. Sehol máshol nem voltam múlt szombaton és másnap kezdődött az egész nyavalya, szóval tuti a fogorvosnál ragasztották rám. Egy órán keresztül ültem ott nyitott szájjal, közben jöttek-mentek az emberek és ez pont elég volt összeszedni valami betegséget.
Dokihoz nem akartam menni, csak telenyomott volna antibiotikummal, inkább akkor aspirin, C-vitamin és gyógytea, már jobban vagyok, remélhetőleg a hétvégére kutya bajom se lesz.

Visszatérve az asztalosokhoz, a másik gond a lassúságon kívül, hogy sötétedésig dolgoznak, ami még nem lenne baj, de alkonyatkor megjelennek a szúnyogok és szép lassan beszivárognak a lakásba. Mivel embereink a munka nagy részét a folyosón végzik, ezért nyitva kell hagyni a bejárati ajtót és még az erkélyajtó is nyitva van, mert a szükséges anyagokat és szerszámokat ott tárolják.
Mi már mindenféle módszerrel próbálkoztunk a kis vérszívók hatástalanítása érdekében, füstölőt raktunk az ajtó elé, hogy egyáltalán be se jöjjenek, ez néhány delikvenst elriasztott, de továbbra is sokan versenyben maradtak. Miután a munkások elmentek, bevetettük a vegyi fegyvert és minden lehetséges tartózkodási helyre befújtunk, ez már hatásosabbnak bizonyult. A megmaradt játékosokat pedig "teniszütővel" próbáltuk levadászni, beszereztünk még egy ütőt, hogy mindketten "gyilkolhassunk". Néhány órás küzdelem után szépen megfogyatkozott a kis dögök száma, már csak a legélelmesebbek maradtak meg a végére. Ahogy lenéztünk a kanapé mellé mindenhol elpusztult szúnyogok tetemeit találtuk, jó kis irtást rendeztünk, persze közben mi is szereztünk néhány csípést.

A tusoló ablakán nincs szúnyogháló, így ott folytatódott az előadás. Engem már nem is érdekelt, hogy fogmosás közben beszereztem még két csípést, gyorsan letusoltam és bemenekültem a hálóba. A következő felvonás színhelye a háló, ahol az ágy alatt megbújó vérszívók persze csak akkor merészkednek elő, amikor már majdnem álomba szenderülünk. Volt néhány esténk, amikor alig aludtunk pár órát miattuk, felváltva keltünk fel Petivel, amikor már nem bírtuk tovább az állandó csípéseket. Az egyik este az arcomat csipkedték össze, mivel csak az volt ki a takaró alól, ekkor kipattantam az ágyból és öt-hat példányt leöltem, kicsit később Peti is legalább ennyi tetemet produkált. A legutóbbi nagy irtásunk óta már csak néhány kóbor szúnyog téved be a hálóba, ami köszönhető az elektromos szúnyogriasztónak, és hogy állandóan csukjuk az ajtót.

Többnyire a fent említett okok miatt nagyon várjuk, hogy végezzenek az asztalosok és a fürdőkbe is kerüljön végre szúnyogháló. Azt hiszem, új időszámítást kezdhetünk, ha túl leszünk ezen az egész procedúrán.

