Az elmúlt hétvégén végre beköltöztünk az új lakásba. Megfogadtam, hogy csak akkor írok blogot, ha már elrendeződtek a dolgok. Most már nagyjából így van, ezért leírhatom az elmúlt hét eseményeit.
Igazából nem is nagyon lett volna időm és energiám beszámolót írni, a lakással kapcsolatos ügyek intézése mindkettőnket elég rendesen leterhelt. Most már talán kijelenthetjük, hogy túl vagyunk a nehezén, de azt hiszem mi sem gondoltuk, hogy ennyi megpróbáltatás fog várni ránk.
Az egy külön történet, mire kikönyörögtük, hogy fejezzék be végre a lakást, múlthét előtti pénteken megkaptuk a kulcsokat, és azóta mi vettük át a dolgok irányítását. Azon a hétvégén összeszerelték a bútorokat, ennek a történetét itt olvashatjátok.
Az elmúlt hétre elég hosszú listát sikerült összeírni az elintézésre váró teendőkről:
- ventilátorokat felszereltetni
- légkondikat felszereltetni
- vízmelegítőt venni és felszereltetni
- fürdőszobai elemeket felrakatni (pl. törölközőtartó, WC papírtartó)
- fürdőszoba szekrényt venni és felrakatni
- szombatra fuvart intézni
- kábel tévéseket utolérni és lebeszélni az átköltözést
- új matracot venni.
Ezenkívül még össze kellett pakolni a konyhai cuccokat, a nappaliban lévő holmikat és Petinek szétszerelni az ágyat.
A ventilátorok már megvoltak, azt is persze az utolsó pillanatban vitték be a céghez, pedig már júliusban megrendeltük. Mi vittük át a lakásba, különben sosem jutott volna el odáig. Elvileg a ventilátorokkal együtt meg kellett volna venniük a vízmelegítőt is, de amikor vinni akartuk át, csak akkor derült ki, hogy még nincs. Kénytelen volt Peti elmenni érte az egyik kollégájával, mindezt péntek délután tették meg. Közben kiderült, hogy hiányoznak tartozékok a vízmelegítőhöz, amik nélkül nem lehet felszerelni. Péntek késő délutáni programként a helyi ezermester üzletekbe rohangáltunk, hátha valahol megkapjuk a hiányzó elemeket. Az ötödik üzletből már nem irányítottak bennünket tovább, sikerült megvenni mindent. Következő állomás a bútorbolt volt, ahonnan az ágyunk származik, ugyanis csavart kellett szereznünk, hogy Peti újból összerakja az ágyat, a régiek tönkrementek. Vicces volt, ahogy a bútorbolt közepén a kiborított csavarok között durkáltunk, de a lényeg, hogy találtunk olyanokat, amik megfeleltek a célnak. Szerencsére a pakolással jól álltunk, mivel csütörtök délután elpakoltam a konyhai cuccokat, pénteken pedig otthon maradtam, hogy bedobozoljam a többi holmit is.
Szombat reggel 10 órára kértük a teherautót, késett valamennyit, de örültünk, hogy egyáltalán jött. Beraktak mindent, már épp indulni akartunk, amikor észrevettük, hogy lapos a kocsink jobb hátsó kereke. Úgy döntöttünk, hogy még megkockáztatjuk a fuvart, aztán meglátjuk, hogy mennyit bír ki. Sikeresen átértünk, elkezdték felhordani a munkások a holmikat a 4. emeletre, a lift még nem működik, így közölték, hogy akkor egy százassal több lesz a munkadíj. Már fent volt a cuccaink háromnegyed része, amikor megjelent egy ember, aki közölte, hogy nem folytathatják a munkások a felhordást, mivel még nincs kifizetve teljesen a lakás. Nagyszerű, erről senki sem szólt, azt gondoltuk, hogy a cég mindent elrendezett és ezzel nekünk nem kell foglalkozni. Peti egyből telefonált a céges ügyintézőnek, hogy nagyon gyorsan csináljon valamit, mert a lépcsőház előtt hevernek a dolgaink, és nem engedik felvitetni őket, ráadásul még a kulcsunkat is el akarják venni. Na ebből nem engedtünk, szerencsére odaért a HR-es kolléga és megbeszélte a lakópark embereivel, hogy ki lesz fizetve a maradék 10%, ne hátráltassanak bennünket. Nagy nehezen felkerült minden a lakásba, hamarosan a villany és légkondi szerelők is megérkeztek és beindulhatott a munka. A ventilátorokkal és a vízmelegítővel viszonylag gyorsan végeztek, a légkondikkal csak este 7 után készültek el. Mivel az ágy még nem volt összerakva és már nagyon fáradtak voltunk, ezt az éjszakát a hotelban töltöttük. Következő nap folytattuk a beköltözést, de erről majd legközelebb.
2008. október 15., szerda
2008. október 5., vasárnap
Vásárlási láz
Az utóbbi időben elkapott bennünket a vásárlási láz, de nem áruházakban, hanem a virtuális térben tört ránk az ellenállhatatlan vágy, hogy pénzt költsünk.
Kiderült, hogy Indiában nagyon jól működik a netről való vásárlás, így viszonylag gyorsan, jó minőségben és korrekt áron juthatunk hozzá a kiválasztott termékhez.
Legutóbb egy számvitellel kapcsolatos könyvet néztem ki magamnak, léteznek különböző online könyváruházak, de épp egyiknél sem volt raktáron ez a könyv. Gondoltam megkeresem a kiadót és utána járok, hogy tudok-e tőlük rendelni. Nekik nincs netes könyvesboltjuk, de nagyon készségesen visszaírtak, hogy küldjek egy "demand draft"-ot és már küldik is a könyvet postaköltség mentesen.
Ki kellett nyomoznom mi az a demand draft. Irány a bank, megkérdezzük az ügyintézőnket, hogy mit is kell csinálni. Kiderült, hogy igazából ez egy csekk, ellenben nem én, hanem a bank állítja ki, így azonnali a garancia, igazolja a bank, hogy van rá fedezet. Ki is töltötte az ügyintéző, néhány aláírás és már a kezemben is volt az igazolás, amit el kellett küldenem a kiadónak. Egy kísérő levél társaságában fel is adtam még aznap (vagyis megkértünk egy céges embert, hogy postázza). Mindez pénteken történt, hétfőn akartam küldeni egy emailt az illetőnek, hogy tudjon róla, küldöm a pénzt. Elment az email, de nem volt rá szükség, mivel pár óra múlva ott volt a könyv, még szombaton feladhatták és hétfőn már a kezemben tarthattam. Le voltam nyűgözve, ez Magyarországon biztosan nem ment volna ilyen gyorsan, igaz itt a szombat is munkanap, de akkor is nagyon gyorsak voltak. Az sem utolsó szempont, hogy nem számoltak fel a postaköltséget!
Ezen felbuzdulva az indiai eBay-re is sikeresen beregisztráltam, konkréten videókamera vásárlás céljából. Kinéztem egy jó kis Sony márkájú kamerát, de nem vettem meg egyből, meg akartam nézni élőben mielőtt megrendelem. Szerencsére Surat-ban volt alkalmam a kezembe venni és megtanulmányozni. A neten kedvezőbb áron kínálták, természetesen garanciával, ezért nem gondolkodtam tovább, megrendeltem.
Netbankos utalással fizettem ki az árut, az a jó az egész rendszerben, hogy csak akkor kapja meg az eladó a pénzét, ha én visszaigazolom, hogy megkaptam a terméket és minden rendben van vele. Pár napon belül meg is érkezett a gép, nagyon biztonságosan becsomagolva, "bevarrva" és kifogástalan állapotban.
Kipróbáltam, minden rendben volt, ezek után örömmel jeleztem vissza az eladónak.
Rendeltem hozzá még egy memóriakártyát is, ami még nem érkezett meg, de tájékoztattak róla, hogy szombaton elindították. Peti is rendelt magának egy fényképezőgépet és még egy-két kiegészítőt hozzá, ezek persze már rég fent voltak a beszerzésre váró cikkek listáján, nem hirtelen felindulásból történt vásárlások voltak, csak épp most jött el az idejük.
