Ünnepnap

Kereken hét hónapja vártam ezt a mai napot, hogy miért, csupán azért, hogy végre megszabaduljak a szájpadlásom közepén húzódó dróttól, ami fél centis mélyedést képzett a nyelvemen.

Április végén került fel, hogy tágítsa a felső fogívemet, amit meg is tett, igazából már 3-4 hónap után nagyon szépen állt a felső fogsorom, de mi azért még ráhúztunk pár hónapot. Először azt mondta a doki, hogy 2-3 hónap lesz, oké, abba belenyugodtam, aztán nyáron mentünk haza és még mindig nem került le. Gondoltam augusztus végéig simán kibírom, na de akkor megint azzal állt elő, hogy maradjon még egy hónapot és ez így ment egészen mostanáig. Már az is megfordult a fejemben, hogy ha netán nem akarná kivenni, akkor balhét rendezek, mert már annyira nehezen viseltem. Szerencsére nem kellett, újra érezhetem a szájpadlásomat, fájdalom nélkül nyelhetek és nem kell többé arra ébrednem, hogy beépült a drót a nyelvembe. Azt hiszem erre mondják azt, hogy a szépségért meg kell szenvedni, de tegyük hozzá, hogy első körben itt az egészségről van szó, hisz már korábban is javasolták a fogszabályozást a nyitott harapásom miatt. Mostanra már ez is megszűnt, elől is tudok harapni. :) A felső fogsorom beállt teljesen a helyére, már csak az alsónál van egy fog, amelyik makacskodik egy kicsit. Emiatt otthon folytatnom kell a fogszabályoztatást, de nem bánom, ha már egyszer nekikezdtem, akkor végigcsinálom, legyen tökéletes az eredmény. Sajnos akad néhány lyukas fogam is, azokat még megcsináltatom itt kint, egyrészt olcsóbb, másrészt pedig szeretnék minél hamarabb túlesni rajta, hogy otthon ne kelljen rögtön fogorvoshoz menni, majd csak ellenőrzésre.

Ez a mai nap számomra nagyon nagy előrelépés, aki már átélt hasonlót és egy dróttal a szájában kellett hónapokon keresztül élnie, az bizonyára tudja miről beszélek. Aki pedig nem tapasztalt ilyesmit, annak kívánom, hogy soha ne is kelljen. Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mikorra fog meggyógyulni a nyelvem...

Virtuális centi

40 nap és vége!!! Azt hiszem nem csoda, hogy ennyire várjuk és örülünk annak, hogy hamarosan véget ér a kiküldetés.

Hogy milyen egy vidéki, indiai ipari kisvárosban élni és hogy megérte-e? Nos, utólag valószínűleg több szép és érdekes dologra fogunk emlékezni, de jelenleg meglehetősen elhalványultak a pozitív emlékek. Így a vége felé nehéz bármiben is örömöt találni, semmi sem jó már és az ember inkább beleveti magát a munkába, más már nem is érdekli, csak teljenek a napok minél gyorsabban. Az elején sok érdekes, vicces új dologgal találkoztuk, ami mostanra már nem tűnik annak. Nehézkesek az emberek, kíváncsiak, lassúak és figyelmetlenek. Persze otthon is előfordul, hogy túl kíváncsi, tapintatlan emberekkel akadunk össze, de itt ez mindennapos. A környezetről sem tudok túl sok jót elmondani, kosz van, büdös van és persze hatalmas por. Nincsenek rendezett utcák, sem járdák, az utak állapota sokkal, de sokkal rosszabb mint otthon. Egyedül a lakópark udvara és a cég kertje az, ami kellemes látvány nyújt a szemnek. Hiába vagyunk 10 km-re a tengertől, piszkos, sötétbarna a víz, amibe az indiaiak is csak ritkán teszik bele a lábukat. A part sem túl szép, szürke homok, ami mondanom sem kell, hogy szemetes. Ezek a hétköznapok, időnként persze útra keltünk és világot láttunk, és ilyenkor eljutottunk olyan helyekre amiért megérte, de ez csak néhány hét volt a Petinek három, nekem közel két évből.

Ha másért nem is, azért biztosan megérte kijönni ide, hogy megtanulja az ember értékelni az otthoni környezetet. Igazából bele sem gondolnak az emberek, hogy mennyire jó dolguk van, valahogy mindig azon keseregnek amijük nincs és nem annak örülnek, hogy mennyi mindenük van.

Szóval van egy virtuális centim a neten, ami mutatja, hogy hány nap van még a hazaútig. Már nem akarok újabb élményeket, nem kell több kaland, teljenek gyorsan és zökkenőmentesen a napok és végre induljon el a gép a kifutó irányába…

Meglepő kíváncsiság

Nemrég jött egy új ember a céghez, neki kell átadnom a feladataimat, ezért a minap leültem vele átbeszélni a különböző riportokat. Elmélyülten magyarázom az egyik fájlt, amikor hirtelen témát vált és közli, hogy őt nagyon érdekli a mi kultúránk és valóban igaz-e, hogy mi cserélgetjük a partnereinket. Pillanatnyi csönd, döbbenten nézek, de nem tudom mit vagyok meglepődve, Indiában vagyunk és alig várják, hogy lecsaphassanak egy fehér emberre és ilyen témákról kérdezhessék. Ezzel nincs is gond, ha azonos nemű fél teszi ezt és persze nem egyből, hanem némi ismeretség után, de jelen esetben egy negyvenes férfiről van szó, akivel életében másodszor beszéltem ez alkalommal.

Válaszoltam a kérdésére, mondtam, hogy mi valóban nem azzal éljük le az életünket, akivel életünkben először együtt járunk, de azért ez nem jelenti azt, hogy egyfolytában cserélgetjük a partnereinket. Számára elég felfoghatatlan, hogy nem házasodunk össze az első emberrel, akivel összehoz a sors. Azt is kérdezte, hogy hogyan vagyunk erre képesek. Hát ez jó kérdés, nekünk ez a természetes, nekik pedig az, hogy akár úgy is összeházasodnak, hogy életükben csak egyszer beszéltek, mivel a szülők már elrendeztek mindent, akár már gyerekkorukban megegyeztek. Akkor most melyik is a furább? Arra a kérdésre, hogy mi a különbség India és Európa között megint csak nehéz válaszolni, minden, de hogy magyarázzam ezt el egy indiainak, aki életében nem járt más országban és ki is jelentette, hogy ő nem akar menni a jövőben sem. Egyszer majd talán leírom, hogy mik a főbb különbségek, mert hasonlóság nem sok van, az is biztos.

Főként filmekből tudják, hogy a világ más részein más szabályok érvényesek párkapcsolatok terén, de persze erről bizonyosságot is kell szerezni, ha adódik egy alkalmas alany. Azt hiszem tapintat terén is van még mit tanulniuk, ha többet olvasnának vagy egyáltalán olvasnának, akkor talán kicsivel jobban ismernék más kultúrák működését.