Fogdokinál

Tegnap reggel a fogorvosnál kezdtünk Petivel, 9 órára kellett mennünk, de a fogdoki csak fél 10 körül esett be. Az asszisztensek addig előkészítették a szükséges eszközöket, majd a papírmunkával foglalatoskodtak. Hamarosan beszólítottak és egyből el is kezdték fúrni a fogamat, semmi érzéstelenítés. Gondoltam, ez így szuper lesz, de ha fáj csak abbahagyja, szerencsére nem volt elviselhetetlen. Erre közli a doki, hogy mégsem csak töméscsere lesz, hanem gyökérkezelni kell, mert nagyon mély a lyuk és továbbra is fájni fog, ha nem szedik ki az ideget. Biztos, ami biztos rákérdeztem, hogy mindenképp szükség van-e a beavatkozásra, ő persze továbbra is határozottan állította, hogy igen. Ok, akkor legyen, a fogfájásnál nincsen rosszabb, tegyék meg, amit lehet. Odajött egy asszisztens és egy kis könyvben levő ábrák alapján elmagyarázta, hogy mit fognak csinálni, majd beadott egy érzéstelenítőt és kiküldött a váróba, hogy zsibbadjak. Peti közben bement a céghez, felhívtam, hogy tájékoztassam a fejleményekről és hogy nem kell sietnie, mert visszamegyek még egy körre. Behívtak, beültettek egy másik székbe, majd egy perc múlva mondják, hogy ne haragudjak, de át kellene ülnöm egy másik székbe, mert van egy idős hölgy, aki 160 kg körül van és ez a szék neki jobban megfelelne. Átültem, a nénit bevezették, rögtön el is határoztam, hogy hozzákezdek a fogyókúrához, és magamban azon tűnődtem, hogy hogyan lehet ennyire elhízni a vegetáriánus koszttól. Elég könnyen, hisz az ember sokkal kevesebb fehérjét eszik, ami azt jelenti, hogy több szénhidrátot és zsiradékot visz be a szervezetbe, hogy jóllakjon, ennyit az indiai kajákról, senki ne gondolja, hogy a vega koszttól nem lehet hízni, sőt.

Visszatérve a fogorvosi beavatkozáshoz, egy női fogorvos vett kezelésbe és folytatta a furkálást, benyomott valami anyagot a gyökerekhez, majd várni kellett, hogy hasson. 6-8 perc múlva nekilátott az idegek kihúzgálásának, egy kicsit éreztem, időnként olyan volt, mintha egy tűt szúrnának az ínyembe, de a legborzasztóbb az volt, amikor láttam, hogy milyen hosszú az a bizonyos csavaros tű, amivel nyúlkál a számba. Ki lehetett bírni, csak kellemetlen, amikor nem tudja az ember, hogy lesz-e még rosszabb és hogy mikor lesz vége. Kaptam egy ideiglenes tömést, felírtak két napra fájdalomcsillapítót és gyulladáscsökkentőt, szombat reggel pedig mehetek a következő fordulóra. Legalább még háromszor mennem kell, mert koronát is rakni fog a fogamra és mindez kb. 40 ezer forintunkba lesz. Fogalmam sincs, hogy otthon mennyi egy ilyen móka, még nem volt szerencsém hozzá, de gondolom hasonló árban lehet ilyen kellemes programokra befizetni. Úgy hogy a következő pár hétre egy fix programunk már biztosan van.

Happy New Year!

Akinek személyesen vagy egyéb más formában még nem kívántam Boldog Újévet, akkor most megteszem: kívánok mindenkinek nagyon jó egészséget és sok szerencsét, alakuljon minden úgy, ahogyan szeretnétek.

Egy hónapra ismét sikerült eltűnnöm, otthon voltunk néhány hetet, pihentünk, karácsonyoztunk, rengeteget ettünk, a családdal, barátokkal találkoztunk, mint mindig, persze most sem sikerült mindenkivel, talán legközelebb összejön.
Jelentem, az idegeink kisimultak, kikerekedve (húst hússal ettünk, mert ugye itt nem lehet), újult erővel tértünk vissza Indiába, hogy belevágjuk az idei év kihívásaiba.

Egészen sima utunk volt visszafelé, a repülőn is szimpatikus személyzetet fogtunk ki, a reptéren is megúsztuk és egy bőröndnyi "ellátmánnyal" átjutottunk a vizsgálaton, ami csak annak volt köszönhető, hogy épp teaszünetet tartottak, majd az autóúton is minden rendben volt. A lakást jó körülmények között találtuk, szerencsére nem borított mindent vastagon por, sokkal jobb állapotok fogadtak, mint a korábbi lakásban. Épp nyugtázni készültünk, hogy milyen jó utunk volt, amikor ki akartam venni a bőröndből a papucsomat és látom, hogy a lakat hiányzik róla, feltörték... Kinyitottam, úgy tűnt nem hiányzik semmi, akkor vettem észre, hogy a parfüm eltűnt a táskából. Két 30 ml-es DKNY parfüm volt egyedi csomagolásban, ami kb. 8000 forintba került tavaly októberben egy duty free shopban, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy képesek voltak ezért feltörni a bőröndömet és persze azt is tönkretették, amikor levágták a lakatot. Szomorú és szánalmas, hogy idáig süllyedtek a biztonságiak Ferihegyen, mert hol máshol csinálták volna, ők világították át a bőröndöt és leadták a drótot, hogy melyiket kell felnyitni. Erre nem nagyon tudok mit mondani, csak annak örülök, hogy Petire hallgattam és a kamerát felvittem magammal a gépre. És még ezeknek van képük sztrájkolni, követelődzni azt mindenki tud, a kötelesség, becsület, tisztesség már csak hallomásból ismert fogalmak. Meddig süllyedhetünk még, vajon hány ember van még az országban, aki tiszta lelkiismerettel, becsülettel dolgozik? Ez csak költői kérdés volt, inkább nem szeretném tudni rá a választ, csak elszomorít, hogy ennyire nem tisztelik az emberek egymást, gátlástalanul, arcátlanul lopnak attól, aki megdolgozott azért, amije van.

