96

Ma reggel az az ötletem támadt, hogy meg kellene számolni az útközben előforduló teheneket. Ahogy kijöttünk a kapun egyből el is kezdtem a számolást, gondoltam 30-40 biztos összejön mire beérünk a céghez, de tévedtem, 96 tehenet számoltunk össze.

Mindezt a kb. 6 kilométeres útszakaszon sikerült összehozni, mondtam is Petinek, hogy tegyünk még egy kört, amíg meglesz a száz. Na persze nem mentünk tovább, ezen is meglepődtünk, hogy ennyien vannak. Ilyenkor monszun idején az aszfaltot részesítik előnyben, és szinte szlalomozással kell eljutni egyik helyről a másikra. Időnként Peti úgy érezheti, hogy egy számítógépes játékban kell vezetnie és folyamatosan újabb és újabb akadályokkal nehezítik a pályát. Tegnap például majdnem elakadtunk, mivel egy nem olyan mélynek tűnő vízrétegen kellett keresztülhaladnunk. Az volt, kicsit erőlködött az autó, de végül sikerült.

Foggumizás

Nem, nem tévedés a cím, tegnaptól ugyanis újabb kihívás vár rám. A fogszabályozómra elöl gumikat kell raknom, hogy húzzák össze a rést, ami a két fogsorom között van.

Elvileg csak kajáláskor vehetem le, utána fogmosás és vissza kell rakni. Még éjszaka is fent kell lennie, ha gyorsabb eredményt szeretnék látni. Mivel az idő szorít, meg persze minél előbb szeretnék túllenni ezen a procedúrán, nyilván hordani fogom.

Annyira nem lenne gond ez az egész, de a doki “jó fej” volt és piros gumikat adott. Az átlátszó vagy a fehér túl kézenfekvő lett volna, na jó, lehet nem volt neki épp raktáron. De mit tehetek, nem tudok most így hirtelen átlátszó foggumikat szerezni, ezt kell viselnem.

Vicces amikor az ember ásítani próbál és rájön, hogy nem tud, mert össze vannak gumizva a fogai. A diétázást is kiválóan elősegíti, biztos, hogy nem fogok nassolni, mert túl sok lenne vele a macera, ezért inkább kihagyom.

Mindezt a nyár végéig kell majd gyakorolnom, úgy hogy teljes felszerelésben fogok majd július végén hazamenni és ijesztgethetem vele az embereket. Talán annyira nem is rémisztő, döntsétek el Ti.

Monszun előtti hetek

Már egy hónap is eltelt mióta utoljára írtam a blogba, pedig történt néhány dolog, ami említésre méltó. Többek között annak is volt köszönhető a hanyagságom, hogy esténként be sem kapcsoltuk a gépet, ennek okai: a nagy meleg, késői hazaérkezés a munkából és gyenge internet kapcsolat.

Az utóbbi időben bőven akadt munkánk, így napi 8-10 órás számítógép előtt töltött idő után valahogy nem vágytunk további monitor bámulásra. Az internetkapcsolat minősége nagyon hullámzó, időnként teljesen jó, máskor kritikán aluli. A meleg pedig egyre csak fokozódott, állandósult a lakáson belüli 30 fok, ez azt hiszem nem igényel további magyarázatot.

De nézzük mik is történtek az elmúlt hetekben:

Fogszabályozás

Szerdán volt három hete, hogy ismét ellátogattunk a fogdokihoz. Azt gondoltam, hogy felrakja az alsó fogszabályozót, de nem tette, helyette kaptam két-két fémgyűrűt az alsó ötös és hatos fogaimra. Igazából semmit sem mondott, csak annyit, hogy egy hét múlva megint menjek. Jó rendben, addig meg majd szokom az új elemeket a számba. Az első pár napban elég kellemetlen volt, a külső oldalon van egy fém kampó, ami rágáskor persze beleakadt a számba/arcomba. A fémgyűrű belső széle pedig a nyelvemet vágta egy kicsit. Azóta ezeket a hatásokat már észre sem veszem, pár nap után megszoktam. Az alsó fogszabályozó feltétele előtt azért még volt egy kis bonyodalom, felhívtak a rendelőből, hogy menjek később, oké nem gond, aztán másnap hívnak, hogy ne is menjek egyáltalán, majd csak 3 hét múlva. Na erre bepipultam, engem ne rázzon le csak úgy a doki, nekem erre nincs időm, hogy 1 hónapot elvesztegessek. A telefonba nem mondtam semmit, de bementünk a rendelőbe, hogy tisztázzuk ezt a dolgot. A fogszabályozós orvos havonta csak kétszer jön, ezért a rendelő tulajával beszéltünk, hogy legyen szíves intézkedjen és beszéljen a kollégájával. Nem kellett kétszer kérni, rendes fazon a doki, el is intézte, hogy mégse töröljék az időpontot.