Mindenesetre veszélyes a dolog, ezzel határtalan lehetőségek tárháza nyílt meg előttünk, aminek csak a pénztárcánk és az akaraterőnk szab határt.
Kiderült, hogy Indiában nagyon jól működik a netről való vásárlás, így viszonylag gyorsan, jó minőségben és korrekt áron juthatunk hozzá a kiválasztott termékhez.
Legutóbb egy számvitellel kapcsolatos könyvet néztem ki magamnak, léteznek különböző online könyváruházak, de épp egyiknél sem volt raktáron ez a könyv. Gondoltam megkeresem a kiadót és utána járok, hogy tudok-e tőlük rendelni. Nekik nincs netes könyvesboltjuk, de nagyon készségesen visszaírtak, hogy küldjek egy "demand draft"-ot és már küldik is a könyvet postaköltség mentesen.
Ki kellett nyomoznom mi az a demand draft. Irány a bank, megkérdezzük az ügyintézőnket, hogy mit is kell csinálni. Kiderült, hogy igazából ez egy csekk, ellenben nem én, hanem a bank állítja ki, így azonnali a garancia, igazolja a bank, hogy van rá fedezet. Ki is töltötte az ügyintéző, néhány aláírás és már a kezemben is volt az igazolás, amit el kellett küldenem a kiadónak. Egy kísérő levél társaságában fel is adtam még aznap (vagyis megkértünk egy céges embert, hogy postázza). Mindez pénteken történt, hétfőn akartam küldeni egy emailt az illetőnek, hogy tudjon róla, küldöm a pénzt. Elment az email, de nem volt rá szükség, mivel pár óra múlva ott volt a könyv, még szombaton feladhatták és hétfőn már a kezemben tarthattam. Le voltam nyűgözve, ez Magyarországon biztosan nem ment volna ilyen gyorsan, igaz itt a szombat is munkanap, de akkor is nagyon gyorsak voltak. Az sem utolsó szempont, hogy nem számoltak fel a postaköltséget!
Ezen felbuzdulva az indiai eBay-re is sikeresen beregisztráltam, konkréten videókamera vásárlás céljából. Kinéztem egy jó kis Sony márkájú kamerát, de nem vettem meg egyből, meg akartam nézni élőben mielőtt megrendelem. Szerencsére Surat-ban volt alkalmam a kezembe venni és megtanulmányozni. A neten kedvezőbb áron kínálták, természetesen garanciával, ezért nem gondolkodtam tovább, megrendeltem.
Netbankos utalással fizettem ki az árut, az a jó az egész rendszerben, hogy csak akkor kapja meg az eladó a pénzét, ha én visszaigazolom, hogy megkaptam a terméket és minden rendben van vele. Pár napon belül meg is érkezett a gép, nagyon biztonságosan becsomagolva, "bevarrva" és kifogástalan állapotban.
Kipróbáltam, minden rendben volt, ezek után örömmel jeleztem vissza az eladónak.
Rendeltem hozzá még egy memóriakártyát is, ami még nem érkezett meg, de tájékoztattak róla, hogy szombaton elindították. Peti is rendelt magának egy fényképezőgépet és még egy-két kiegészítőt hozzá, ezek persze már rég fent voltak a beszerzésre váró cikkek listáján, nem hirtelen felindulásból történt vásárlások voltak, csak épp most jött el az idejük.
Mindenesetre veszélyes a dolog, ezzel határtalan lehetőségek tárháza nyílt meg előttünk, aminek csak a pénztárcánk és az akaraterőnk szab határt.
2008. szeptember 30., kedd
Északi bevásárlóparadicsom
Hétvégén ismét bevásárló körútra indultunk, ezúttal nem Bombaynak vettük az irányt és nem élelmiszert készültünk vásárolni.
Az úticélunk a Vapitól kicsit több mint 100 km-re északon fekvő Surat volt. Több okból is örültem az utazásnak, egyrészt két és fél órával kevesebbet kellett autókázással tölteni, másrészt pedig újabb bútorokat indultunk beszerezni.
Szombaton mentünk, ami itt munkanap, így a forgalom nem volt kicsi, de még mindig gyérebb volt, mint Bombay irányába. Az autópálya minősége is jobb volt, mint dél felé, úgy tűnik, sokat számít, hogy mekkora az átmenő teherautó forgalom. Surat előtt le kellett térnünk az autópályáról, ez az út kísértetiesen elkezdett hasonlítani a régi ötös útra, leginkább a mi sávunkban szembejövő kocsik emlékeztettek rá.
Az utazást a Peti által vásárolt navigációs rendszer segítségével bonyolítottuk le, igaz időnként le akart téríteni bennünket az útról, kedvesen mondta, hogy "take a legal U turn", de mi nem hagytuk magunkat, csak azért is arra mentünk, amerre Peti emlékei szerint célszerűbb.
A város kellemes meglepetés volt, mindig jó megérkezni egy olyan helyre, ami tisztább és tágasabb, mint amihez hozzászoktunk. Vapi egy ipari kisváros, mondhatni egy porfészek az autópálya mellett, Surat pedig a gyémánt csiszolás központja Indiában. Mondjuk, ha nem tudja az ember ezt a háttér információt, akkor nem jutna ilyesmi eszébe, de ennek köszönhetően elég gyorsan fejlődik és jó benyomást kelt a hely. Több nagyobb szabású építkezést láttunk, az utak szélesek, jó állapotúak és még egy méretesebb bevásárlóközpont is található itt.
Elsőként egy elektronikai üzletet látogattunk meg, ahhoz képest, hogy nem terveztünk venni semmi különöset, elég sok pénzt sikerült ott hagyni. Utána következett egy nagyobb bútorüzlet, ugyanaz a lánc, ahonnan Bombayban megrendeltük az ülőgarnitúrát és a szekrényt. Most is kiválasztottunk néhány elemet, utolsó darabok voltak, így gyorsan lecsaptunk rájuk, közben az is kiderült, hogy pont aznap indították Vapiba innen a korábbi megrendelésünket. Ha egy kicsit hamarabb megyünk, talán az aznapit is hozzá tudták volna csapni. Sebaj, a lényeg, hogy sikerült találnunk szép bútorokat, amit remélhetőleg hamarosan használatba is vehetünk.
Az áruház másik szintjén is körbenéztünk, konyhai kellékek, lámpák, dísztárgyak, textiláruk közül válogattunk és találtunk is néhányat, amire szükségünk volt.
Egy gyors ebéd után a Pizza Hutban, elindultunk a korábban említett bevásárló központba. Nagyon tetszett a környezet, végre tisztaság vett körül, minden csillogott-villogott, az üzletek pedig hívogatóan tárultak elénk. Jó lett volna többet nézelődni, de mi célirányosan a legfelső emeleten levő bútoráruházba mentünk, ahol most nem találtunk semmi említésre méltót. Konkrétan kinyitható vendégágyat kerestünk, de itt inkább a franciaágy dívik. Megnéztünk még egy bútorboltot, majd a legalsó szinten vettünk nekem egy napszemüveget, végül pedig még egy kávét is elfogyasztottunk visszaút előtt, ami sikeresen elnyerte az év legrosszabb kávéja címet.
A hazaút fél órával hosszabbra sikerült, kifogtuk a délutáni csúcsot, ránk is esteledett, így nem volt egyszerű a kátyúk kerülgetése. A lényeg, hogy épségben hazaértünk, kicsit elfáradtunk, de eredményesen telt el a nap. Megbeszéltük, hogy máskor is megyünk Suratba, ha még húst is lehetne kapni, akkor ezentúl csak oda járnánk vásárolni.
Az úticélunk a Vapitól kicsit több mint 100 km-re északon fekvő Surat volt. Több okból is örültem az utazásnak, egyrészt két és fél órával kevesebbet kellett autókázással tölteni, másrészt pedig újabb bútorokat indultunk beszerezni.