Egy újabb esős szülinap

Júliusban töltöttem be a 3. X-et és már előre megbeszéltük, hogy biztosan nem Vapiban szeretnénk megünnepelni. Monszun idején nincs túl sok hely, ahova Indián belül érdemes utazni, ezért egy wellness részleggel is rendelkező hotelt választottunk Goán.

A szálloda egy elkerített kis faluként működött, volt minden amire szüksége lehet az embernek pihenés, kikapcsolódás közben. Először is egy hatalmas park kisebb tavakkal, hidakkal, saját partszakasz a tengernél, amit persze szakadó esőben csak távolabbról lehet csodálni, a fürdés szigorúan tilos. A komplexum közepén egy többszintes medence helyezkedett el, nagyon ötletes megoldásokkal oldották meg a szintkülönbségeket és így még élvezetesebbé tették a fürdőzést. Volt egy kisebb meleg vizes jacuzzi is, ami igen népszerű volt ebben a zord időben. A medence mellett pedig rögtön kezdődtek az éttermek, volt egy hagyományos indiai, egy goai, ahol a szülinapi vacsorát is elköltöttük, egy olasz, ami mindkettőnknek nagyon tetszett és egy büfé rendszerű étterem, ahol azok étkeztek, akik befizették előre a félpanziót vagy a teljes ellátást.

Egy fedett sétányon keresztül juthattunk el az éttermektől a szálloda előcsarnokáig, ahol menteközben akár vásárolhattunk is az igényesen kialakított üzletekben. Na és persze a Spa, ami miatt ezt a helyett választottuk, életünk egyik legnagyobb élménye volt kipróbálni egy helyi relaxáló kezelést. A masszázs előtt egy ajurvédikus orvossal diskuráltunk és meg is állapította, hogy milyen típusba tartozunk és valóban olyan dolgokat mondott, ami illett ránk. Külön szobába vezettek bennünket, de mindketten ugyanazt a kezelést kaptuk. Először frissítő lábfürdő, után egy kis nyak- és hátmasszázs, majd következett a olajcsurgatás a homlokra. Sokszor láttam már ilyet fotókon, de nem gondoltam, hogy ennyire ki tudja kapcsolni az embert. Ha sikerül ráhangolódni, akkor egy másik dimenzióban érezheti magát az ember, hihetetlen mennyire el lehet lazulni tőle.

A szülinapi vacsi jól sikerült, aznap rajtunk kívül senki sem volt az étteremben, kaptam egy meglepetés tortát is, ami a cég ajándéka volt, mint utólag megtudtuk. A szobánkban pedig egy rózsaszirom fürdő és egy üveg bor várt bennünket, ami része volt annak a csomagnak, amit választottunk. Nagyon hangulatos esténk volt, egyetlen szavam sem lehetett, örültem, hogy ilyen körülmények között ünnepelhettem a szülinapomat Petivel.

Másnap csináltattam egy hennát, végre egy profi keze alá kerültem és nem holmi kontár firkált a kezemre gyerekes mintákat. Ezután ejtőztünk egy kicsit a bárban, közben Peti filmezte a szakadó esőt és reménykedtünk, hogy azért legalább egy kis időre abbahagyja. Szerencsére délutánra alábbhagyott és még fürödni is tudtunk egyet, természetesen a jacuzziban töltöttük a legtöbb időt. Azt terveztük, hogy vacsora után beülünk a bárba, de úgy jóllaktunk, hogy már csak az az egy vágyunk volt, hogy visszaérjünk a szobánkba. Ötletes volt, hogy mindenhol óriási ernyőket raktak ki a bejárathoz hatalmas vázákba, így nem kellett az embernek magával hordoznia. Másnap már csak egy sétára és ebédre jutott időnk, de nem panaszkodhattunk, kényelmesen tettük mindezt, mivel csak háromkor kellett elhagyni a szobát. A reptér közel volt, gyorsan odaértünk a hotelból és már úton is voltunk visszafelé Mumbaiba. Az időjárás miatt egy kicsit rázós volt az út, főleg odafelé, meg is fogadtam, hogy többet nem repkedek monszunba, de túléltem és egy igazán jól sikerült hétvégét tudhattunk magunk mögött.

A bizonyítékot itt találjátok.      

Házikenyér 2.

Túl sok minden nem történik itt a világhíres Vapiban, így marad ideje az embernek főzőcskézni és akár sütni is. A rengeteg szabadidőn felbuzdulva ismét nekiálltam kenyeret sütni, ezúttal egy új receptet próbáltam ki. Szombat este kovászt készítettem, amit egy nap múlva használtam fel a kenyértészta dagasztásánál. Látványos eredménye lett a kovásznak, sokkal lazább lett a kenyér tésztája és jobban meg is kelt. Most kicsit több lisztet használtam, mint legutóbb és egy szép, terebélyes kenyér lett az eredmény.

Otthon ez teljesen természetes dolog, hogy lehet friss kenyeret kapni, de itt csak akkor van ilyesmi, ha valaki nekiáll és süt. Persze lehet kapni papírvékony, morzsálódó toast kenyeret, de azt elég rövid időn belül meg lehet unni.

Na és a többi, amit még nem lehet kapni, egyáltalán nincsenek húskészítmények, semmilyen, se virsli, se felvágott, se májkrém, csirkehúst is csak a szomszéd államból lehet beszerezni. A tejtermékek listája is elég gyorsan kimeríthető, tej, natúr joghurt, tejszín, szeletelt sajt és cheddar sajt. Ennyi, se gyümölcsjoghurt, se normális sajt, se túró, se sajtkrém. Korábban Vapiban is lehetett kapni különböző sajtkrémeket, de nagy bánatunkra már nem lehet, eltűntek a polcokról. Persze ezek nagy részét Mumbaiban be lehet szerezni, de ahhoz autókázni kell 300 kilométert oda-vissza, ami legalább 6 órás utazást jelent.

A zöldségek közül főként a brokkoli és a saláta hiányzik, időnként jó lenne ha itt is lehetne kapni ezeket, hogy kicsit fel tudjuk dobni az étkezésünket. Gyümölcsök közül sem lehet itt mindent beszerezni, jó lenne időnként barackot és szilvát is látni. Bár az ananász kárpótol bennünket az Európában termő gyümölcsök hiányáért.

Ismét csak azt tudom mondani, hogy vannak jó indiai kaják, de a friss szalámis zsömle füstölt sajttal, hmm, hát az itt nincs, becsüljetek meg jól minden finom falatot.

Újra itt

Hihetetlen milyen gyorsan elszaladt az elmúlt két hónap, főként azért, mert ebből öt hetet otthon töltöttünk. Nem is nagyon kerültem számítógép közelébe, ami időnként nagyon jót tud tenni az embernek, ha nem bámulja folyamatosan a monitort.

Azt hiszem ismét kihoztuk a maximumot az otthon töltött időből, bár így sem sikerült mindenkivel találkozni, de amit lehetett és belefért az időnkbe, azt megtettük.