Végre felkerült az alsó fogszabályozó, az egyik egyesemre nem rakott brakettet (kis műanyag vacak, amit a fogamra ragaszt), mivel előbb a mellette lévőt kell kiegyenesíteni, hogy arra is ráférjen. Most se volt túl bőbeszédű a fogdoki, megcsinálta a dolgát, aztán viszont látásra. Jó lett volna hallani véleményt arról, hogy szerinte hogyan alakulnak a fogaim, mennyire állok jól, de semmi. Legközelebb nem hagyom magam, szeretném tudni, hogy milyenek a kilátások és vajon mikor szabadulhatok meg a fogív-tágítótól. Reméljük jövő héten közlékenyebb lesz.

Ajurvédikus masszázs

A múlt hónapban az újsággal együtt jött egy hirdetés amiben egy damani ajurvédikus centrumot reklámoztak. Már korábban is láttuk, hogy megnyílt ez a hely, de még nem szántuk rá magunkat, hogy megnézzük. Most végre megtettük, kértünk nekem időpontot és kipróbáltam milyen is egy igazi indiai masszázs.

Eddig három alkalommal vettem részt kezelésen, az első kettő “full body massage” (teljes test masszázs) a harmadik pedig “Elakizhi” névre hallgatott. Az első típus esetén az ember teljes testét masszírozó mozdulatokkal bedörzsölik olajjal a lábujjtól egészen a nyakig. Ha valaki kéri, akkor fej vagy arcmasszázst is kaphat emellé, a fejmasszázs nekem annyira nem jött be, mert utána a kihulló hajszálak rám ragadtak és az nagyon kellemetlen tud lenni, ha az ember tetőtől talpig olajos. Két masszőrrel találkoztam, aki az első alkalommal masszírozott ő sokkal precízebb volt és kevesebb olajat használt, amit utólag tudtam csak értékelni, amikor a másik masszőr annyit rám öntött, hogy kapaszkodnom kellett az ágyba nehogy lecsússzak.

Az Elakizhi kezelés már sokkal figyelemre méltóbbnak bizonyult, itt külön masszírozó keveréket készítettek és egyszerre ketten “dolgoztak” rajtam, hogy beleférjen egy órába a művelet. Először itt is bekentek a szokásos olajjal, majd következett a keverék, amit felmelegítettek és vászonanyagba csavart gyógynövényeket mártottak bele, majd ezt dörgölték a bőrömbe. Kellemes volt a meleg, teljesen ellazította az izmaimat és mellette olyan volt mintha bőrradírral kentek volna be. Természetesen a bőrnek is jót tesznek a hatóanyagok, nem csak az izomnak. Végül nyakig olajosan be kellett ülnöm egy gőzkabinba és kb. 10 percet izzadtam. Elég vicces volt a fülke, olyan volt mint egy fél szekrény aminek a tetejére egy lyukat vágtak, belülre pedig beraktak egy széket. A lyukon kellett kiraknom a fejemet, amit letakartak egy törölközővel, az ajtót pedig rám zárták. Aki klausztrofóbiás annak semmiképp sem ajánlanám. Ezt követte a tusolás, lemostam magamról a barnás olajat, majd kicsúszkáltam a fürdőből és felöltöztem.

Azt hiszem menni fogok még máskor is és benevezek az utóbbi kezelésre, talán még újakat is kipróbálok, de azért az igazi, jó kis svédmasszázzsal nem veszi fel a versenyt az teljesen bizonyos.

Bombayi vendégek

Két hete vendégeink voltak, Bombayból látogatott meg bennünket Tibor és a felesége, Julcsa. Erről Peti már írt a blogjában, így nem szeretném megismételni a leírtakat, itt elolvashatjátok.