Szombaton mentünk, ami itt munkanap, így a forgalom nem volt kicsi, de még mindig gyérebb volt, mint Bombay irányába. Az autópálya minősége is jobb volt, mint dél felé, úgy tűnik, sokat számít, hogy mekkora az átmenő teherautó forgalom. Surat előtt le kellett térnünk az autópályáról, ez az út kísértetiesen elkezdett hasonlítani a régi ötös útra, leginkább a mi sávunkban szembejövő kocsik emlékeztettek rá.
Az utazást a Peti által vásárolt navigációs rendszer segítségével bonyolítottuk le, igaz időnként le akart téríteni bennünket az útról, kedvesen mondta, hogy "take a legal U turn", de mi nem hagytuk magunkat, csak azért is arra mentünk, amerre Peti emlékei szerint célszerűbb.
A város kellemes meglepetés volt, mindig jó megérkezni egy olyan helyre, ami tisztább és tágasabb, mint amihez hozzászoktunk. Vapi egy ipari kisváros, mondhatni egy porfészek az autópálya mellett, Surat pedig a gyémánt csiszolás központja Indiában. Mondjuk, ha nem tudja az ember ezt a háttér információt, akkor nem jutna ilyesmi eszébe, de ennek köszönhetően elég gyorsan fejlődik és jó benyomást kelt a hely. Több nagyobb szabású építkezést láttunk, az utak szélesek, jó állapotúak és még egy méretesebb bevásárlóközpont is található itt.
Elsőként egy elektronikai üzletet látogattunk meg, ahhoz képest, hogy nem terveztünk venni semmi különöset, elég sok pénzt sikerült ott hagyni. Utána következett egy nagyobb bútorüzlet, ugyanaz a lánc, ahonnan Bombayban megrendeltük az ülőgarnitúrát és a szekrényt. Most is kiválasztottunk néhány elemet, utolsó darabok voltak, így gyorsan lecsaptunk rájuk, közben az is kiderült, hogy pont aznap indították Vapiba innen a korábbi megrendelésünket. Ha egy kicsit hamarabb megyünk, talán az aznapit is hozzá tudták volna csapni. Sebaj, a lényeg, hogy sikerült találnunk szép bútorokat, amit remélhetőleg hamarosan használatba is vehetünk.
Az áruház másik szintjén is körbenéztünk, konyhai kellékek, lámpák, dísztárgyak, textiláruk közül válogattunk és találtunk is néhányat, amire szükségünk volt.
Egy gyors ebéd után a Pizza Hutban, elindultunk a korábban említett bevásárló központba. Nagyon tetszett a környezet, végre tisztaság vett körül, minden csillogott-villogott, az üzletek pedig hívogatóan tárultak elénk. Jó lett volna többet nézelődni, de mi célirányosan a legfelső emeleten levő bútoráruházba mentünk, ahol most nem találtunk semmi említésre méltót. Konkrétan kinyitható vendégágyat kerestünk, de itt inkább a franciaágy dívik. Megnéztünk még egy bútorboltot, majd a legalsó szinten vettünk nekem egy napszemüveget, végül pedig még egy kávét is elfogyasztottunk visszaút előtt, ami sikeresen elnyerte az év legrosszabb kávéja címet.
A hazaút fél órával hosszabbra sikerült, kifogtuk a délutáni csúcsot, ránk is esteledett, így nem volt egyszerű a kátyúk kerülgetése. A lényeg, hogy épségben hazaértünk, kicsit elfáradtunk, de eredményesen telt el a nap. Megbeszéltük, hogy máskor is megyünk Suratba, ha még húst is lehetne kapni, akkor ezentúl csak oda járnánk vásárolni.
2008. szeptember 24., szerda
2008. szeptember 21., vasárnap
Magyar birka
Minap a helyi hotel éttermében ebédeltünk, (ahol Peti születésnapját is ünnepeltük) és meglepetésemre nagyon ízletes ételeket tálaltak fel. A legkülönlegesebb azonban egy "Hungarian Mutton" nevezetű étel, alias Magyar Birka volt. Először nem akartam megkóstolni, mondván ki tudja honnan származik, őszintén szólva még egyetlen birkát sem láttam Indiában. Végül mégis csak szedtem belőle és nagy finom volt, nem jutott róla eszembe, hogy magyar ételt eszem, de az biztos, hogy eltért a fűszerezése az ittenitől.
Már máskor is tapasztaltuk, hogy a "Hungarian" előtagot biggyesztik az étel neve elé, ha nem indiai, valamiért nagyon megtetszett nekik, de szerintem fogalmuk sincs a magyar ízvilágról. Egyébként tudják, hogy magyarok vagyunk, ki tudja még az is lehet, hogy a mi tiszteletünkre adnak ilyen nevet a specialitásoknak, talán kedveskedni akarnak a hazájuktól messzi földre elszakadt idegeneknek, azaz nekünk.
Talán így van, talán nem, mindenesetre kedvet csináltak hozzá, hogy máskor is ellátogassunk az étterembe. Az sem utolsó szempont, hogy 1000 forintnak megfelelő rúpiáért degeszre ehetjük magunkat, na meg persze a Pizza Huton kívül ez az egyetlen hely, ahol húst tudunk fogyasztani. Reméljük megtartják a jó szokásukat.
Már máskor is tapasztaltuk, hogy a "Hungarian" előtagot biggyesztik az étel neve elé, ha nem indiai, valamiért nagyon megtetszett nekik, de szerintem fogalmuk sincs a magyar ízvilágról. Egyébként tudják, hogy magyarok vagyunk, ki tudja még az is lehet, hogy a mi tiszteletünkre adnak ilyen nevet a specialitásoknak, talán kedveskedni akarnak a hazájuktól messzi földre elszakadt idegeneknek, azaz nekünk.
Talán így van, talán nem, mindenesetre kedvet csináltak hozzá, hogy máskor is ellátogassunk az étterembe. Az sem utolsó szempont, hogy 1000 forintnak megfelelő rúpiáért degeszre ehetjük magunkat, na meg persze a Pizza Huton kívül ez az egyetlen hely, ahol húst tudunk fogyasztani. Reméljük megtartják a jó szokásukat.
2008. szeptember 15., hétfő
Hétvége a hegyekben II.
Vasárnap reggel 9 körül ébredtünk, lementünk reggelizni, ahol a csoport nagy része már nekilátott az evésnek. Vannak jó indiai kaják, de amiket reggelire címén esznek, mit is mondjak, az eléggé messze áll a mi ízlésvilágunktól. Valami omletthez hasonló dolgot választottunk, még ezt tűnt a legszimpatikusabbnak, de természetesen semmi köze nem volt a tojáshoz, hisz az már nem mindenkinél fér bele a vegetáriánus étrendbe, meg sajtos szendvicset, azt legalább ismerjük. A többi szószos, csípős kaját kihagytuk, valahogy korán reggel nem vágyik az ember gyomra ilyen megrázkódtatásokra. Néha elgondolkozom, hogy vajon az indiaiaknak miből van a gyomruk?! A kávé az kifejezetten finom volt, még jó, hisz saját magunk raktuk össze az előkészített hozzávalókból.
Kicsivel később néhányan lesétáltak a tóhoz és vízibiciklire vagy csónakba pattantak. Mi csak a parton sétálgattunk, majd készítettünk néhány képet a tájról. Közben megérkezett a csoport másik fele és elindulhattunk megnézni a helyi látványosságokat. Nem kellett messzire menni, kevesebb mint negyed órás út után kiszálltunk a buszból, ahonnan gyalog indultunk neki az emelkedőnek. A hegytetőn pedig libegőbe ültünk, ami átvitt a szemközt lévő csúcsra, de nem szállhattunk ki, vissza is hozott egyből. Miután megcsodáltuk a kilátást egy kicsit még feljebb kellett mászni, ahol meglepetésünkre egy nagy tisztás fogadott mindenféle kikapcsolódási lehetőségekkel. Természetesen árultak enni és innivalót, lehetett krikettezni, kismotorozni, de ami bennünket a legjobban izgatott, azok a tevék és lovak voltak.