Itt minden a régi, túl sok változás nem történt. A monszun  még nem ért véget, főleg éjszakánként még esik, például most is rákezdett elég szépen… A lakást szerencsére nem tette tönkre az időjárás, mint tavaly. Megúsztuk néhány bepenészedett párnával és egy kipusztult virággal. Miután kitakarítottunk és bevásároltunk helyre is állt a lelki békénk, minden visszaállt a régi kerékvágásba.

Még van néhány elmaradásom: korábbi beszámolók befejezése, elmaradt fényképek, ha nem lesznek újabbak, akkor ezekkel jelentkezem legközelebb.

96

Ma reggel az az ötletem támadt, hogy meg kellene számolni az útközben előforduló teheneket. Ahogy kijöttünk a kapun egyből el is kezdtem a számolást, gondoltam 30-40 biztos összejön mire beérünk a céghez, de tévedtem, 96 tehenet számoltunk össze.

Mindezt a kb. 6 kilométeres útszakaszon sikerült összehozni, mondtam is Petinek, hogy tegyünk még egy kört, amíg meglesz a száz. Na persze nem mentünk tovább, ezen is meglepődtünk, hogy ennyien vannak. Ilyenkor monszun idején az aszfaltot részesítik előnyben, és szinte szlalomozással kell eljutni egyik helyről a másikra. Időnként Peti úgy érezheti, hogy egy számítógépes játékban kell vezetnie és folyamatosan újabb és újabb akadályokkal nehezítik a pályát. Tegnap például majdnem elakadtunk, mivel egy nem olyan mélynek tűnő vízrétegen kellett keresztülhaladnunk. Az volt, kicsit erőlködött az autó, de végül sikerült.

Foggumizás

Nem, nem tévedés a cím, tegnaptól ugyanis újabb kihívás vár rám. A fogszabályozómra elöl gumikat kell raknom, hogy húzzák össze a rést, ami a két fogsorom között van.

Elvileg csak kajáláskor vehetem le, utána fogmosás és vissza kell rakni. Még éjszaka is fent kell lennie, ha gyorsabb eredményt szeretnék látni. Mivel az idő szorít, meg persze minél előbb szeretnék túllenni ezen a procedúrán, nyilván hordani fogom.

Annyira nem lenne gond ez az egész, de a doki “jó fej” volt és piros gumikat adott. Az átlátszó vagy a fehér túl kézenfekvő lett volna, na jó, lehet nem volt neki épp raktáron. De mit tehetek, nem tudok most így hirtelen átlátszó foggumikat szerezni, ezt kell viselnem.

Vicces amikor az ember ásítani próbál és rájön, hogy nem tud, mert össze vannak gumizva a fogai. A diétázást is kiválóan elősegíti, biztos, hogy nem fogok nassolni, mert túl sok lenne vele a macera, ezért inkább kihagyom.

Mindezt a nyár végéig kell majd gyakorolnom, úgy hogy teljes felszerelésben fogok majd július végén hazamenni és ijesztgethetem vele az embereket. Talán annyira nem is rémisztő, döntsétek el Ti.

Monszun előtti hetek

Már egy hónap is eltelt mióta utoljára írtam a blogba, pedig történt néhány dolog, ami említésre méltó. Többek között annak is volt köszönhető a hanyagságom, hogy esténként be sem kapcsoltuk a gépet, ennek okai: a nagy meleg, késői hazaérkezés a munkából és gyenge internet kapcsolat.

Az utóbbi időben bőven akadt munkánk, így napi 8-10 órás számítógép előtt töltött idő után valahogy nem vágytunk további monitor bámulásra. Az internetkapcsolat minősége nagyon hullámzó, időnként teljesen jó, máskor kritikán aluli. A meleg pedig egyre csak fokozódott, állandósult a lakáson belüli 30 fok, ez azt hiszem nem igényel további magyarázatot.

De nézzük mik is történtek az elmúlt hetekben:

Fogszabályozás

Szerdán volt három hete, hogy ismét ellátogattunk a fogdokihoz. Azt gondoltam, hogy felrakja az alsó fogszabályozót, de nem tette, helyette kaptam két-két fémgyűrűt az alsó ötös és hatos fogaimra. Igazából semmit sem mondott, csak annyit, hogy egy hét múlva megint menjek. Jó rendben, addig meg majd szokom az új elemeket a számba. Az első pár napban elég kellemetlen volt, a külső oldalon van egy fém kampó, ami rágáskor persze beleakadt a számba/arcomba. A fémgyűrű belső széle pedig a nyelvemet vágta egy kicsit. Azóta ezeket a hatásokat már észre sem veszem, pár nap után megszoktam. Az alsó fogszabályozó feltétele előtt azért még volt egy kis bonyodalom, felhívtak a rendelőből, hogy menjek később, oké nem gond, aztán másnap hívnak, hogy ne is menjek egyáltalán, majd csak 3 hét múlva. Na erre bepipultam, engem ne rázzon le csak úgy a doki, nekem erre nincs időm, hogy 1 hónapot elvesztegessek. A telefonba nem mondtam semmit, de bementünk a rendelőbe, hogy tisztázzuk ezt a dolgot. A fogszabályozós orvos havonta csak kétszer jön, ezért a rendelő tulajával beszéltünk, hogy legyen szíves intézkedjen és beszéljen a kollégájával. Nem kellett kétszer kérni, rendes fazon a doki, el is intézte, hogy mégse töröljék az időpontot.

Végre felkerült az alsó fogszabályozó, az egyik egyesemre nem rakott brakettet (kis műanyag vacak, amit a fogamra ragaszt), mivel előbb a mellette lévőt kell kiegyenesíteni, hogy arra is ráférjen. Most se volt túl bőbeszédű a fogdoki, megcsinálta a dolgát, aztán viszont látásra. Jó lett volna hallani véleményt arról, hogy szerinte hogyan alakulnak a fogaim, mennyire állok jól, de semmi. Legközelebb nem hagyom magam, szeretném tudni, hogy milyenek a kilátások és vajon mikor szabadulhatok meg a fogív-tágítótól. Reméljük jövő héten közlékenyebb lesz.

Ajurvédikus masszázs

A múlt hónapban az újsággal együtt jött egy hirdetés amiben egy damani ajurvédikus centrumot reklámoztak. Már korábban is láttuk, hogy megnyílt ez a hely, de még nem szántuk rá magunkat, hogy megnézzük. Most végre megtettük, kértünk nekem időpontot és kipróbáltam milyen is egy igazi indiai masszázs.

Eddig három alkalommal vettem részt kezelésen, az első kettő “full body massage” (teljes test masszázs) a harmadik pedig “Elakizhi” névre hallgatott. Az első típus esetén az ember teljes testét masszírozó mozdulatokkal bedörzsölik olajjal a lábujjtól egészen a nyakig. Ha valaki kéri, akkor fej vagy arcmasszázst is kaphat emellé, a fejmasszázs nekem annyira nem jött be, mert utána a kihulló hajszálak rám ragadtak és az nagyon kellemetlen tud lenni, ha az ember tetőtől talpig olajos. Két masszőrrel találkoztam, aki az első alkalommal masszírozott ő sokkal precízebb volt és kevesebb olajat használt, amit utólag tudtam csak értékelni, amikor a másik masszőr annyit rám öntött, hogy kapaszkodnom kellett az ágyba nehogy lecsússzak.