A repülőút még egy meglepit tartogatott a számomra, kicsit el kezdett fájni a fogam, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentősséget. Azóta már eltelt 3 nap, de csak nem akarta abbahagyni, ezért ma elmentünk a fogdokihoz, akihez már Petinek is volt szerencséje. A rendelő átépítés alatt van, még jó, hogy kiszúrtam az új helyet, ahova ideiglenesen költözött, bementünk és 5 perc múlva már fogadtak is. Megnézte a doki a fogamat, majd gyors csinált egy röntgent, ami kivetítette a monitorra, hogy mi a helyzet. Szerencsére nem kell gyökérkezelni, csak két tömés között lett egy kis lyuk, ami pont olyan helyen van, hogy fáj. Hétfőn reggel 9-re kaptam is időpontot, reméljük egy alkalom elég lesz és szépen meg fogja csinálni a töméseket. Normálisnak tűnt a doki és még angolul is nagyon jól beszélt, na de majd hétfőn meglátjuk, hogy mit mondok a kezelés után, addig is próbálok nem gondolni rá.

Nem mondhatni, hogy eseménytelenül kezdődött az év, de azt mondom, nem a problémákra kell koncentrálni, hanem a megoldásra, ha pozitívan állunk a dolgokhoz, akkor azzal magunknak és a környezetünknek is jót teszünk.

Lakásavató

November 20-án megtörtént a lakás felavatása. Egy szent napokat feltüntető naptárból kinézték nekünk, hogy melyik nap alkalmas ilyesmire, behívták a céghez a szent embert, aki a kasztja szerint végezhet ilyen szertartásokat, ő pedig megmondta, hogy ezen a napon milyen időpont a legmegfelelőbb a pujára.

A nagy nap előtt fényesre vikszoltuk a lakást, a nappaliban elrendeztük a bútorokat, hogy legyen elég hely a szertartáshoz, majd minden húsárut levittünk a lakásból, a puja idejére ezektől meg kellett válnunk. Még jó, hogy van hűtőládánk.
Eredetileg 3 órás lakásavatóra gondolt a szent ember, amibe beleegyeztünk, aztán egyre inkább érlelődött a gondolat, hogy talán az egy kicsit hosszú lenne. Nagy nehezen sikerült utolérni emberünket és megbeszélni vele, hogy nekünk elég lesz a rövid istentisztelet is. Elvileg 45 perces lett volna, de így is több mint egy órán át tartott. Kicsit kellemetlen volt, hogy a vendégek hamarabb megérkeztek, mint aki tartotta a lakásavatót. Jó fél órás késéssel neki is kezdett a műveleteknek.

Legalább negyed óra volt mire kipakolt mindent, ami az oltárhoz kellett, mellé kellett ülnünk Petivel két kis szőnyegre, majd elkezdte a mondókáját. Közben égett a füstölő, a kollégák is elcsendesedtek, bár a háttérben hangtalanul ment a krikett meccs. Kaptunk pöttyöt a homlokunkra, egy szent fonalat a kezünkre és némi szentelt vizet is magunkhoz vettünk. Időnként lehetett érteni, hogy miről beszél, ki lehetett venni szavakat a mondókájából, mondta a nevünket, a lakás helyét és kérte az isteneket, hogy költözzenek be a lakásba. Lakshminak, a négykarú hindu istennőnek állítottunk oltárt, mivel ő hozza mindazt a jót, ami egy család számára fontos lehet, bőséges áldást, szerencsét és pénzt hoz a házhoz. Vannak olyan lakások, ahol az ő lábnyomát teszik az ajtó elé, hogy befelé hozza a szerencsét és a pénzt. Persze Ganésához, az elefántfejű istenhez is imádkoztunk, aki az akadályok elhárításáért felel, és akit némi édességgel bármikor rá lehet venni, hogy segítsen. Időnként próbálkoztunk vele, ha már nagyon nem akartak összejönni a dolgok és bevált.