Jövő héten mi látogatjuk meg őket, pénteken munka után bevonatozunk a városba, majd vasárnap este érkezünk vissza. Egy biztos programunk már van, egy ausztrál pasi fog duma színházat tartani 80 nap alatt a föld körül címmel, kíváncsian várjuk vajon hogyan fogja kifigurázni az indiaiakat. A többi program pedig majd adja magát, ami nagyban függ a monszuntól is.

Elefánt Vapiban

Egy elefánt biztos, hogy van Vapiban, vagy legalábbis valahol a környékén lakhat, időnként látjuk feltűnni. A minap ismét találkoztunk vele, nem voltunk teljesen biztosak benne, hogy ő az vagy talán egy másik, mindenesetre feldobta az esténket és egyből nem bántuk, hogy sokáig maradtunk az irodában.

Leálltunk a kocsival és körbejárt bennünket, közben Peti mobillal próbálta megörökíteni. Megállt mellettünk és láttam ahogy néz, az ormányával a visszapillantót is majdnem lecsavarta. Az ilyen élmények miatt érzi azt az ember, hogy jó Indiában élni. Persze azért ez nem ilyen egyszerű, sokkal több tényezős a képlet, de időnként kellenek pozitív élmények is, hogy elviselhetőbbé tegyék a hétköznapokat.

 

Végre megérkezett…

Igen, végre itt van a monszun. Ennyire még soha életemben nem vártam az esőt, mint most. Amikor már annyira meleg van, hogy harapni lehet a párás levegőt, amikor tusolás után 5 percen belül képes leizzadni az ember, ha nem menekül be a legkondis szobába, na akkor már tényleg megváltás az eső. Szerencsére nem aludtam át az első esőt, épp felkeltem és Peti mondja, hogy esőszagot hoz a szél, és be van borulva. Épp neki akartunk kezdeni reggelit készíteni, de akkor hirtelen leszakadt az ég. Egyből szaladtunk mindketten a fényképezőkért és kerestünk egy helyet ahova nem vág be a víz.

Itt szeretném megemlíteni, hogy nemrég én is csatlakoztam a tükörreflexes fényképezőgéppel rendelkezők táborához, Peti nekem ajándékozta a régi gépét, amihez vettem egy új objektívet. Azóta nagyon nagy a lelkesedés, rengeteg tanulnivalóm van még, de élvezem, hogy mennyivel több lehetőséget nyújt egy ilyen fényképező. Egy kis ízelítő az eddig elkészült képekből:

 

Amint a mellékelt ábra is mutatja, mindenki egyből szaladt ki az esőre. Egyáltalán nem bánták, hogy bőrig áznak, ez szinte szertartás számukra, hogy eláztatják magukat amikor megérkezik a monszun. A gyerekek ugráltak a pocsolyákban, a felnőttek felmentek a tetőre és onnan követték az eseményeket, a srácok pedig kispályás futballmeccset rögtönöztek az udvar közepén. Még az egyik kutyát is lehozták, aki szintén nagyon élvezte a helyzetet.

Bennünket is hívtak, hogy menjünk ki, de mi beértük a fotózással és örültünk, hogy végre mozog a levegő. Fél óra alatt szinte két fokot hűlt a lakás, ilyen eredményt még légkondival is nehéz lett volna produkálni. Nagyon ránk fért már ez a kis enyhülés, bár egy kicsit meg is viselte a szervezetünket a front, mindketten nehezen bírtuk a változást annak ellenére, hogy kellemes.

 

Ezennel bepótoltam az egy havi elmaradásomat, legközelebb igyekszem hamarabb elmesélni az élményeket, de inkább nem ígérek semmit, ha nincs ihlet, nincs blog sem.

Házikenyér

Időnként hihetetlen, hogy mikre rá nem veszi az ember magát, hogy növelje a komfortérzetét. Jelen esetben nekiálltam kenyeret sütni, hogy végre ne a szokásos szeletelt toast kenyeret kelljen ennünk. Itt csak ezt lehet kapni, van belőle két-három féle, de egyik sem közelíti meg az otthoni szeletelt kenyereket.

Lisztet és élesztőt be lehet szerezni, víz, egy kis cukor és só mindig akad a konyhában, szóval igazából semmi akadálya sincs a kenyérsütésnek. Jól meg kell dagasztani a tésztát, keleszteni ameddig szükséges és aztán mehet is be a sütőbe. Persze azért nem ennyire egyszerű, mint amennyire annak tűnik. El kell találni az arányokat és az élesztőt sem szabad túl meleg vízbe tenni, különben lőttek az egésznek. Az pedig gondolom már csak gyakorlás kérdése, hogy mennyire sikerül lazára a tészta, ezen a téren még van mit fejlődni.