Az Elakizhi kezelés már sokkal figyelemre méltóbbnak bizonyult, itt külön masszírozó keveréket készítettek és egyszerre ketten “dolgoztak” rajtam, hogy beleférjen egy órába a művelet. Először itt is bekentek a szokásos olajjal, majd következett a keverék, amit felmelegítettek és vászonanyagba csavart gyógynövényeket mártottak bele, majd ezt dörgölték a bőrömbe. Kellemes volt a meleg, teljesen ellazította az izmaimat és mellette olyan volt mintha bőrradírral kentek volna be. Természetesen a bőrnek is jót tesznek a hatóanyagok, nem csak az izomnak. Végül nyakig olajosan be kellett ülnöm egy gőzkabinba és kb. 10 percet izzadtam. Elég vicces volt a fülke, olyan volt mint egy fél szekrény aminek a tetejére egy lyukat vágtak, belülre pedig beraktak egy széket. A lyukon kellett kiraknom a fejemet, amit letakartak egy törölközővel, az ajtót pedig rám zárták. Aki klausztrofóbiás annak semmiképp sem ajánlanám. Ezt követte a tusolás, lemostam magamról a barnás olajat, majd kicsúszkáltam a fürdőből és felöltöztem.

Azt hiszem menni fogok még máskor is és benevezek az utóbbi kezelésre, talán még újakat is kipróbálok, de azért az igazi, jó kis svédmasszázzsal nem veszi fel a versenyt az teljesen bizonyos.

Bombayi vendégek

Két hete vendégeink voltak, Bombayból látogatott meg bennünket Tibor és a felesége, Julcsa. Erről Peti már írt a blogjában, így nem szeretném megismételni a leírtakat, itt elolvashatjátok.

Jövő héten mi látogatjuk meg őket, pénteken munka után bevonatozunk a városba, majd vasárnap este érkezünk vissza. Egy biztos programunk már van, egy ausztrál pasi fog duma színházat tartani 80 nap alatt a föld körül címmel, kíváncsian várjuk vajon hogyan fogja kifigurázni az indiaiakat. A többi program pedig majd adja magát, ami nagyban függ a monszuntól is.

Elefánt Vapiban

Egy elefánt biztos, hogy van Vapiban, vagy legalábbis valahol a környékén lakhat, időnként látjuk feltűnni. A minap ismét találkoztunk vele, nem voltunk teljesen biztosak benne, hogy ő az vagy talán egy másik, mindenesetre feldobta az esténket és egyből nem bántuk, hogy sokáig maradtunk az irodában.

Leálltunk a kocsival és körbejárt bennünket, közben Peti mobillal próbálta megörökíteni. Megállt mellettünk és láttam ahogy néz, az ormányával a visszapillantót is majdnem lecsavarta. Az ilyen élmények miatt érzi azt az ember, hogy jó Indiában élni. Persze azért ez nem ilyen egyszerű, sokkal több tényezős a képlet, de időnként kellenek pozitív élmények is, hogy elviselhetőbbé tegyék a hétköznapokat.

 

Végre megérkezett…

Igen, végre itt van a monszun. Ennyire még soha életemben nem vártam az esőt, mint most. Amikor már annyira meleg van, hogy harapni lehet a párás levegőt, amikor tusolás után 5 percen belül képes leizzadni az ember, ha nem menekül be a legkondis szobába, na akkor már tényleg megváltás az eső. Szerencsére nem aludtam át az első esőt, épp felkeltem és Peti mondja, hogy esőszagot hoz a szél, és be van borulva. Épp neki akartunk kezdeni reggelit készíteni, de akkor hirtelen leszakadt az ég. Egyből szaladtunk mindketten a fényképezőkért és kerestünk egy helyet ahova nem vág be a víz.

Itt szeretném megemlíteni, hogy nemrég én is csatlakoztam a tükörreflexes fényképezőgéppel rendelkezők táborához, Peti nekem ajándékozta a régi gépét, amihez vettem egy új objektívet. Azóta nagyon nagy a lelkesedés, rengeteg tanulnivalóm van még, de élvezem, hogy mennyivel több lehetőséget nyújt egy ilyen fényképező. Egy kis ízelítő az eddig elkészült képekből:

 

Amint a mellékelt ábra is mutatja, mindenki egyből szaladt ki az esőre. Egyáltalán nem bánták, hogy bőrig áznak, ez szinte szertartás számukra, hogy eláztatják magukat amikor megérkezik a monszun. A gyerekek ugráltak a pocsolyákban, a felnőttek felmentek a tetőre és onnan követték az eseményeket, a srácok pedig kispályás futballmeccset rögtönöztek az udvar közepén. Még az egyik kutyát is lehozták, aki szintén nagyon élvezte a helyzetet.

Bennünket is hívtak, hogy menjünk ki, de mi beértük a fotózással és örültünk, hogy végre mozog a levegő. Fél óra alatt szinte két fokot hűlt a lakás, ilyen eredményt még légkondival is nehéz lett volna produkálni. Nagyon ránk fért már ez a kis enyhülés, bár egy kicsit meg is viselte a szervezetünket a front, mindketten nehezen bírtuk a változást annak ellenére, hogy kellemes.

 

Ezennel bepótoltam az egy havi elmaradásomat, legközelebb igyekszem hamarabb elmesélni az élményeket, de inkább nem ígérek semmit, ha nincs ihlet, nincs blog sem.

Házikenyér

Időnként hihetetlen, hogy mikre rá nem veszi az ember magát, hogy növelje a komfortérzetét. Jelen esetben nekiálltam kenyeret sütni, hogy végre ne a szokásos szeletelt toast kenyeret kelljen ennünk. Itt csak ezt lehet kapni, van belőle két-három féle, de egyik sem közelíti meg az otthoni szeletelt kenyereket.

Lisztet és élesztőt be lehet szerezni, víz, egy kis cukor és só mindig akad a konyhában, szóval igazából semmi akadálya sincs a kenyérsütésnek. Jól meg kell dagasztani a tésztát, keleszteni ameddig szükséges és aztán mehet is be a sütőbe. Persze azért nem ennyire egyszerű, mint amennyire annak tűnik. El kell találni az arányokat és az élesztőt sem szabad túl meleg vízbe tenni, különben lőttek az egésznek. Az pedig gondolom már csak gyakorlás kérdése, hogy mennyire sikerül lazára a tészta, ezen a téren még van mit fejlődni.