Jó néhány mantrával később, amikor már alig éreztük a lábunkat, de hősiesen tűrtünk, felállhattunk és egy égő mécsessel Lakshmi képe előtt tisztelegtünk. A többiek is követték példánkat és tiszteletüket tették az istennő előtt. A puja elején még viccelődtek a kollégák, de a komoly részeknél áhítattal követték az eseményeket. A szertartás végén a szent ember egy grízes tésztához hasonló, de tészta nélküli ételt osztogatott, majd a vendégek némi adománnyal köszönték meg, hogy részt vehettek az istentiszteleten. Mi pedig tortával és aprósüteményekkel készültünk a lakásavatás alkalmából. A tortát a HR-es kollégának címeztük, mivel ő segített a legtöbbet abban, hogy a lakás elkészülhessen. Búcsúzóul még kaptunk néhány tippet a szent embertől, hogy hova tegyünk virágot és azt is megtudtuk, hogy szerencsére nagyon jó a fekvése a lakásnak, főleg a hálószobának. Biztosan ennek is köszönhető, hogy olyan jókat alszunk mostanában.

Érdekes élmény volt egy igazi, indiai puján részt venni, azt hiszem nagyon sokáig emlékezni fogunk még erre az eseményre. Egy kicsit ezzel is közelebb kerültünk a világukhoz és ahhoz, hogy jobban megértsük őket, na meg persze ők is jobban elfogadjanak bennünket.

Az szertartásról és a lakásról készült képeket itt nézhetitek meg.

November

Most vettem csak észre, hogy már majdnem egy hónapja nem írtam a blogba. Többek között ez annak volt köszönhető, hogy szerencsére gyorsan telnek a napok és fel sem tűnt, hogy mennyire elszaladtak a hetek.

Azóta szépítgettük a lakást, erről Peti írt itt és itt, volt még egy utunk Suratba, ahol beszereztünk egy vendégágyat és egy könyves szekrényt, végre megtartottuk a lakásavatót és már vendégeink is voltak.

Az aktuális témára váltva, a tegnapi események mindenkit felzaklattak, azért ez már kezd kicsit sok lenni. Idén ez már a 7. terrortámadás, csak a korábbiaknak nem volt akkora visszhangja és annyi áldozata sem. Bár már bőven 300 halálos áldozat felett járunk, ha összeszámoljuk hányan vesztették életüket az idei támadásokban.
Vajon meddig lehet ezt még fokozni? Mi értelme van az ártatlanok legyilkolásának? Miért nem képesek tenni valamit a terrorizmus ellen? Jó lenne ha valaki válaszolna ezekre a kérdésekre, de az még jobb lenne, ha eljutnánk arra a szintre, ahol nincs erőszak, kegyetlenség és agresszivitás. Sajnos naiv dolog ilyesmiben reménykedni, látva Indiát, a sok egyszerű embert, akiknek könnyen be lehet magyarázni bármit és rávenni őket, hogy vakon kövessék a parancsokat. Mindig lesznek rosszindulatú emberek és mindig találni fognak bábukat, akiket az orruknál fogva vezethetnek és rávehetnek mindenféle őrültségekre.
Egy ekkora országban, ahol egymilliárdan élnek nem biztos, hogy olyan jó dolog a demokrácia, Kínához hasonlóan kellene vezetni az országot, más módszerekkel képtelenség ennyi embert kordában tartani. Ki tudja mi segítene megoldani a terrorizmus kérdését, egy biztos, lassan ideje lenne komolyabban foglalkozni a problémával. A mostani események remélhetőleg felrázzák egy kicsit a politikusokat és végre megpróbálnak tenni valamit, hogy elkerüljék a jövőben az ilyen eseteket. Na, de erről ennyit, nem szeretnék többet politizálni, legyen ez a nagyok dolga, mi csak kis halak vagyunk az óceánban, akik próbálnak túlélni.