Az alábbi képeken láthatjátok az első és a második próbálkozásomat. Ha lesz a későbbiekben egy kiemelkedően jól sikerült darab, akkor arról is rakok majd fel képet. Mi már ennek is nagyon tudtunk örülni, otthon pedig mindenki élvezze ki a hatalmas választékot, a felvágott és hentesárukról már nem is beszélek…

Főzőcske

Tegnap volt kedvem főzni, ezért háromféle kaját is készítettem. Mivel a hétvégén beszereztünk Bombayban néhány fej brokkolit, ideje volt feldolgozni mielőtt tönkremegy. (Sajnos Vapiban nem lehet kapni, ez már luxuscikknek számít, a helyiek nem vennék meg.) Az egyik feléből krémlevest készítettem, ebből lett három adag, ami be is került egyből a fagyasztóba. A másik feléből gombás-tejszínes ragu lett, ami rizzsel és tésztával is nagyon finom.

A további program kelt tészta összeállítása volt, pontosabban sörkiflit készítettem. Itt csak szárított élesztőt lehet kapni, így kicsit bajban voltam az adagolással, de végül sikerült megoldani a dolgot és egy fél zacskónyit (1,25 dkg) raktam fél kilogramm liszthez. Mindezt persze előtte felfuttattam langyos tejben cukorral. Korábban még nem próbálkoztam ilyesmivel, de mint kiderült a melegnek köszönhetően kiválóan lehet kelt tésztákat készíteni. A kiflik mellett még néhány bucit is formáztam a tésztából, hogy ne mindig toast kenyeret kelljen ennünk reggelire. A végeredmény meglepően jó lett, ami azt jelenti, hogy mostantól nagyüzemben gyárthatom a pék árúkat, ha jót akarok magunknak. Természetesen inkább meggyulladok a konyhában, de cserébe friss zsömlét és kiflit fogyaszthatunk bármikor. Legközelebb megpróbálkozom a kenyérrel is, ha az is sikerül, akkor megoldódik a kenyérgondunk az elkövetkező hónapokra.

Néhány kép az ínycsiklandozás végett. :)

Februári kaland II.

Az utazásunk ezen része februárban volt és ráadásul most már május van, ezért leírom a történteket mielőtt teljesen kimennek a fejemből a részletek.

Kocsival jöttünk le a hegyekből, nagyon látványos volt a táj, sajnáltam is rendesen, hogy a hajókázáson és az elefánt “ride”-on kívül nem volt több alkalmam ismerkedni a környezettel. Na, de utunk nagy része még előttünk állt, így nem volt értelme bánkódni. Az autó Madurai városába vitt bennünket, ahol egy különleges templom együttest terveztünk megnézni. Ezt megelőzően egy hotel éttermében ebédeltünk, ahol csak vegetáriánus étellel tudtak szolgálni, aminek nem kimondottan örültünk. A sofőrrel megbeszéltük, hogy megvár, elvisz a templomhoz, utána pedig a reptérre is kivisz bennünket.

A templom elég nagy csalódást okozott, főleg Petinek, hisz már régóta szerette volna lefotózni ezt a díszes építményt. Ennek egyetlen akadálya az volt, hogy felújítás alatt állt az épület és körbe volt állványozva az egész. Mi be se mentünk belülről megnézi, elment tőle a kedvünk, erről nem tájékoztatták sehol a turistákat, hogy ilyesmi várható. Sétálgattunk az utcán, ameddig Szilviék körbejártak és próbáltuk terelni az árusokat, akik persze messziről kiszúrtak minket. A sofőr szerzett egy idegenvezetőt, aki szintén bement a templomba, előtte pedig egy helyi kézműves üzletbe kellett benéznünk. Ilyenkor ez kötelező jellegű, azt mondogatják, hogy nem kell vásárolni, csak nézzük meg. Jó megnézzük és időnként tényleg veszünk egy-két apróságot, ha látunk valami jobbnak és értékesnek tűnő darabot.