Az alábbi képeken láthatjátok az első és a második próbálkozásomat. Ha lesz a későbbiekben egy kiemelkedően jól sikerült darab, akkor arról is rakok majd fel képet. Mi már ennek is nagyon tudtunk örülni, otthon pedig mindenki élvezze ki a hatalmas választékot, a felvágott és hentesárukról már nem is beszélek…

Főzőcske

Tegnap volt kedvem főzni, ezért háromféle kaját is készítettem. Mivel a hétvégén beszereztünk Bombayban néhány fej brokkolit, ideje volt feldolgozni mielőtt tönkremegy. (Sajnos Vapiban nem lehet kapni, ez már luxuscikknek számít, a helyiek nem vennék meg.) Az egyik feléből krémlevest készítettem, ebből lett három adag, ami be is került egyből a fagyasztóba. A másik feléből gombás-tejszínes ragu lett, ami rizzsel és tésztával is nagyon finom.

A további program kelt tészta összeállítása volt, pontosabban sörkiflit készítettem. Itt csak szárított élesztőt lehet kapni, így kicsit bajban voltam az adagolással, de végül sikerült megoldani a dolgot és egy fél zacskónyit (1,25 dkg) raktam fél kilogramm liszthez. Mindezt persze előtte felfuttattam langyos tejben cukorral. Korábban még nem próbálkoztam ilyesmivel, de mint kiderült a melegnek köszönhetően kiválóan lehet kelt tésztákat készíteni. A kiflik mellett még néhány bucit is formáztam a tésztából, hogy ne mindig toast kenyeret kelljen ennünk reggelire. A végeredmény meglepően jó lett, ami azt jelenti, hogy mostantól nagyüzemben gyárthatom a pék árúkat, ha jót akarok magunknak. Természetesen inkább meggyulladok a konyhában, de cserébe friss zsömlét és kiflit fogyaszthatunk bármikor. Legközelebb megpróbálkozom a kenyérrel is, ha az is sikerül, akkor megoldódik a kenyérgondunk az elkövetkező hónapokra.

Néhány kép az ínycsiklandozás végett. :)

Februári kaland II.

Az utazásunk ezen része februárban volt és ráadásul most már május van, ezért leírom a történteket mielőtt teljesen kimennek a fejemből a részletek.

Kocsival jöttünk le a hegyekből, nagyon látványos volt a táj, sajnáltam is rendesen, hogy a hajókázáson és az elefánt “ride”-on kívül nem volt több alkalmam ismerkedni a környezettel. Na, de utunk nagy része még előttünk állt, így nem volt értelme bánkódni. Az autó Madurai városába vitt bennünket, ahol egy különleges templom együttest terveztünk megnézni. Ezt megelőzően egy hotel éttermében ebédeltünk, ahol csak vegetáriánus étellel tudtak szolgálni, aminek nem kimondottan örültünk. A sofőrrel megbeszéltük, hogy megvár, elvisz a templomhoz, utána pedig a reptérre is kivisz bennünket.

A templom elég nagy csalódást okozott, főleg Petinek, hisz már régóta szerette volna lefotózni ezt a díszes építményt. Ennek egyetlen akadálya az volt, hogy felújítás alatt állt az épület és körbe volt állványozva az egész. Mi be se mentünk belülről megnézi, elment tőle a kedvünk, erről nem tájékoztatták sehol a turistákat, hogy ilyesmi várható. Sétálgattunk az utcán, ameddig Szilviék körbejártak és próbáltuk terelni az árusokat, akik persze messziről kiszúrtak minket. A sofőr szerzett egy idegenvezetőt, aki szintén bement a templomba, előtte pedig egy helyi kézműves üzletbe kellett benéznünk. Ilyenkor ez kötelező jellegű, azt mondogatják, hogy nem kell vásárolni, csak nézzük meg. Jó megnézzük és időnként tényleg veszünk egy-két apróságot, ha látunk valami jobbnak és értékesnek tűnő darabot.

Az utcán sétálgatva szemtanúi lehettünk egy megdöbbentő esetnek. Úgy tűnt, hogy egy hajléktalan ember alszik az út szélén, de hamarosan kiderült, hogy már nem él. Fura érzés volt szemtanúja lenni egy ilyen eseménynek, korábban még nem volt hasonló élményem. Fehér lepelbe tekerték az öreget, kapott egy virágfüzért is, majd hamarosan jöttek érte és elszállították. Az viszont meglepett, hogy milyen gyorsan és kulturáltan oldották meg ezt a helyzetet.

Hamarosan folytattuk utunkat miután Szilviék is megtették kötelező szemléjüket a boltban. Irány a repülőtér. Viszonylag korán kiértünk, így még jó ideig várnunk kellett. Kerestünk magunknak ülőhelyet és próbáltuk elviselni az arcunkba bámuló indiai családokat. A VIP részen valami helyi híresség is felbukkant, fogalmunk sem volt, hogy kicsoda, ezért nem is szenteltünk neki több figyelmet. Következő úticélunk Bangalore volt, ahova késő este érkezett meg a gépünk. Itt taxiba ültünk és egyből a szállást vettük irányba, hogy minél hamarabb lepihenhessünk.

Másnap reggel korán kellett kelnünk, mivel indult a vonatunk Mysore városába, ahol India egyik leghíresebb palotája található. Néhány óra vonatozás után meg is érkeztünk, ahol első dolgunk volt szállást keríteni, hogy lepakolhassuk a csomagjainkat és kényelmesen vehessük nyakunkba a várost. Könnyen megtaláltuk a palotát, riksát sem kellett fognunk, hisz minden gyaloglótávolságon belül volt. Jó óra alatt körbesétáltuk a nyitott termeket, közben pedig a bejáratnál kapott angol nyelvű audio idegenvezetőnk duruzsolt a fülünkbe. Bent nem lehetett fényképezni, de az udvart kárpótolt bennünket mindezért. Hamarosan meg is éheztünk a sok sétálástól és azon kezdtünk gondolkodni, hogy hol együnk valami finomat. Találtunk egy jónak tűnő helyet, azonban kicsit gyanús volt, hogy túl hamar kihozták az ételeket. Én egy makarónit rendeltem, ami véletlenül sem hasonlított az igazira és az íze is elég érdekes volt. Ekkor még nem sejtettem, hogy a rendelésem milyen következményekkel fog járni. De erről majd legközelebb…         

Fogszabályozás Indiában

Három héttel ezelőtt végre rászántam magam, hogy elmenjek fogszabályozó dokihoz megmutatni a fogaimat. Már jó ideje tervezgettem a dolgot, az utóbbi években egyre jobban kezdtek elől elfordulni a fogaim, ami egyre inkább zavart és emellé még nyitott harapásom is van.

Mivel januárban szükségem volt fogászati beavatkozásra, így tudtam, hogy megbízható a társaság és a felszereléseik is jók, ezért is bátorkodtam ismét betérni hozzájuk. A fogszabályozó orvos havonta csak kétszer jár ide, akinek van ilyen készülék a szájában, az tudja, hogy ennyi bőven elég is belőle.