A kedves ismerősök és rokonok megnyugtatása végett, egyébként nem látom annyira tragikusnak a helyzetet. Szerencsére elég távol vagyunk Bombaytól, ebben az ipari kisvárosban pedig biztos, hogy nem fog robbantani senki, itt nincs semmi, ami érdekelheti a terroristákat. Bombay is vissza fog rázódni a hétköznapokba és remélhetőleg nem lesz újabb támadás. Sok mit nem lehet tenni, kerülni kell a zsúfolt helyeket és bízni a szerencsénkben, hogy az őrangyalunk velünk van és még nem jött el a mi időnk.

Egyszer már átéltem hasonlót, ott voltam Londonban, amikor volt a július 7.-i terrortámadás. Akkor egy kicsit közelebb voltam a "tűzhöz" és sokkal jobban fel is zaklattak az események. A legmeglepőbb számomra az volt, hogy mennyire nyugodtan fogadták a híreket az angolok, ők már belenyugodtak, hogy egy világvárosban élnek, ahol ilyesmi bármikor megtörténhet. Hát, én nem szeretném ezt megszokni, de állandó félelemben sem élhetünk, az emberrel bárhol és bármikor történhet valami, nem kell ahhoz a világ másik felére elmenni. Az én módszerem az, hogy ha veszélyes helyzetbe kerülök vagy mondjuk csak repülőre ülök, akkor arra gondolok, nekem még dolgom van a világban, nem halhatok meg, nem tehetem ezt meg a szeretteimmel. A sors útjai kifürkészhetetlenek, éppen ezért mindig bízni kell abban, hogy van valaki fönt, aki vigyáz ránk és nem hagyja, hogy bajunk essen.

Ígérem legközelebb vidámabb írással jelentkezem.

Még valami

A helyiek szerint a költözködésünk azért ütközött ennyi akadályba, először is, mert rossz napot választottunk az átköltözésre, másodszor pedig, mert nem tartottunk lakásavatót mielőtt itt aludtunk.

Mint megtudtuk a szombat a legrosszabb nap a költözésre, de mikor máskor tettük volna, ha egyszer az a szabadnapunk. Még szerencse, hogy nem aludtunk itt egyből, némiképp javított a helyzeten, hogy vasárnap volt az első itt töltött éjszaka. A holdállásról és a csillagokról ne is beszéljünk, ki tudja azok milyen hatással voltak minderre.

Na és a lakásavató, nálunk ugye az a szokás, hogy beköltözés után avatjuk fel a lakást, Indiában addig nem lehet a lakásba beköltözni, amíg nem lett felszentelve és nem mondtak el néhány imát érte. Ilyenkor virágokkal díszítik fel a bejáratot és szőnyegeket terítenek le, amin ülve mondják el az imákat. Épp tegnap szentelték fel az egyik szomszéd lakást, így volt alkalmam végighallgatni a szertartást.
Mindenképp be kell pótolnunk a felavatást, nem vállalhatjuk a kockázatát annak, hogy bármiféle rontás és baj érjen bennünket emiatt. Hamarosan keríteni fogunk rá alkalmat.

Még egy jó hír. Ma csodával határos módon reggel háromnegyed kilenckor megjelent a mosógépszerelő és negyed óra múlva már működött is a gép. Valami elektromos panelt kellett kicserélni benne. Azóta már a harmadik adag ruhát mosom, ennyire még sohasem örültem annak, hogy moshatok.

Beköltözés II.

Vasárnap reggel a hotelban ébredtünk, szerencsére jól aludtunk, a bőséges reggelinek is örültünk, mivel a költözködés egy kicsit megnehezítette a konyha használatát. Reggeli után átmentünk a régi lakásba, az összes ruhánk és személyes holmink még itt volt. A rutinnak köszönhetően, elég gyorsan ment a pakolás, néhány óra alatt mindent összeraktunk.
Két fordulóval tudtuk csak átvinni a cuccokat, az első forduló után Peti elvitte végre a kocsit szerelőhöz és befoltozták a lyukakat. Szerencse, hogy eddig is bírta. Még egyszer körbejártunk a lakásban, minden zugot megnéztünk, hogy nem maradt-e ott valami, de rendben találtunk mindent, amit vinni akartunk, azt elcsomagoltuk. Legfőképp üres üvegeket hagytunk ott, azokkal nem tudtunk mit kezdeni, a helyiek biztosan tudni fogják, hogy hova lehet az ilyesmit elpasszolni.