Rögtön meg is irányoztuk az első tevét, amint felértünk, úgyis már régóta szerepelt a tervek között egy tevegelés.
Vicces volt, ahogy dülöngélt egyik oldalról a másikra, kapaszkodni kellett, pláne amikor felállt és leült. Zsuzsával ketten vállaltuk be a tevegelést, a fiúk inkább maradtak a földön. Addigra mire leszálltunk többen is körénk gyűltek a tevéikkel és lovaikkal, el is csábultunk egy lovaglás erejéig. Emlékeim szerint ez volt az első igazi lovaglásom, egy rövid időre még galoppozni is sikerült, nagyon tetszett, azt hiszem máskor is ki fogom próbálni, ha lesz rá alkalom.
Ezek után visszamentünk a hotelba és elfogyasztottuk az ebédünket, majd kijelentkeztünk a szobából. A tervek szerint fél háromkor indultunk volna, de ez sem jött össze, sikerült ismét összeszedni némi csúszást. Elindultunk lefelé a hegyről, majd hamarosan meg kellett állnunk, mert valami akadály volt előttünk, mint kiderült nem sokkal korábban egy busz fának ütközött és felborult az úton. Kellemesen csalódtam a kollegákban, egyből a bajba jutottak segítségére siettek, adtak egy karton vizet, majd gyorsan kiürítették a buszt kísérő céges autót és felajánlották, hogy a sofőr leszállít néhány sérültet. Szükség is volt rá, hisz a mentő csak későn tudott volna odaérni és elég sok volt a sebesült. Mint utólag kiderült, sajnos hárman meg is haltak a balesetben, nem csoda, nagyon csúnyán nézett ki a busz eleje.
Meglepő módon nem kellett több órát dekkolnunk mire elindulhattunk, fél óra alatt elszállították a sérülteket, és járhatóvá tették az utat. Persze voltak türelmetlen indiaiak, akik mit sem törődve mások bajával egyszerűen előre pofátlankodtak és átverekedték magukat a torlaszon. Mi ezen mélységesen megdöbbentünk, hogy némely emberek mennyire érzéketlenek.
Még egy program be volt tervezve, egy útba eső vízesést szerettük volna megnézni. A baleset után úgy volt, hogy kihagyjuk, aztán mégis úgy döntöttek, hogy megnézzük. A vízeséshez egy egysávos út vezetett, gondolom, ezzel próbálták izgalmassá tenni az utat, mintha enélkül nem lenne az. Odafelé csak egy kocsi vezetőjével kellett vitatkozni a sofőrnek, hogy tolasson, mert nem férünk el, visszafelé pedig már egy busz is jött szembe. Na, ebből is egy közel fél órás álldogálás lett mire kitalálták, hogyan is férjenek el egymás mellett. A táj mindenesetre megérte a fáradalmakat, volt egy nagyobb vöröses színű vízesés és egy kisebb fehér, ami nekünk azért jobban tetszett. Nem sokáig nézhettük, mivel jött egy jó nagy zuhé, szerencsére addigra felkászálódtunk a buszra, és viszonylag szárazon megúsztuk.
A buszkikerülési akció után a sofőr elég rendesen rákapcsolt, már kb. két órás csúszásban voltunk a tervezetthez képest és hamarosan sötétedett is. Na, ekkor jött el az a pillanat, amikor elkezdtem bánni, hogy buszra ültem, pont a sofőr háta mögött, az első sorban volt alkalmam utazni. Sajnos láttam minden egyes manővert és egyre inkább borsódzott a hátam, azon gondolkodtam, hogy buszvezetőnk vajon ismeri-e a matematikát és tisztában van-e azzal, hogy 60-70 km-en olyan sokat nem tud nyerni időben, ha 10-20 km/h-val többel megy, mint amennyivel biztonságos. Aztán bele kellett nyugodnom, hogy nem tudok mit tenni, csak reménykedhetek, hogy az őrangyalaink most is velünk vannak.
Hihetetlenül boldog voltam, amikor megérkeztünk Vapiba, bár már a város szélén megcsapott bennünket a gyárak bűze, de azért örültünk, hogy épségben megérkeztünk. Tartalmas kirándulás volt, mégis a jövőben inkább megpróbálom kerülni a buszos programokat.
Kicsivel később néhányan lesétáltak a tóhoz és vízibiciklire vagy csónakba pattantak. Mi csak a parton sétálgattunk, majd készítettünk néhány képet a tájról. Közben megérkezett a csoport másik fele és elindulhattunk megnézni a helyi látványosságokat. Nem kellett messzire menni, kevesebb mint negyed órás út után kiszálltunk a buszból, ahonnan gyalog indultunk neki az emelkedőnek. A hegytetőn pedig libegőbe ültünk, ami átvitt a szemközt lévő csúcsra, de nem szállhattunk ki, vissza is hozott egyből. Miután megcsodáltuk a kilátást egy kicsit még feljebb kellett mászni, ahol meglepetésünkre egy nagy tisztás fogadott mindenféle kikapcsolódási lehetőségekkel. Természetesen árultak enni és innivalót, lehetett krikettezni, kismotorozni, de ami bennünket a legjobban izgatott, azok a tevék és lovak voltak.
Rögtön meg is irányoztuk az első tevét, amint felértünk, úgyis már régóta szerepelt a tervek között egy tevegelés.
Vicces volt, ahogy dülöngélt egyik oldalról a másikra, kapaszkodni kellett, pláne amikor felállt és leült. Zsuzsával ketten vállaltuk be a tevegelést, a fiúk inkább maradtak a földön. Addigra mire leszálltunk többen is körénk gyűltek a tevéikkel és lovaikkal, el is csábultunk egy lovaglás erejéig. Emlékeim szerint ez volt az első igazi lovaglásom, egy rövid időre még galoppozni is sikerült, nagyon tetszett, azt hiszem máskor is ki fogom próbálni, ha lesz rá alkalom.
Ezek után visszamentünk a hotelba és elfogyasztottuk az ebédünket, majd kijelentkeztünk a szobából. A tervek szerint fél háromkor indultunk volna, de ez sem jött össze, sikerült ismét összeszedni némi csúszást. Elindultunk lefelé a hegyről, majd hamarosan meg kellett állnunk, mert valami akadály volt előttünk, mint kiderült nem sokkal korábban egy busz fának ütközött és felborult az úton. Kellemesen csalódtam a kollegákban, egyből a bajba jutottak segítségére siettek, adtak egy karton vizet, majd gyorsan kiürítették a buszt kísérő céges autót és felajánlották, hogy a sofőr leszállít néhány sérültet. Szükség is volt rá, hisz a mentő csak későn tudott volna odaérni és elég sok volt a sebesült. Mint utólag kiderült, sajnos hárman meg is haltak a balesetben, nem csoda, nagyon csúnyán nézett ki a busz eleje.
Meglepő módon nem kellett több órát dekkolnunk mire elindulhattunk, fél óra alatt elszállították a sérülteket, és járhatóvá tették az utat. Persze voltak türelmetlen indiaiak, akik mit sem törődve mások bajával egyszerűen előre pofátlankodtak és átverekedték magukat a torlaszon. Mi ezen mélységesen megdöbbentünk, hogy némely emberek mennyire érzéketlenek.
Még egy program be volt tervezve, egy útba eső vízesést szerettük volna megnézni. A baleset után úgy volt, hogy kihagyjuk, aztán mégis úgy döntöttek, hogy megnézzük. A vízeséshez egy egysávos út vezetett, gondolom, ezzel próbálták izgalmassá tenni az utat, mintha enélkül nem lenne az. Odafelé csak egy kocsi vezetőjével kellett vitatkozni a sofőrnek, hogy tolasson, mert nem férünk el, visszafelé pedig már egy busz is jött szembe. Na, ebből is egy közel fél órás álldogálás lett mire kitalálták, hogyan is férjenek el egymás mellett. A táj mindenesetre megérte a fáradalmakat, volt egy nagyobb vöröses színű vízesés és egy kisebb fehér, ami nekünk azért jobban tetszett. Nem sokáig nézhettük, mivel jött egy jó nagy zuhé, szerencsére addigra felkászálódtunk a buszra, és viszonylag szárazon megúsztuk.