Három hete a felső fogsoromra rakta fel a fogszabályozót, akkor még nem sejtettem mire is vállalkozok valójában. Beletelt pár napba mire megszoktam, hogy van egy izé a számban és ráadásul a fogaim is fájnak, így alig bírok enni. Volt egy fém kampó, ami hozzáért a nyelvemhez, na gyorsan vissza is mentem pár nap után, hogy csináljanak vele valamit, mert fáj tőle a nyelvem. Szerencsére lecsiszolták és onnantól nem volt több gond az evéssel. Szomorú is lettem volna, hogy hazamegyünk húsvétra és nem ehetek a sonkából és a sütikből.

Ne de ez csak a bemelegítés volt, két napja ismét jártam a fogdokinál, ami újabb szenvedések kezdetét jelenti. A jó hír az volt, hogy három hét alatt már szépen igazodtak a fogaim és úgy tűnik nem lesz szükség foghúzásra. A rossz pedig, hogy felrakott egy expander nevezetű fém vackot a szájpadlásomra. Íme:

Kérdezte tőlem, hogy kényelmes-e, én meg mondtam neki, hogy nem állítanám, de gondolom idővel meg fogom szokni. Hogy a francba lenne kényelmes egy fém szerkezet, ami minden nyelésnél útban van?! Azóta kikezdte a nyelvemet, beleépült a drót mintája és ennek köszönhetően egy kicsit fel is dagadt. Ez azt jelenti, hogy a beszéd se nagyon megy, inkább activity-zek, ha mondani akarok valamit. Na meg persze a fogaim is fájnak, amire ezeket a fém gyűrűket ráhúzta. Eddig azokkal rágtam, mert az elöl lévő fogaim fájtak, most már az sem megy. Az expander 2-3 hónapig lesz fent a számban, nagyon bízom benne, hogy tényleg hozzá lehet szokni, mert már most unom a bébipapi jellegű kajákat. Még szerencse, hogy van egy jó kis turmixgépünk, különben nem tudom hogyan ennék meg bármit is. Mondtam Petinek, hogy szívesen készítek normális kaját, nem kell neki is ezt ennie. Azt hiszem a következő hetekben az összes létező krémleves receptjét meg fogom tanulni.

Most azt gondolom, hogy ennél már nem lehet rosszabb, de kitudja, 1 hónap múlva jön a fogszabályozó az alsó fogsoromra, na az lesz még majd nagy kihívás…

Az utazó gekkó

Épp a napokban jutott eszembe, hogy milyen régen láttam már gekkót. Az új lakásban nem igen van már alkalmunk találkozni velük, hisz minden nyílászárón szúnyogháló van.

Ma reggel megyünk le a kocsihoz, berakjuk a laptopokat a csomagtartóba, nyitnám ki az ajtót, hogy beszálljak és a szemem sarkából észreveszem, valami mozog. Közelebb hajolok és látom, hogy egy “kisgekkó”. Szólok Petinek, hogy csináljon vele valamit, mert én nem fogom meg. Hiába próbálja terelgetni, hogy kifelé jöjjön, de ő mindenáron bent akar maradni. Szaladgál az első és hátsó ajtó között, végül úgy dönt, hogy bemegy az ülésem alá. Innentől nyomát veszítettük, hiába húzgáltuk az ülést és emelgettük a szőnyegeket. Hát jó, akkor jön velünk dolgozni, nem érünk rá folytatni a vadászatot.

Feltehetőleg azóta is a kocsiban csücsül. Ha nagyon megéhezne kaja van, mivel ma reggel egy szúnyog is velünk utazott. Mindenesetre bízunk benne, hogy rájön mennyivel jobb neki kint és nem szorul be valahova.

Fejlemények:

Munka után megtaláltuk a gekkót a kocsiban, épp az ajtó belső burkolata mögül kandikált ki a feje, amikor be akartunk szállni. Jelentem, sikeresen kitereltük és mostantól a cégnél éli mindennapjait.

Rendkívüli meleg

Tudom, most otthon mindenki arra panaszkodik, hogy még mindig nem érkezett meg a tavasz, hűvös, esős idő van. Na, én pont ennek az ellenkezője miatt szeretnék szót emelni. Itt jelenleg a szokásosnál melegebb az idő, holnapra már 38 fokig fog felkúszni a hőmérő higanyszála, ami tavaly csak június magasságában fordult elő. Kérem szépen, mi lesz itt monszun előtt, ha már most ilyen meleg van, erről nem volt szó, hogy hónapokon keresztül közel negyven fokos hőséget kell kibírni. Arról ne is beszéljünk, ha mindehhez magasabb páratartalom is párosul, a monszun egyáltalán nem segít növelni az elviselhetőséget, sőt.

A tavalyi évben májusban kezdtük csak el rendszeresebben használni a légkondit, addig ki lehetett bírni ventilátor mellett, most már napról napra csökken a tűréshatár és egyre jobban vágyjuk megnyomni a bekapcsoló gombot. Igaz már van szúnyoghálós erkélyajtónk is, ami nagyban javítja a lakás légcserélődési képességét, de így se nagyon megy már 30 fok alá esténként a hőmérséklet. Ha pedig épp elmulasztjuk sötétedés előtt kinyitni az erkélyajtót, akkor már bánhatjuk, inkább lemondunk a nagyobb légmozgásról, ellenben elkerüljük az ajtónyitással járó több tucat szúnyog beáramlását és esti programként a levadászásukat.

Legutóbb jókat mosolyogtunk a szúnyoghálón üldögélő példányokon, ha-ha, csak szeretnétek bejönni, eközben realizáltuk, hogy a konyhánál lévő ablak szúnyoghálója nyitva maradt. Az ott bejutott egyedek pedig rajtunk röhögtek, hogy milyen jó fejek vagyunk, beengedtük őket vacsorázni. Azóta jobban figyelünk, most már a szellőztetés úgy sem segít sokat, idén hamarabb jött el a légkondi szezon.

Februári kaland I.

Már két hete, hogy hazajöttünk az idei hosszabb kiruccanásunkról, de még csak most jutok hozzá, hogy írjak a kirándulás eseményeiről. Az első hétvégén persze takarítani és mosni kellett, múlt hétvégén pedig ismét beugrottunk Bombayba elintézni néhány dolgot.

Tegnap előtt volt egy hónapja, hogy útnak indultunk, szombat napközben Kochiban a reptéren találkoztunk Szilvivel és Szabolccsal. A mi gépünk ért oda hamarabb, így várnunk kellett rájuk; Ők Delhiből jöttek, ahol már eltöltöttek néhány napot városnézéssel.
Innen autóval mentünk tovább Alleppey-be, ami kicsit több mint 100 km-t és közel három órás autókázást jelentett. Némi bolyongás után megtaláltuk a szállásunkat, elfoglaltuk a szobáinkat és már úton is voltunk a tengerpartra, hogy megnézzük a naplementét.
Persze nem sikerült elcsípnünk, kifogtunk egy sorompót és egy hosszú vonatot, így a síneknél ért bennünket az alkonyat. Azért megnéztük a partot, megállapítottuk, hogy hatalmasak a hullámok, rengeteg fehér rák szaladgál, és meglepően tiszta a partszakasz. Ezek után rögtön meg is céloztuk az első jónak tűnő éttermet, de gyorsan ki is fordultunk miután megláttuk, hogy az árakat és a választékot is a nyugati turistákhoz igazították. Megfelelt nekünk a helyi étterem, ahol még a kínálat is bővebb volt, ráadásul rendelhettünk húst és alkoholt is. Vacsora után elsétáltunk a sarki kisbolthoz, ahol vizet terveztünk venni, végül Szabolcs bevállalt egy kókuszdiót, amit mi is megkóstoltunk. Este még pálinkát is ittunk, biztos, ami biztos alapon, nehogy összeszedjünk valami bacit. Mindezek ellenére nekem sajnos sikerült, hiába figyeltem oda a kézmosásra és a kötelező fertőtlenítésre.