Az utcán sétálgatva szemtanúi lehettünk egy megdöbbentő esetnek. Úgy tűnt, hogy egy hajléktalan ember alszik az út szélén, de hamarosan kiderült, hogy már nem él. Fura érzés volt szemtanúja lenni egy ilyen eseménynek, korábban még nem volt hasonló élményem. Fehér lepelbe tekerték az öreget, kapott egy virágfüzért is, majd hamarosan jöttek érte és elszállították. Az viszont meglepett, hogy milyen gyorsan és kulturáltan oldották meg ezt a helyzetet.

Hamarosan folytattuk utunkat miután Szilviék is megtették kötelező szemléjüket a boltban. Irány a repülőtér. Viszonylag korán kiértünk, így még jó ideig várnunk kellett. Kerestünk magunknak ülőhelyet és próbáltuk elviselni az arcunkba bámuló indiai családokat. A VIP részen valami helyi híresség is felbukkant, fogalmunk sem volt, hogy kicsoda, ezért nem is szenteltünk neki több figyelmet. Következő úticélunk Bangalore volt, ahova késő este érkezett meg a gépünk. Itt taxiba ültünk és egyből a szállást vettük irányba, hogy minél hamarabb lepihenhessünk.

Másnap reggel korán kellett kelnünk, mivel indult a vonatunk Mysore városába, ahol India egyik leghíresebb palotája található. Néhány óra vonatozás után meg is érkeztünk, ahol első dolgunk volt szállást keríteni, hogy lepakolhassuk a csomagjainkat és kényelmesen vehessük nyakunkba a várost. Könnyen megtaláltuk a palotát, riksát sem kellett fognunk, hisz minden gyaloglótávolságon belül volt. Jó óra alatt körbesétáltuk a nyitott termeket, közben pedig a bejáratnál kapott angol nyelvű audio idegenvezetőnk duruzsolt a fülünkbe. Bent nem lehetett fényképezni, de az udvart kárpótolt bennünket mindezért. Hamarosan meg is éheztünk a sok sétálástól és azon kezdtünk gondolkodni, hogy hol együnk valami finomat. Találtunk egy jónak tűnő helyet, azonban kicsit gyanús volt, hogy túl hamar kihozták az ételeket. Én egy makarónit rendeltem, ami véletlenül sem hasonlított az igazira és az íze is elég érdekes volt. Ekkor még nem sejtettem, hogy a rendelésem milyen következményekkel fog járni. De erről majd legközelebb…         

Fogszabályozás Indiában

Három héttel ezelőtt végre rászántam magam, hogy elmenjek fogszabályozó dokihoz megmutatni a fogaimat. Már jó ideje tervezgettem a dolgot, az utóbbi években egyre jobban kezdtek elől elfordulni a fogaim, ami egyre inkább zavart és emellé még nyitott harapásom is van.

Mivel januárban szükségem volt fogászati beavatkozásra, így tudtam, hogy megbízható a társaság és a felszereléseik is jók, ezért is bátorkodtam ismét betérni hozzájuk. A fogszabályozó orvos havonta csak kétszer jár ide, akinek van ilyen készülék a szájában, az tudja, hogy ennyi bőven elég is belőle.

Három hete a felső fogsoromra rakta fel a fogszabályozót, akkor még nem sejtettem mire is vállalkozok valójában. Beletelt pár napba mire megszoktam, hogy van egy izé a számban és ráadásul a fogaim is fájnak, így alig bírok enni. Volt egy fém kampó, ami hozzáért a nyelvemhez, na gyorsan vissza is mentem pár nap után, hogy csináljanak vele valamit, mert fáj tőle a nyelvem. Szerencsére lecsiszolták és onnantól nem volt több gond az evéssel. Szomorú is lettem volna, hogy hazamegyünk húsvétra és nem ehetek a sonkából és a sütikből.

Ne de ez csak a bemelegítés volt, két napja ismét jártam a fogdokinál, ami újabb szenvedések kezdetét jelenti. A jó hír az volt, hogy három hét alatt már szépen igazodtak a fogaim és úgy tűnik nem lesz szükség foghúzásra. A rossz pedig, hogy felrakott egy expander nevezetű fém vackot a szájpadlásomra. Íme:

Kérdezte tőlem, hogy kényelmes-e, én meg mondtam neki, hogy nem állítanám, de gondolom idővel meg fogom szokni. Hogy a francba lenne kényelmes egy fém szerkezet, ami minden nyelésnél útban van?! Azóta kikezdte a nyelvemet, beleépült a drót mintája és ennek köszönhetően egy kicsit fel is dagadt. Ez azt jelenti, hogy a beszéd se nagyon megy, inkább activity-zek, ha mondani akarok valamit. Na meg persze a fogaim is fájnak, amire ezeket a fém gyűrűket ráhúzta. Eddig azokkal rágtam, mert az elöl lévő fogaim fájtak, most már az sem megy. Az expander 2-3 hónapig lesz fent a számban, nagyon bízom benne, hogy tényleg hozzá lehet szokni, mert már most unom a bébipapi jellegű kajákat. Még szerencse, hogy van egy jó kis turmixgépünk, különben nem tudom hogyan ennék meg bármit is. Mondtam Petinek, hogy szívesen készítek normális kaját, nem kell neki is ezt ennie. Azt hiszem a következő hetekben az összes létező krémleves receptjét meg fogom tanulni.

Most azt gondolom, hogy ennél már nem lehet rosszabb, de kitudja, 1 hónap múlva jön a fogszabályozó az alsó fogsoromra, na az lesz még majd nagy kihívás…

Az utazó gekkó

Épp a napokban jutott eszembe, hogy milyen régen láttam már gekkót. Az új lakásban nem igen van már alkalmunk találkozni velük, hisz minden nyílászárón szúnyogháló van.

Ma reggel megyünk le a kocsihoz, berakjuk a laptopokat a csomagtartóba, nyitnám ki az ajtót, hogy beszálljak és a szemem sarkából észreveszem, valami mozog. Közelebb hajolok és látom, hogy egy “kisgekkó”. Szólok Petinek, hogy csináljon vele valamit, mert én nem fogom meg. Hiába próbálja terelgetni, hogy kifelé jöjjön, de ő mindenáron bent akar maradni. Szaladgál az első és hátsó ajtó között, végül úgy dönt, hogy bemegy az ülésem alá. Innentől nyomát veszítettük, hiába húzgáltuk az ülést és emelgettük a szőnyegeket. Hát jó, akkor jön velünk dolgozni, nem érünk rá folytatni a vadászatot.

Feltehetőleg azóta is a kocsiban csücsül. Ha nagyon megéhezne kaja van, mivel ma reggel egy szúnyog is velünk utazott. Mindenesetre bízunk benne, hogy rájön mennyivel jobb neki kint és nem szorul be valahova.

Fejlemények:

Munka után megtaláltuk a gekkót a kocsiban, épp az ajtó belső burkolata mögül kandikált ki a feje, amikor be akartunk szállni. Jelentem, sikeresen kitereltük és mostantól a cégnél éli mindennapjait.

Rendkívüli meleg

Tudom, most otthon mindenki arra panaszkodik, hogy még mindig nem érkezett meg a tavasz, hűvös, esős idő van. Na, én pont ennek az ellenkezője miatt szeretnék szót emelni. Itt jelenleg a szokásosnál melegebb az idő, holnapra már 38 fokig fog felkúszni a hőmérő higanyszála, ami tavaly csak június magasságában fordult elő. Kérem szépen, mi lesz itt monszun előtt, ha már most ilyen meleg van, erről nem volt szó, hogy hónapokon keresztül közel negyven fokos hőséget kell kibírni. Arról ne is beszéljünk, ha mindehhez magasabb páratartalom is párosul, a monszun egyáltalán nem segít növelni az elviselhetőséget, sőt.

A tavalyi évben májusban kezdtük csak el rendszeresebben használni a légkondit, addig ki lehetett bírni ventilátor mellett, most már napról napra csökken a tűréshatár és egyre jobban vágyjuk megnyomni a bekapcsoló gombot. Igaz már van szúnyoghálós erkélyajtónk is, ami nagyban javítja a lakás légcserélődési képességét, de így se nagyon megy már 30 fok alá esténként a hőmérséklet. Ha pedig épp elmulasztjuk sötétedés előtt kinyitni az erkélyajtót, akkor már bánhatjuk, inkább lemondunk a nagyobb légmozgásról, ellenben elkerüljük az ajtónyitással járó több tucat szúnyog beáramlását és esti programként a levadászásukat.

Legutóbb jókat mosolyogtunk a szúnyoghálón üldögélő példányokon, ha-ha, csak szeretnétek bejönni, eközben realizáltuk, hogy a konyhánál lévő ablak szúnyoghálója nyitva maradt. Az ott bejutott egyedek pedig rajtunk röhögtek, hogy milyen jó fejek vagyunk, beengedtük őket vacsorázni. Azóta jobban figyelünk, most már a szellőztetés úgy sem segít sokat, idén hamarabb jött el a légkondi szezon.