A buszkikerülési akció után a sofőr elég rendesen rákapcsolt, már kb. két órás csúszásban voltunk a tervezetthez képest és hamarosan sötétedett is. Na, ekkor jött el az a pillanat, amikor elkezdtem bánni, hogy buszra ültem, pont a sofőr háta mögött, az első sorban volt alkalmam utazni. Sajnos láttam minden egyes manővert és egyre inkább borsódzott a hátam, azon gondolkodtam, hogy buszvezetőnk vajon ismeri-e a matematikát és tisztában van-e azzal, hogy 60-70 km-en olyan sokat nem tud nyerni időben, ha 10-20 km/h-val többel megy, mint amennyivel biztonságos. Aztán bele kellett nyugodnom, hogy nem tudok mit tenni, csak reménykedhetek, hogy az őrangyalaink most is velünk vannak.
Hihetetlenül boldog voltam, amikor megérkeztünk Vapiba, bár már a város szélén megcsapott bennünket a gyárak bűze, de azért örültünk, hogy épségben megérkeztünk. Tartalmas kirándulás volt, mégis a jövőben inkább megpróbálom kerülni a buszos programokat.
2008. szeptember 13., szombat
Hétvége a hegyekben
Az első hétvégénken alkalmunk nyílt egy kiránduláson résztvenni, a cég szervezésében Gujarat állam legmagasabb pontján lévő üdülőhelyre, Saputara Hill-re látogattunk el.
Kedden jöttünk vissza Indiába, szerdán nem dolgoztunk az ünnep miatt, csütörtökön pedig közölték velünk, hogy hétvégére kirándulást szerveznek. A helyi bank támogatásának köszönhetően szinte az egész cég jöhetett, a menedzserek és családjaik részére egész hétvégés volt a program, a beosztottjaik pedig csak vasárnapra voltak hivatalosak.
Szombat délután kettőre volt betervezve a busz indulása a cégtől, mondanom sem kell nem sikerült pontosan indulni, igaz kihangsúlyozták, hogy mindenki jöjjön időben. Legalább megpróbálták, ki tudja mikor indulunk el, ha nem mondogatják, hogy: "sharp 2 o'clock".
Összesen öten voltunk fehérek, rajtunk kívül még Viktorék is jöttek Bombayból és az éppen egy hetes viziten lévő kolléga otthonról. Érdekes élmény volt közel hatvan indiaival egy buszon utazni, mondhatni egy kicsit kisebbségben éreztük magunkat. Az biztos, hogy idegenek társaságában nem szívesen vállaltunk volna be egy ilyen kiruccanást.
Egyszer már megfogadtam, hogy többet nem ülök buszra Indiában, de úgy tűnik elég hamar sikerült feladni a fogadalmat. Az odafelé úttal nem volt gond, de visszafelé ismét megfogadtam, hogy: "többet nem ülök buszra Indiában!!!!"
Közel négy órás út után meg is érkeztünk, nagyon kellemes hely, körben ezer méter magas hegyek, minden hihetetlenül zöld így monszun után, a hotel mellett pedig egy csónakázó tó. Mindenki megkapta a szobáját, nekünk a főnök melletti lakosztály jutott, nem volt okunk panaszra, igazán kényelmes szállást kaptunk. Mindez nem is volt drága, két főre egy éjszaka 1700 rúpia a legdrágább szobában, ami kb. 6000 Ft.
Vacsora előtt még egy kis ismerkedési estet és játékot szerveztek, majd megleptek bennünket egy tánc csoporttal, akik igazán látványos produkcióval álltak elő.
Volt még egy kisebb vendéglátás a főnök szobájából nyíló erkélyen némi alkohol és chips formájában, majd lementünk vacsorázni.
Az szombati nap ezzel véget is ért, a vasárnapi eseményekről legközelebb...
Kedden jöttünk vissza Indiába, szerdán nem dolgoztunk az ünnep miatt, csütörtökön pedig közölték velünk, hogy hétvégére kirándulást szerveznek. A helyi bank támogatásának köszönhetően szinte az egész cég jöhetett, a menedzserek és családjaik részére egész hétvégés volt a program, a beosztottjaik pedig csak vasárnapra voltak hivatalosak.
Szombat délután kettőre volt betervezve a busz indulása a cégtől, mondanom sem kell nem sikerült pontosan indulni, igaz kihangsúlyozták, hogy mindenki jöjjön időben. Legalább megpróbálták, ki tudja mikor indulunk el, ha nem mondogatják, hogy: "sharp 2 o'clock".
Összesen öten voltunk fehérek, rajtunk kívül még Viktorék is jöttek Bombayból és az éppen egy hetes viziten lévő kolléga otthonról. Érdekes élmény volt közel hatvan indiaival egy buszon utazni, mondhatni egy kicsit kisebbségben éreztük magunkat. Az biztos, hogy idegenek társaságában nem szívesen vállaltunk volna be egy ilyen kiruccanást.
Egyszer már megfogadtam, hogy többet nem ülök buszra Indiában, de úgy tűnik elég hamar sikerült feladni a fogadalmat. Az odafelé úttal nem volt gond, de visszafelé ismét megfogadtam, hogy: "többet nem ülök buszra Indiában!!!!"
Közel négy órás út után meg is érkeztünk, nagyon kellemes hely, körben ezer méter magas hegyek, minden hihetetlenül zöld így monszun után, a hotel mellett pedig egy csónakázó tó. Mindenki megkapta a szobáját, nekünk a főnök melletti lakosztály jutott, nem volt okunk panaszra, igazán kényelmes szállást kaptunk. Mindez nem is volt drága, két főre egy éjszaka 1700 rúpia a legdrágább szobában, ami kb. 6000 Ft.
Vacsora előtt még egy kis ismerkedési estet és játékot szerveztek, majd megleptek bennünket egy tánc csoporttal, akik igazán látványos produkcióval álltak elő.
Volt még egy kisebb vendéglátás a főnök szobájából nyíló erkélyen némi alkohol és chips formájában, majd lementünk vacsorázni.
Az szombati nap ezzel véget is ért, a vasárnapi eseményekről legközelebb...
2008. szeptember 3., szerda
Ismét Vapiban
Szeptember elsején ismét útra keltünk és India felé vettük az irányt. Most Münchenen keresztül jöttünk, ahol 4 órát várakoztunk, csak annak köszönhetően nem lett 5, hogy majdnem egy órát késett a gépünk Pestről. Egészen gyorsan eltelt az idő, kicsit ejtőztünk a business váróban, majd meglátogattuk a Duty free shopot, ahol beszereztük az alkoholt és a csokit, na meg még egy bajor konzerves virsli is a kosárba került. Ezután megettünk egy sonkás szendvicset, mivel most nem kínáltak semmilyen húsfélét a business váróban. Persze mire visszaértünk, raktak ki virslit, az íze kedvéért azért ettünk belőle, biztos ami biztos alapon.
Bombayba egészen pontosan indult a gép, 10-15 perces csúszásban voltak csak. Minden rendben volt az út alatt, leszámítva azt, hogy Petivel mindig az az érzésünk támadt, hogy bennünket szolgálnak ki utolsónak és persze hol máshol fogyott volna el a választék a menüből. Szegény Petinek spenótos rizst kellett ennie, hiába ajánlottam fel a csirkét, amit kaptam, nem fogadta el.
Itteni idő szerint reggel 7 körül érkeztünk meg, ami otthon fél 4, összesen jó ha fél órát aludtam a gépen, így nem mondhatni, hogy a toppon voltam. Szerencsére gyorsan kijutottunk a reptérről, nem volt semmilyen fennakadás és a sofőr is várt bennünket. Most először aludtam a kocsiút alatt, vagy legalábbis próbáltam, az állandó zötykölődés mellett nem volt egyszerű. Gyorsan Vapiba értünk, a szörnyű útviszonyok ellenére most 2 és fél óra alatt tudtuk megtenni az utat, ami legalább 3 óra szokott lenni.