Másnap reggel hajókázni indultunk, dél körül foglalhattuk el a hajót, ahol az éjszakát is eltöltöttük. Azon a vidéken kiépítettek egy hatalmas csatornarendszert, amely a környező rizsföldeknek biztosítja a vizet.
Ezen kívül halászatra, és manapság az általunk bérelt hajóhoz hasonló bárkák százai révén turizmus céljára is tökéletesen megfelel. Kellemes élmény volt egész nap egy hajó fedélzetén bámészkodni, a személyzet kiszolgált bennünket élelemmel, nekünk csak annyi volt a dolgunk, hogy jól érezzük magunkat.
Nagyon igyekeztem tartani magam, de a megpróbáltatásaim már itt elkezdődtek, hasmenés, gyengeség, aminek egyenes következménye volt a diéta, nem ehettem össze mindent. A hajó szakácsa nem sajnálta tőlünk az ételt, szívesen ettem volna többet, de nem mertem. A többiek jóízűen lakmároztak miközben én azon izgultam, hogy ugye másnapra jobban leszek. Nem lettem, sőt Szilvi is belefutott ugyanebbe a helyzetbe. Néhány széntabletta és Bolus Adstringens bevétel után tovább indultunk következő állomásunkra.

Kumily, a Periyar Vadaspark városa volt a következő úti célunk, ahova szintén autóval jutottunk el. Késő délután érkeztünk meg a szállásra, így arra a napra már nem is terveztünk különösebb programot a környék felfedezésén és a következő napi tervek összeállításán kívül.
Az állapotom stagnált, nem lettem jobban, de rosszabbul sem, szerencsére Szilvi már sokkal jobban érezte magát. Kedd reggel hajókázni indultunk a vadasparkban található tó vizére, a hajónak 7-kor kellett volna elhagynia a kikötőt, ami negyed órás csúszással sikerült is. Hihetetlenül hideg volt, erre nem igazán készültünk, reggel még az is megfordult a fejünkben, hogy nem megyünk sehova, hisz a farmerkabáton kívül nem volt semmi meleg ruhám, Peti pedig egyáltalán nem hozott hosszú ujjú felsőt. Szerencsére Szabolcs ki tudta segíteni Petit egy kardigánnal, így nem kellett a szálláson maradnunk. A tájat sűrű ködréteg borította, ami csak a két órás út végére kezdett felszakadozni. Mindenki tekingetett minden irányba, de csak néhány állatot sikerült látni hatalmas elefántcsordák helyett. Úgy tűnik, ők sem szeretik a ködös, nyirkos reggeleket.


Eközben én egyre gyengébbnek éreztem magam, egyre nehezebben viseltem az utat, alig vártam, hogy visszaérjünk a szállásra; sajnáltam, hogy nem tudom élvezni a tájat és nincs erőm sétálni egy nagyot a többiekkel. Peti természetesen visszajött velem riksával, majd ő elment reggelizni amíg én ledőltem pihenni. Néhány óra múlva sem lettem jobban, iszonyatosan fájt a fejem és a gyomrom, így nem volt mese, el kellett menni a dokihoz. Még annyi erőm volt, hogy elsétáltunk a közeli korházba, ahol egyből fogadtak bennünket. Miután felvázoltuk a helyzetet az orvos közölte, hogy van egy gyorsabb és egy lassabb megoldás, kaphatok „shot”-ot, ami gyorsabb vagy gyógyszert.
Mondta, hogy a külföldiek általában a gyógyszert szokták választani, de a másik hatásosabb. Először nem kértem, aztán mégis meggondoltam magam és szóltam, hogy legyen, essünk túl rajta. A shot injekciót is jelent, közben kiderült, hogy a doki infúzióra gondolt. Még soha nem volt szükségem ilyesmire korábban, hát ezen is túl kellett esni, de miért éppen Indiában?! Kicsit aggódtam, hogy sterilek legyenek az eszközök, de azok voltak, original csomagolásból vett ki mindent a nővérke és a vénámat is nagyon ügyesen eltalálta, utólag sem volt semmi nyoma. Kicsit több mint két órát tartott az adagolás, utána visszamentünk az orvoshoz, aki még adott néhány gyógyszert is. Határozottan jobban lettem, de a tűt még benne hagyták a kezemben és mondták, hogy este menjünk vissza, és ha jobban leszek, akkor kiveszik. Nem kellett még egy adag infúzió, ezért este eltávolították a tűt és mehettünk haza.

Ekkor már azt hittem, hogy minden rendben lesz, másnap újult erővel indulhatunk neki a vadasparknak, de nem így történt. Szörnyű éjszakám volt, nem tudtam aludni, mert a mellkasom közepén szúrást éreztem, fájt a fejem és még hányingerem is lett a gyógyszerektől. Mindez az antibiotikumok mellékhatásának volt köszönhető és annak, hogy az orvos nem írta fel a kiegészítő gyógyszert, ami segít a szervezetnek feldolgozni a hatalmas adag orvosságot. Szerda reggelre elefánt „lovaglást” terveztünk, amit nem szerettem volna kihagyni, ezért összeszedtem magam arra az időre és csak utána mentünk vissza a korházba. Nem bántam meg, hogy erőt vettem magamon, az elefántok mindig lenyűgöznek, nagyon szeretnivaló állatok.


Az orvosnál megkaptam a kiegészítő gyógyszert, és még az antibiotikumokból is kaptam néhány napra való adagot, amit mindenképp be kellett szednem, ha nem akartam, hogy romoljon az állapotom. Ez volt az utolsó napunk Kumilyben, úgy döntöttem inkább lábadozásra szánom ezt a napot, hogy az út hátralévő részén ne legyen több gond. Rengeteg folyadékot ittam és megpróbáltam enni is, hogy végre erőre kapjak. Petinek mondtam, hogy menjen el még egy hajókázásra a tóra, hátha lát elefántokat és készítsen sok fényképet helyettem is. Szerencséje volt, sikerült elkapnia négy elefántot, ebből az egyik baby volt. Egy hatalmas vidracsaládot is lefotózott, meg még néhány madarat és szarvashoz hasonló állatokat. Így végül szerencsésen záródott a kirándulásunk a hegyekben, másnapra már sokkal jobb állapotban voltam és nekiindulhattunk a következő célállomásunknak.