Februári kaland I.

Már két hete, hogy hazajöttünk az idei hosszabb kiruccanásunkról, de még csak most jutok hozzá, hogy írjak a kirándulás eseményeiről. Az első hétvégén persze takarítani és mosni kellett, múlt hétvégén pedig ismét beugrottunk Bombayba elintézni néhány dolgot.

Tegnap előtt volt egy hónapja, hogy útnak indultunk, szombat napközben Kochiban a reptéren találkoztunk Szilvivel és Szabolccsal. A mi gépünk ért oda hamarabb, így várnunk kellett rájuk; Ők Delhiből jöttek, ahol már eltöltöttek néhány napot városnézéssel.
Innen autóval mentünk tovább Alleppey-be, ami kicsit több mint 100 km-t és közel három órás autókázást jelentett. Némi bolyongás után megtaláltuk a szállásunkat, elfoglaltuk a szobáinkat és már úton is voltunk a tengerpartra, hogy megnézzük a naplementét.
Persze nem sikerült elcsípnünk, kifogtunk egy sorompót és egy hosszú vonatot, így a síneknél ért bennünket az alkonyat. Azért megnéztük a partot, megállapítottuk, hogy hatalmasak a hullámok, rengeteg fehér rák szaladgál, és meglepően tiszta a partszakasz. Ezek után rögtön meg is céloztuk az első jónak tűnő éttermet, de gyorsan ki is fordultunk miután megláttuk, hogy az árakat és a választékot is a nyugati turistákhoz igazították. Megfelelt nekünk a helyi étterem, ahol még a kínálat is bővebb volt, ráadásul rendelhettünk húst és alkoholt is. Vacsora után elsétáltunk a sarki kisbolthoz, ahol vizet terveztünk venni, végül Szabolcs bevállalt egy kókuszdiót, amit mi is megkóstoltunk. Este még pálinkát is ittunk, biztos, ami biztos alapon, nehogy összeszedjünk valami bacit. Mindezek ellenére nekem sajnos sikerült, hiába figyeltem oda a kézmosásra és a kötelező fertőtlenítésre.

Másnap reggel hajókázni indultunk, dél körül foglalhattuk el a hajót, ahol az éjszakát is eltöltöttük. Azon a vidéken kiépítettek egy hatalmas csatornarendszert, amely a környező rizsföldeknek biztosítja a vizet.
Ezen kívül halászatra, és manapság az általunk bérelt hajóhoz hasonló bárkák százai révén turizmus céljára is tökéletesen megfelel. Kellemes élmény volt egész nap egy hajó fedélzetén bámészkodni, a személyzet kiszolgált bennünket élelemmel, nekünk csak annyi volt a dolgunk, hogy jól érezzük magunkat.
Nagyon igyekeztem tartani magam, de a megpróbáltatásaim már itt elkezdődtek, hasmenés, gyengeség, aminek egyenes következménye volt a diéta, nem ehettem össze mindent. A hajó szakácsa nem sajnálta tőlünk az ételt, szívesen ettem volna többet, de nem mertem. A többiek jóízűen lakmároztak miközben én azon izgultam, hogy ugye másnapra jobban leszek. Nem lettem, sőt Szilvi is belefutott ugyanebbe a helyzetbe. Néhány széntabletta és Bolus Adstringens bevétel után tovább indultunk következő állomásunkra.

Kumily, a Periyar Vadaspark városa volt a következő úti célunk, ahova szintén autóval jutottunk el. Késő délután érkeztünk meg a szállásra, így arra a napra már nem is terveztünk különösebb programot a környék felfedezésén és a következő napi tervek összeállításán kívül.
Az állapotom stagnált, nem lettem jobban, de rosszabbul sem, szerencsére Szilvi már sokkal jobban érezte magát. Kedd reggel hajókázni indultunk a vadasparkban található tó vizére, a hajónak 7-kor kellett volna elhagynia a kikötőt, ami negyed órás csúszással sikerült is. Hihetetlenül hideg volt, erre nem igazán készültünk, reggel még az is megfordult a fejünkben, hogy nem megyünk sehova, hisz a farmerkabáton kívül nem volt semmi meleg ruhám, Peti pedig egyáltalán nem hozott hosszú ujjú felsőt. Szerencsére Szabolcs ki tudta segíteni Petit egy kardigánnal, így nem kellett a szálláson maradnunk. A tájat sűrű ködréteg borította, ami csak a két órás út végére kezdett felszakadozni. Mindenki tekingetett minden irányba, de csak néhány állatot sikerült látni hatalmas elefántcsordák helyett. Úgy tűnik, ők sem szeretik a ködös, nyirkos reggeleket.