A lakásban várt meglepetésekről Peti beszámolójában olvashattok, de viszonylag jó volt a helyzet, nem volt semmi extrém körülmény. Gyorsan lepakoltunk, a kajákat beraktuk a hűtőbe, letusoltunk és ki is dőltünk egyből. Kb. 4-5 órát aludtunk, utána összeszedtük magunkat, hogy beszerezzük legalább az alapvető élelmiszereket. Szendvicset ettünk vacsorára, majd nekiláttunk kipakolni a cuccainkat. Elég jól haladtunk, minden a helyére került, még koccintottunk egyet a szerencsés visszaérkezés örömére, és elraktuk magunkat másnapra.
Reggel annak rendje és módja szerint elkészültünk és indultunk dolgozni, behajtunk a gyár udvarára, sehol senki, csak két biztonsági őr, az ajtón pedig lakat. Nekünk valahogy nem szólt senki, hogy ma ünnep nap van és minden zárva. Ok, akkor irány a város másik fele, nézzük meg a lakást. Ismét csalódnunk kellett, az elmúlt hat hét alatt kb. két napi munkát végeztek el, a padló még mindig nincsen kész, a többiről nem is beszélve. Azért ez már tényleg felháborító, hogy ennyire nem képesek rugdosás nélkül bármit is elvégezni. Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, mondhatni szánalmas a dolog, a baj csak az, hogy őket nem izgatja, mi meg nem tudjuk megcsinálni helyettük a melót.
Ezek után hazajöttünk és a nap hátralevő részét pihenéssel töltöttük, mosni azért kellett, de főzni nem volt kedvünk, inkább elugrottunk a Pizza Hutba. Ebéd után pedig ledőltünk egy kicsit, sikerül aludni 3 órácskát, mondhatni fáradtak voltunk.
Holnaptól újult erővel ismét belevetjük magunkat a munkába, a többi pedig már nem rajtunk múlik.
Bombayba egészen pontosan indult a gép, 10-15 perces csúszásban voltak csak. Minden rendben volt az út alatt, leszámítva azt, hogy Petivel mindig az az érzésünk támadt, hogy bennünket szolgálnak ki utolsónak és persze hol máshol fogyott volna el a választék a menüből. Szegény Petinek spenótos rizst kellett ennie, hiába ajánlottam fel a csirkét, amit kaptam, nem fogadta el.
Itteni idő szerint reggel 7 körül érkeztünk meg, ami otthon fél 4, összesen jó ha fél órát aludtam a gépen, így nem mondhatni, hogy a toppon voltam. Szerencsére gyorsan kijutottunk a reptérről, nem volt semmilyen fennakadás és a sofőr is várt bennünket. Most először aludtam a kocsiút alatt, vagy legalábbis próbáltam, az állandó zötykölődés mellett nem volt egyszerű. Gyorsan Vapiba értünk, a szörnyű útviszonyok ellenére most 2 és fél óra alatt tudtuk megtenni az utat, ami legalább 3 óra szokott lenni.
A lakásban várt meglepetésekről Peti beszámolójában olvashattok, de viszonylag jó volt a helyzet, nem volt semmi extrém körülmény. Gyorsan lepakoltunk, a kajákat beraktuk a hűtőbe, letusoltunk és ki is dőltünk egyből. Kb. 4-5 órát aludtunk, utána összeszedtük magunkat, hogy beszerezzük legalább az alapvető élelmiszereket. Szendvicset ettünk vacsorára, majd nekiláttunk kipakolni a cuccainkat. Elég jól haladtunk, minden a helyére került, még koccintottunk egyet a szerencsés visszaérkezés örömére, és elraktuk magunkat másnapra.
Reggel annak rendje és módja szerint elkészültünk és indultunk dolgozni, behajtunk a gyár udvarára, sehol senki, csak két biztonsági őr, az ajtón pedig lakat. Nekünk valahogy nem szólt senki, hogy ma ünnep nap van és minden zárva. Ok, akkor irány a város másik fele, nézzük meg a lakást. Ismét csalódnunk kellett, az elmúlt hat hét alatt kb. két napi munkát végeztek el, a padló még mindig nincsen kész, a többiről nem is beszélve. Azért ez már tényleg felháborító, hogy ennyire nem képesek rugdosás nélkül bármit is elvégezni. Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, mondhatni szánalmas a dolog, a baj csak az, hogy őket nem izgatja, mi meg nem tudjuk megcsinálni helyettük a melót.
Ezek után hazajöttünk és a nap hátralevő részét pihenéssel töltöttük, mosni azért kellett, de főzni nem volt kedvünk, inkább elugrottunk a Pizza Hutba. Ebéd után pedig ledőltünk egy kicsit, sikerül aludni 3 órácskát, mondhatni fáradtak voltunk.
Holnaptól újult erővel ismét belevetjük magunkat a munkába, a többi pedig már nem rajtunk múlik.
2008. augusztus 14., csütörtök
Hazaút előtt
Az utolsó hetünk elég mozgalmasra sikerült, egy nem tervezett utazás és rohangálás a lakással kapcsolatos ügyek után. Az említett látogatásra az út előtti héten hívtak meg bennünket, az utolsó hétvégére eredetileg bútorok beszerzését terveztük, de elhalasztottuk, nem mondhattunk nemet egy ilyen meghívásra.
Egy a munkahelyünkön prezentációt tartó cég ajánlotta fel, hogy szívesen vendégül lát a központjukban, Hyderabadban. Lefoglaltuk a repülőjegyeket és csütörtökön este már repültünk is India hightech központja felé. Kellemes meglepetés volt a reptér, az volt az érzésünk, hogy nem is Indiában vagyunk, hihetetlen volt látni, hogy mennyire sokat számít a környezet.
Természetesen meg lehetett találni az Indiára jellemző vonásokat, tipikus útszéli boltok, (itt épp) kecskenyájak a város közepén, kóbor kutyák, riksák, de ott volt még mellé rengeteg modern épület és irodaház is, ismert márkákat árusító frissen nyílt üzletek, na és persze nagyon jó minőségű utak, pláne Gujarathoz képest. Mindezt a látványt egy vadiúj Mahindra terepjáróból élvezhettük, meg is lepődtem, hogy micsoda fogadtatásban részesülünk. Mindezt a mi cégünk szervezte, mivel van vendégházuk a városban, így ez bizonyult a legkényelmesebb és legkézenfekvőbb megoldásnak. A szállás kellemes volt, a város egyik legjobb környékén egy nagyobb házat alakítottak ki vendégháznak. Kaptunk egy hatalmas szobát, rózsaszín burkolatos fürdőszobával és légkondival. Egy fiatal srác tartotta karban a házat, aki készségesen a rendelkezésünkre állt, ha bármire szükségünk volt. Meg is illetődött egy kicsit, amikor látta, hogy fehérek vagyunk, nem számított külföldi vendégekre, gondolta biztosan helyiek lesznek, hisz Vapiból érkezünk. Nem voltak extra igényeink, két üvegsör beszerzését kértük az első este és reggelit az elkövetkező napokon.
Pénteken közelebbről is megismerkedhettünk egy profin működő SAP bevezetéssel foglalkozó céggel, újabb prezentációkat hallgattunk meg a témában és az épületben is körbevezettek, ahonnan mellesleg kitűnő kilátás nyílt az egész városra. Lassan esteledett, fél 7 lett mire elhagytuk az irodát, de előttünk állt még egy vacsora, ami újabb kellemes csalódást volt. Nem sokat gondolkoztunk, hogy mit rendeljük, kihasználtuk az alkalmat, hogy végig kóstoljunk néhány különböző ízesítésű csirkehúst. Mindezt egy hangulatos szabadtéri helyen tettük, ahol gyorsan repült az idő a vacsora mellett. Éjfél lett mire visszaértünk a szállásra, igyekeznünk kellett ágyba bújni, hisz másnapra egész napos városnézést terveztünk.