Az új lakásban nekiestem a pakolásnak, Peti pedig az ágyszerelésnek. Úgy tűnt, hogy minden simán megy, az összeguberált csavarok jól beváltak, gyorsan készen lett az ágy. Ezzel nem is volt probléma, a légkondival annál inkább, elkezdett ömleni belőle a víz, folyt le végig az ablakon és a falon. Nem kicsit volt Peti ideges, ha lett volna nála cigi, biztosan rágyújt, de nem volt, így kénytelen volt kiabálással leadni a feszültséget.
Nekiálltunk légkondit szerelni, könnyen meg lehetett volna javítani, ha akad egy tartalék kondenzvíz-elvezető cső, de honnan is lett volna. Közben a mikróból is elment az áram, minden más működött csak az nem. Másnap itthon kellett maradnom, hogy legyen itt valaki, ha jönnek a szerelők, mivel itt esélytelen időpontot lefixálni, normálisnak veszik, hogy az asszony otthon ül és bármikor mehetnek. Hétfőtől szerdáig én is erre a sorsra jutottam, közben szerencsére tudtam netezni és a céges emailekre is tudtam válaszolni. Vártam a villanyszerelőt, a légkondisokat, a mosógépszerelőt és a kábeltévéseket, ebből a mai napig kettő még mindig nem érkezett meg. Hétfőn jött a villanyszerelő és a légkondisok, akik persze csak egy csövet hoztak. Ugyanis közben a másik légkondi is elkezdett folyni, de az szerencsére nem volt akkora gond, mivel az az erkélyen van. Mondták, hogy majd akkor holnap hoznak még egy csövet és kicserélik, azóta is jönnek…

Jelenleg így állunk, van légkondink, melegvizünk, ágyunk, a konyhai berendezések is működnek, csak mosógépünk és tévénk nincs, vagyis van csak egyik sem használható. Arról már nem is beszélek, hogy a fürdőszobába még egy vízmelegítőt, a törölköző tartókat, fogasokat fel kellene szereltetni. Arról pedig végképp nincs fogalmunk, hogy mikor fog elkezdeni dolgozni az asztalos a konyhában. Még szerezni kellene egy vízvezeték szerelőt, aki megszereli a csapokat, mivel mindkét fürdőben csöpögnek; pedig Peti megpróbálta, de minden hiába, ehhez indiai szaki kell. A légkondisokkal is kell még futni egy kört, hogy a vendégszobába beszereljék a harmadik egységet. Fürdőszobaszekrényt még nem sikerült vennünk. A matracról pedig végül lemondtunk, belepréseltük az ágyba a régit, ami nem teljesen jó méretben, de megoldottuk.

Ezek után nem okozhat nehézséget semmiféle költözés bárhol a világon, ha Indiában végig tudjuk csinálni, akkor mindenhol.

Az álomsziget

Mielőtt befejezném átköltözésünk történetét, nézzetek meg néhány képet a múltheti kiruccanásunkról itt. Olyan közel van Indiához, hogy nem hagyhattuk ki...

Azt hiszem, nem kell hozzáfűzni semmit a képekhez, kétségtelenül ez a legszebb hely a világon, ahol eddig jártunk. Nagyon nehéz szívvel hagytuk ott a szigetet. Ha egyszer belekóstol az ember a paradicsomi életbe, örökre megfertőződik. Kívánom mindenkinek, hogy kipróbálhassa milyen a földi mennyország!!

A nagy beköltözés

Az elmúlt hétvégén végre beköltöztünk az új lakásba. Megfogadtam, hogy csak akkor írok blogot, ha már elrendeződtek a dolgok. Most már nagyjából így van, ezért leírhatom az elmúlt hét eseményeit.