Eközben én egyre gyengébbnek éreztem magam, egyre nehezebben viseltem az utat, alig vártam, hogy visszaérjünk a szállásra; sajnáltam, hogy nem tudom élvezni a tájat és nincs erőm sétálni egy nagyot a többiekkel. Peti természetesen visszajött velem riksával, majd ő elment reggelizni amíg én ledőltem pihenni. Néhány óra múlva sem lettem jobban, iszonyatosan fájt a fejem és a gyomrom, így nem volt mese, el kellett menni a dokihoz. Még annyi erőm volt, hogy elsétáltunk a közeli korházba, ahol egyből fogadtak bennünket. Miután felvázoltuk a helyzetet az orvos közölte, hogy van egy gyorsabb és egy lassabb megoldás, kaphatok „shot”-ot, ami gyorsabb vagy gyógyszert.
Mondta, hogy a külföldiek általában a gyógyszert szokták választani, de a másik hatásosabb. Először nem kértem, aztán mégis meggondoltam magam és szóltam, hogy legyen, essünk túl rajta. A shot injekciót is jelent, közben kiderült, hogy a doki infúzióra gondolt. Még soha nem volt szükségem ilyesmire korábban, hát ezen is túl kellett esni, de miért éppen Indiában?! Kicsit aggódtam, hogy sterilek legyenek az eszközök, de azok voltak, original csomagolásból vett ki mindent a nővérke és a vénámat is nagyon ügyesen eltalálta, utólag sem volt semmi nyoma. Kicsit több mint két órát tartott az adagolás, utána visszamentünk az orvoshoz, aki még adott néhány gyógyszert is. Határozottan jobban lettem, de a tűt még benne hagyták a kezemben és mondták, hogy este menjünk vissza, és ha jobban leszek, akkor kiveszik. Nem kellett még egy adag infúzió, ezért este eltávolították a tűt és mehettünk haza.

Ekkor már azt hittem, hogy minden rendben lesz, másnap újult erővel indulhatunk neki a vadasparknak, de nem így történt. Szörnyű éjszakám volt, nem tudtam aludni, mert a mellkasom közepén szúrást éreztem, fájt a fejem és még hányingerem is lett a gyógyszerektől. Mindez az antibiotikumok mellékhatásának volt köszönhető és annak, hogy az orvos nem írta fel a kiegészítő gyógyszert, ami segít a szervezetnek feldolgozni a hatalmas adag orvosságot. Szerda reggelre elefánt „lovaglást” terveztünk, amit nem szerettem volna kihagyni, ezért összeszedtem magam arra az időre és csak utána mentünk vissza a korházba. Nem bántam meg, hogy erőt vettem magamon, az elefántok mindig lenyűgöznek, nagyon szeretnivaló állatok.


Az orvosnál megkaptam a kiegészítő gyógyszert, és még az antibiotikumokból is kaptam néhány napra való adagot, amit mindenképp be kellett szednem, ha nem akartam, hogy romoljon az állapotom. Ez volt az utolsó napunk Kumilyben, úgy döntöttem inkább lábadozásra szánom ezt a napot, hogy az út hátralévő részén ne legyen több gond. Rengeteg folyadékot ittam és megpróbáltam enni is, hogy végre erőre kapjak. Petinek mondtam, hogy menjen el még egy hajókázásra a tóra, hátha lát elefántokat és készítsen sok fényképet helyettem is. Szerencséje volt, sikerült elkapnia négy elefántot, ebből az egyik baby volt. Egy hatalmas vidracsaládot is lefotózott, meg még néhány madarat és szarvashoz hasonló állatokat. Így végül szerencsésen záródott a kirándulásunk a hegyekben, másnapra már sokkal jobb állapotban voltam és nekiindulhattunk a következő célállomásunknak.

Az út első feléről itt találhatjátok a képeket vagy az alábbi videón kicsiben is megnézhetitek, a folytatás hamarosan következik.