Reggel kb. fél 11-kor indultunk útnak, hogy megnézzünk néhányat Hyderabad nevezetességei közül, mindehhez egy helyi kísérőt is kaptunk és persze a sofőr is a rendelkezésünkre állt.
A programban szerepelt egy múzeum, egy torony és egy erőd, lett volna még egy templom is, de mire oda jutottunk már nagyon fáradtak és éhesek voltunk, így inkább lemondtunk a látványosságról, ellenben megfogadtuk, hogy ide még visszatérünk.
Hyderabad valóban megér egy látogatást, legalább két napot érdemes rászánni, hogy egy kicsit közelebbről megismerkedhessen az ember a helyi nevezetességekkel, Cyberabaddal és persze ellátogasson egy gyöngyüzletbe, hisz az IT központként emlegetett város még erről is nevezetes. Ha valaki Indiában szeretne igazgyöngyöt vásárolni, akkor azt itt érdemes megtennie. Igazából nem értem, hogy miért egy olyan városban, ami nem is a tenger partján fekszik, de biztosan megvan rá a magyarázat.
Vasárnap visszarepültünk Bombayba, majd onnan vonattal utaztuk tovább Vapi felé. Szerencsére megúsztuk eső nélkül, cserébe viszont jó meleg volt, amíg a vonatra várakoztunk. Este hat körül meg is érkeztünk a házba, majd némi szusszanás után nekiláttunk a nagymosásnak, és ezzel elkezdtük a készülődést a hazaútra.
Három napunk maradt, hogy végiggondoljuk mit kell még elintéznünk hazaút előtt. Beszereztünk néhány ajándékot, voltunk a lakásban, készítettünk egy listát a teendőkről, amit meg kellene csinálniuk mire visszaérünk és persze pakoltunk a házban, hogy minél kevesebb cuccunk penészedjen és porosodjon a távollétünkben.
Csütörtök reggel menetkészen álltunk, előző este meglepően gyorsan és hatékonyan pakoltunk, ennek ellenére nem sikerült korán lefeküdnünk. Nem esett az eső, sőt még a nap is kisütött, Peti meg is jegyezte, hogy utazásra való az idő, erre pont abban a pillanatban elkezdett szakadni az eső, amikor már ott tartott, hogy berakja a csomagokat a kocsiba. Úgy tűnik Murphy Indiában is működik.
Bementünk a céghez, ahol átpakoltunk a terepjáróba, a kocsi kulcsot pedig a sofőrnek adtuk, hogy vigyék el szervizbe, amíg távol leszünk. Dél körül be is értünk Bombayba, de a gépünk csak hajnalban ment, lepakoltunk a vendégházban, majd elindultunk bútorbeszerző körutunkra. A legfontosabbakat sikerült kiválasztanunk, egy ülőgarnitúrát és egy szekrényt, amit meg is rendeltünk, hogy ezek biztosan meglegyenek, mire visszaérkezünk.
Az út egészen gördülékeny volt, nem kellett túl sokat várnunk sehol sem, a csomagok is meglettek, nem voltunk gyanúsak senkinek, bár itthon megkérdezték a vámosok, hogy hozunk-e valami állati eredetűt Indiából, mi meg mondtuk, hogy nem, ugyan mit is hozhatnánk…
Mindezt Bombayban a reptéren kezdtem el írni, a befejezés pedig már itthon született meg - néhány hete -, de csak most jutottam el odáig, hogy feltegyem a netre.
Szeptember 1-én vesszük az irányt ismét India felé, addig is kellemes nyarat kívánok Mindenkinek!
Egy a munkahelyünkön prezentációt tartó cég ajánlotta fel, hogy szívesen vendégül lát a központjukban, Hyderabadban. Lefoglaltuk a repülőjegyeket és csütörtökön este már repültünk is India hightech központja felé. Kellemes meglepetés volt a reptér, az volt az érzésünk, hogy nem is Indiában vagyunk, hihetetlen volt látni, hogy mennyire sokat számít a környezet.
Természetesen meg lehetett találni az Indiára jellemző vonásokat, tipikus útszéli boltok, (itt épp) kecskenyájak a város közepén, kóbor kutyák, riksák, de ott volt még mellé rengeteg modern épület és irodaház is, ismert márkákat árusító frissen nyílt üzletek, na és persze nagyon jó minőségű utak, pláne Gujarathoz képest. Mindezt a látványt egy vadiúj Mahindra terepjáróból élvezhettük, meg is lepődtem, hogy micsoda fogadtatásban részesülünk. Mindezt a mi cégünk szervezte, mivel van vendégházuk a városban, így ez bizonyult a legkényelmesebb és legkézenfekvőbb megoldásnak. A szállás kellemes volt, a város egyik legjobb környékén egy nagyobb házat alakítottak ki vendégháznak. Kaptunk egy hatalmas szobát, rózsaszín burkolatos fürdőszobával és légkondival. Egy fiatal srác tartotta karban a házat, aki készségesen a rendelkezésünkre állt, ha bármire szükségünk volt. Meg is illetődött egy kicsit, amikor látta, hogy fehérek vagyunk, nem számított külföldi vendégekre, gondolta biztosan helyiek lesznek, hisz Vapiból érkezünk. Nem voltak extra igényeink, két üvegsör beszerzését kértük az első este és reggelit az elkövetkező napokon.
Pénteken közelebbről is megismerkedhettünk egy profin működő SAP bevezetéssel foglalkozó céggel, újabb prezentációkat hallgattunk meg a témában és az épületben is körbevezettek, ahonnan mellesleg kitűnő kilátás nyílt az egész városra. Lassan esteledett, fél 7 lett mire elhagytuk az irodát, de előttünk állt még egy vacsora, ami újabb kellemes csalódást volt. Nem sokat gondolkoztunk, hogy mit rendeljük, kihasználtuk az alkalmat, hogy végig kóstoljunk néhány különböző ízesítésű csirkehúst. Mindezt egy hangulatos szabadtéri helyen tettük, ahol gyorsan repült az idő a vacsora mellett. Éjfél lett mire visszaértünk a szállásra, igyekeznünk kellett ágyba bújni, hisz másnapra egész napos városnézést terveztünk.
Reggel kb. fél 11-kor indultunk útnak, hogy megnézzünk néhányat Hyderabad nevezetességei közül, mindehhez egy helyi kísérőt is kaptunk és persze a sofőr is a rendelkezésünkre állt.
A programban szerepelt egy múzeum, egy torony és egy erőd, lett volna még egy templom is, de mire oda jutottunk már nagyon fáradtak és éhesek voltunk, így inkább lemondtunk a látványosságról, ellenben megfogadtuk, hogy ide még visszatérünk.
Hyderabad valóban megér egy látogatást, legalább két napot érdemes rászánni, hogy egy kicsit közelebbről megismerkedhessen az ember a helyi nevezetességekkel, Cyberabaddal és persze ellátogasson egy gyöngyüzletbe, hisz az IT központként emlegetett város még erről is nevezetes. Ha valaki Indiában szeretne igazgyöngyöt vásárolni, akkor azt itt érdemes megtennie. Igazából nem értem, hogy miért egy olyan városban, ami nem is a tenger partján fekszik, de biztosan megvan rá a magyarázat.
Vasárnap visszarepültünk Bombayba, majd onnan vonattal utaztuk tovább Vapi felé. Szerencsére megúsztuk eső nélkül, cserébe viszont jó meleg volt, amíg a vonatra várakoztunk. Este hat körül meg is érkeztünk a házba, majd némi szusszanás után nekiláttunk a nagymosásnak, és ezzel elkezdtük a készülődést a hazaútra.
Három napunk maradt, hogy végiggondoljuk mit kell még elintéznünk hazaút előtt. Beszereztünk néhány ajándékot, voltunk a lakásban, készítettünk egy listát a teendőkről, amit meg kellene csinálniuk mire visszaérünk és persze pakoltunk a házban, hogy minél kevesebb cuccunk penészedjen és porosodjon a távollétünkben.