Igazából nem is nagyon lett volna időm és energiám beszámolót írni, a lakással kapcsolatos ügyek intézése mindkettőnket elég rendesen leterhelt. Most már talán kijelenthetjük, hogy túl vagyunk a nehezén, de azt hiszem mi sem gondoltuk, hogy ennyi megpróbáltatás fog várni ránk.
Az egy külön történet, mire kikönyörögtük, hogy fejezzék be végre a lakást, múlthét előtti pénteken megkaptuk a kulcsokat, és azóta mi vettük át a dolgok irányítását. Azon a hétvégén összeszerelték a bútorokat, ennek a történetét itt olvashatjátok.
Az elmúlt hétre elég hosszú listát sikerült összeírni az elintézésre váró teendőkről:
- ventilátorokat felszereltetni
- légkondikat felszereltetni
- vízmelegítőt venni és felszereltetni
- fürdőszobai elemeket felrakatni (pl. törölközőtartó, WC papírtartó)
- fürdőszoba szekrényt venni és felrakatni
- szombatra fuvart intézni
- kábel tévéseket utolérni és lebeszélni az átköltözést
- új matracot venni.
Ezenkívül még össze kellett pakolni a konyhai cuccokat, a nappaliban lévő holmikat és Petinek szétszerelni az ágyat.

A ventilátorok már megvoltak, azt is persze az utolsó pillanatban vitték be a céghez, pedig már júliusban megrendeltük. Mi vittük át a lakásba, különben sosem jutott volna el odáig. Elvileg a ventilátorokkal együtt meg kellett volna venniük a vízmelegítőt is, de amikor vinni akartuk át, csak akkor derült ki, hogy még nincs. Kénytelen volt Peti elmenni érte az egyik kollégájával, mindezt péntek délután tették meg. Közben kiderült, hogy hiányoznak tartozékok a vízmelegítőhöz, amik nélkül nem lehet felszerelni. Péntek késő délutáni programként a helyi ezermester üzletekbe rohangáltunk, hátha valahol megkapjuk a hiányzó elemeket. Az ötödik üzletből már nem irányítottak bennünket tovább, sikerült megvenni mindent. Következő állomás a bútorbolt volt, ahonnan az ágyunk származik, ugyanis csavart kellett szereznünk, hogy Peti újból összerakja az ágyat, a régiek tönkrementek. Vicces volt, ahogy a bútorbolt közepén a kiborított csavarok között durkáltunk, de a lényeg, hogy találtunk olyanokat, amik megfeleltek a célnak. Szerencsére a pakolással jól álltunk, mivel csütörtök délután elpakoltam a konyhai cuccokat, pénteken pedig otthon maradtam, hogy bedobozoljam a többi holmit is.

Szombat reggel 10 órára kértük a teherautót, késett valamennyit, de örültünk, hogy egyáltalán jött. Beraktak mindent, már épp indulni akartunk, amikor észrevettük, hogy lapos a kocsink jobb hátsó kereke. Úgy döntöttünk, hogy még megkockáztatjuk a fuvart, aztán meglátjuk, hogy mennyit bír ki. Sikeresen átértünk, elkezdték felhordani a munkások a holmikat a 4. emeletre, a lift még nem működik, így közölték, hogy akkor egy százassal több lesz a munkadíj. Már fent volt a cuccaink háromnegyed része, amikor megjelent egy ember, aki közölte, hogy nem folytathatják a munkások a felhordást, mivel még nincs kifizetve teljesen a lakás. Nagyszerű, erről senki sem szólt, azt gondoltuk, hogy a cég mindent elrendezett és ezzel nekünk nem kell foglalkozni. Peti egyből telefonált a céges ügyintézőnek, hogy nagyon gyorsan csináljon valamit, mert a lépcsőház előtt hevernek a dolgaink, és nem engedik felvitetni őket, ráadásul még a kulcsunkat is el akarják venni. Na ebből nem engedtünk, szerencsére odaért a HR-es kolléga és megbeszélte a lakópark embereivel, hogy ki lesz fizetve a maradék 10%, ne hátráltassanak bennünket. Nagy nehezen felkerült minden a lakásba, hamarosan a villany és légkondi szerelők is megérkeztek és beindulhatott a munka. A ventilátorokkal és a vízmelegítővel viszonylag gyorsan végeztek, a légkondikkal csak este 7 után készültek el. Mivel az ágy még nem volt összerakva és már nagyon fáradtak voltunk, ezt az éjszakát a hotelban töltöttük. Következő nap folytattuk a beköltözést, de erről majd legközelebb.