Csütörtök reggel menetkészen álltunk, előző este meglepően gyorsan és hatékonyan pakoltunk, ennek ellenére nem sikerült korán lefeküdnünk. Nem esett az eső, sőt még a nap is kisütött, Peti meg is jegyezte, hogy utazásra való az idő, erre pont abban a pillanatban elkezdett szakadni az eső, amikor már ott tartott, hogy berakja a csomagokat a kocsiba. Úgy tűnik Murphy Indiában is működik.
Bementünk a céghez, ahol átpakoltunk a terepjáróba, a kocsi kulcsot pedig a sofőrnek adtuk, hogy vigyék el szervizbe, amíg távol leszünk. Dél körül be is értünk Bombayba, de a gépünk csak hajnalban ment, lepakoltunk a vendégházban, majd elindultunk bútorbeszerző körutunkra. A legfontosabbakat sikerült kiválasztanunk, egy ülőgarnitúrát és egy szekrényt, amit meg is rendeltünk, hogy ezek biztosan meglegyenek, mire visszaérkezünk.
Az út egészen gördülékeny volt, nem kellett túl sokat várnunk sehol sem, a csomagok is meglettek, nem voltunk gyanúsak senkinek, bár itthon megkérdezték a vámosok, hogy hozunk-e valami állati eredetűt Indiából, mi meg mondtuk, hogy nem, ugyan mit is hozhatnánk…
Mindezt Bombayban a reptéren kezdtem el írni, a befejezés pedig már itthon született meg - néhány hete -, de csak most jutottam el odáig, hogy feltegyem a netre.
Szeptember 1-én vesszük az irányt ismét India felé, addig is kellemes nyarat kívánok Mindenkinek!
2008. július 6., vasárnap
Esős szülinap
Csütörtökön ismét egy évvel öregebb lettem, ha jól számolom ez volt a harmadik alkalom, amikor nem otthon, családi körben töltöttem a szülinapomat. Igazából nem is ez most a lényeg, hanem a körülmények, vagyis az időjárás. Emlékeim szerint otthon ilyenkor sosem esett az eső, de itt annál inkább, többek között emiatt is lett emlékezetes.
Nemrég írtam róla, hogy megérkezett a monszun, nos az eleje nem bizonyult túl erősnek, napok teltek el úgy, hogy egyáltalán nem esett, de most egy kicsit megmutatta, hogy milyen is tud lenni, ha igazán esik, és milyen következményekkel jár.
Aznap délben hazaugrottunk ebédelni, Peti kirakott a háznál, hogy előkészítsem az ebédet, amíg ő elugrik a tortámért. Miután bementem a lakásba úgy rákezdett az eső, hogy még a telefonom csörgését sem hallottam a nagy zuhogástól. Áram sem volt a lakásba, de szerencsére pont visszajött mire szükség lett rá. Peti megérkezett a tortával és még egy virágcsokorral is meglepett, ami nem volt egyszerű mutatvány, hisz aznap pont sztrájk volt az egész országban; a teherautósok nagy része leállt és az üzletek is zárva tartottak. A tortát is csak úgy tudta megszerezni, hogy résnyire felhúzták a pékség redőnyét és kiadták a megrendelt sütit. Úgy tűnik az indiaiak is szeretnek sztrájkolni, egy benzinár- és útdíj emelés elég jó indokkal szolgál rá.
Visszatérve az időjáráshoz, mire Peti megjött már víz alatt volt az egész utca. Megebédeltünk, megvolt a gyertyafújás, tortaevés, majd irány vissza a munkahelyre. Ezeket a képeket ekkor készítettem, érdekes látvány volt, lassan csónakkal kellene járni dolgozni vagy beszerezni egy kétéltűt?! A nap hátralévő részében is kitartóan esett, időnként olyan, mintha megnyomnának egy gombot és elkezd zuhogni, aztán megnyomnak egy másikat és eláll. Így telnek a napok mostanában, kevés izgalommal fűszerezve.
Még egy esemény, amit majdnem elfelejtettem említeni, aznapra ideköltözött hozzánk egy macska. A bejáratnál van egy matracszerű, ami tökéletes helynek tűnt számára, hogy kényelmesen aludhasson és persze az eső elől is védelmet talált. Reggel, amikor elindultunk dolgozni már ott heverészett, álmosan ránk nézett, majd durmolt tovább. Délben is hasonlóan reagált, bár azon eléggé meglepődött, amikor Peti felpakolva megérkezett és próbált bejutni a lakásba. Este még mindig ott volt, minek is ment volna bárhova, fél perc alatt csuromvizes lett volna, amire gondolom nem vágyott. Időnként kinéztünk, hogy ott van-e még, jól meg is lepett bennünket, egy kisebb patkány feküdt kiterítve a matrac közepén, ő pedig elégedetten heverészett egy méterrel arrébb. Gondoltuk reggelre eltűnik a macska és a patkány is. A macska eltűnt, de a zsákmány maradt, lehet túl nagy falatnak bizonyult. Később kénytelenek voltunk eltávolítani, hisz nem jelentkezett érte senki. Be sem kell kapcsolni a tévét, kinézünk az ajtón vagy az ablakon, és élőben nézhetünk National Geographicot.
Nemrég írtam róla, hogy megérkezett a monszun, nos az eleje nem bizonyult túl erősnek, napok teltek el úgy, hogy egyáltalán nem esett, de most egy kicsit megmutatta, hogy milyen is tud lenni, ha igazán esik, és milyen következményekkel jár.
Aznap délben hazaugrottunk ebédelni, Peti kirakott a háznál, hogy előkészítsem az ebédet, amíg ő elugrik a tortámért. Miután bementem a lakásba úgy rákezdett az eső, hogy még a telefonom csörgését sem hallottam a nagy zuhogástól. Áram sem volt a lakásba, de szerencsére pont visszajött mire szükség lett rá. Peti megérkezett a tortával és még egy virágcsokorral is meglepett, ami nem volt egyszerű mutatvány, hisz aznap pont sztrájk volt az egész országban; a teherautósok nagy része leállt és az üzletek is zárva tartottak. A tortát is csak úgy tudta megszerezni, hogy résnyire felhúzták a pékség redőnyét és kiadták a megrendelt sütit. Úgy tűnik az indiaiak is szeretnek sztrájkolni, egy benzinár- és útdíj emelés elég jó indokkal szolgál rá.
Visszatérve az időjáráshoz, mire Peti megjött már víz alatt volt az egész utca. Megebédeltünk, megvolt a gyertyafújás, tortaevés, majd irány vissza a munkahelyre. Ezeket a képeket ekkor készítettem, érdekes látvány volt, lassan csónakkal kellene járni dolgozni vagy beszerezni egy kétéltűt?! A nap hátralévő részében is kitartóan esett, időnként olyan, mintha megnyomnának egy gombot és elkezd zuhogni, aztán megnyomnak egy másikat és eláll. Így telnek a napok mostanában, kevés izgalommal fűszerezve.
Még egy esemény, amit majdnem elfelejtettem említeni, aznapra ideköltözött hozzánk egy macska. A bejáratnál van egy matracszerű, ami tökéletes helynek tűnt számára, hogy kényelmesen aludhasson és persze az eső elől is védelmet talált. Reggel, amikor elindultunk dolgozni már ott heverészett, álmosan ránk nézett, majd durmolt tovább. Délben is hasonlóan reagált, bár azon eléggé meglepődött, amikor Peti felpakolva megérkezett és próbált bejutni a lakásba. Este még mindig ott volt, minek is ment volna bárhova, fél perc alatt csuromvizes lett volna, amire gondolom nem vágyott. Időnként kinéztünk, hogy ott van-e még, jól meg is lepett bennünket, egy kisebb patkány feküdt kiterítve a matrac közepén, ő pedig elégedetten heverészett egy méterrel arrébb. Gondoltuk reggelre eltűnik a macska és a patkány is. A macska eltűnt, de a zsákmány maradt, lehet túl nagy falatnak bizonyult. Később kénytelenek voltunk eltávolítani, hisz nem jelentkezett érte senki. Be sem kell kapcsolni a tévét, kinézünk az ajtón vagy az ablakon, és élőben nézhetünk National Geographicot.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)