Az út első feléről itt találhatjátok a képeket vagy az alábbi videón kicsiben is megnézhetitek, a folytatás hamarosan következik.

Hideg évszak

Lassan vége a "télnek" Indiában, már este sem megy 20 fok alá a hőmérséklet. Amikor januárban visszajöttünk, egy darabig még hosszú nadrágban jártam és a zokni is jól jött. Bent az irodában kikapcsolták a légkondit - ennek köszönhetően érdekes szagok terjengtek -, de még volt aki így is fázott, ezért előkerültek a pulcsik, mellények.

Egy hónapja még csak 30 fok volt nappal, most már azért eléri a 32-33-at. Mindenesetre esténként tényleg hűvös volt, időnként 15 fok alá is lement a hőmérő higanyszála, ami azért a helyieknek már nagyon kevés. A biztonsági őröket pokrócba csavarva lehetett látni, az út szélén pedig hordókban lobogó tüzek mellett melegedtek a sofőrök, átutazók.
Mi is meglepődtünk, hogy sötétedés után milyen nagy csönd van a lakópark udvarán, hát persze, hiszen fáztak, nem maradtak kint késő estig zsibongani, hanem visszahúzódtak a lakásba. Mi ennek kimondottan örültünk, de lassan kezd minden visszarázódni a régi kerékvágásba, már egyre tovább zajonganak esténként.

Kihasználva a kellemes időt mostanra iktattuk be az idei hosszabb kiruccanásunkat. Holnap indulunk délre, leutazunk Keralába, itt egy napot hajókázunk, majd a Periyar vadaspark felé vesszük az irányt, ahol elefántokat, sőt talán még tigriseket is láthatunk. Majd következik két érdekes város: Madurai és Mysore. Egy éjszakát a vonaton töltünk, amikor is megérkezünk Hampi városába, innen pedig Goa felé megyünk tovább, természetesen a tenger miatt...

Két hét múlva újra Vapiban leszünk, igyekszünk minél hamarabb feldolgozni a képeket és videókat, hogy jelentkezhessünk az útibeszámolókkal.

Nyugisabb hétköznapok

Ismét elmaradtam egy kicsit az írással, az elmúlt két hétben jó néhány dolgot kipipálhattunk, ami nagyon nagy örömmel tölt el bennünket. Na, de nem szaladok a dolgok elébe. Ott tartottam, hogy terveztük a hétvégi bevásárlást Bombayba; azon a héten még elvégezték az utolsó simításokat az asztalosok, ezzel két esténket tökre is tették, mivel náluk az 1 óra késés az alapbeállítás, 6 helyett 7-kor jelentek meg, a munkából pedig már nem volt sok, így kihúzták este fél 11-ig. Nem kicsit voltunk idegesek és éhesek.

Végre készen volt - közel egy hónapos barkácsolás után - és jól is mutatott a szekrény, nyitva hagytuk a fiókokat és az ajtókat, hogy száradhasson, amíg mi bevásárolunk a hétvégén. Jól sikerült a program, vettünk mindent, amit elterveztünk, többek között HÚST, SONKÁT, FELVÁGOTTAT... (Majdnem közelharcot vívtunk az egyik szelet sonkáért, az eladó már a következő vevőt szolgálta volna és ő is pont azt nézte ki, amit mi). Késő délután hazaérkeztünk, azt terveztük, hogy majd szépen kitöröljük a fiókokat és bepakolunk, ekkor vettük észre, hogy szorulnak, a tartósínek nyeglék és az egyik fiók iszonyatosan nyikorog. Na és persze az az ajtó, ami rossz irányba nyílt, még mindig nem lett megfordítva vagyis kicserélve.

Ismét betelt a pohár, Peti leszerelte az ajtót és másnap behívatták az asztalost, hogy számon kérjék rajta, miért nem képes használható bútort készíteni. Némi megszeppenést tanúsított emberünk, de nem hinném, hogy túlságosan megviselte a dolog. Másnap ismét jöttek és még vagy két napig szöszmötöltek a kb. két órás munkával. Halelluja, végre végeztek, igaz az újonnan lecsiszolt részeket nem sikerül olyan színűre festeni, mint a korábbiakat, de már nem érdekelt bennünket, csak már fejezzék be végre.

Használatba vettük a bútort, nem szorulnak a fiókok - kettőt kivéve -, és eddig még nem szakadtak le. Örülünk, már csak egy faliszekrény hiányzik a konyhából, amit nem érdekel, hogy hol, de nem nálunk fogják elkészíteni az biztos, majd ha teljesen elkészül, akkor idehozhatják.

A nappaliban Peti felszerelt egy polcot, ahova virágokat raktunk és most már ott is van függönyünk, amire egyre nagyobb szükség van, hisz délutántól már arról tűz a nap. A vendégszobában is felkerült egy virágos polc, lassan tényleg otthon kinézete lesz a lakásnak. Már csak néhány lámpa hiányzik, na meg még az ablaklégkondi levágott zsinórját kell pótolni (barbárok, fogták és a kábel közepén elvágták, ahelyett, hogy kihúzták volna a falból, érthetetlen), és még a másik légkondi kondenzvíz elvezetőjét, ami elég hamar felmondta a szolgálatot, hisz a régi lakásból hozták át azt is, ahelyett, hogy újat szereztek volna (kb. 50 Ft-os tétel).

Mindezek után, az asztalos hadjárat végeztével, végre kivakarhattuk a lakást a koszból. Nem kevés mocskot kellett a konyhában a padlóról felsikálni, miután Peti nekiesett egy erősebb tisztítószerrel a padlónak, még négyszer fel is kellett mosni. Most már sokkal jobban érezzük magunkat, hogy túl vagyunk ezen a tortúrán, nem kívánom senkinek. Az otthoni szakik ezekhez képest professzionális mérnökök. Mostantól sokkal jobban megbecsülöm az otthoni szakmunkásokat.

Íme az eredmény:



A futópadról annyit, hogy mivel nincs túl sok lehetősége a mozgásra, ezért úgy döntöttem beruházok. Kb. egy éves aerobik bérlet árába került, ha nem viszem haza, akkor is megéri, mert ugye, ha már van, akkor használni kell és remélhetőleg jobban lesz motiváció a mozgásra.

Sonkával álmodó

Még egy bejegyzés mára, mielőtt elfelejteném a történteket. Ma reggel amikor felébredtem, tisztán emlékeztem az álmom legfontosabb momentumára, amely egy sonkával teli hűtő volt. Arra emlékszem, hogy egy fehér családnál voltam, ahol valamilyen oknál fogva benéztem a hűtőjükbe és szebbnél szebb felvágottakat, sonkákat és szalámikat láttam. Egyből meg is kérdeztem, hogy honnan van az ellátmány, amire azt válaszolták, hogy Amerikából küldték a rokonok csomagban.

Nem vagyok otthon nagy húsevő, nem vágyom minden nap húsra, de ha nincs, akkor valahogy jobban ki van rá éhezve az ember. Persze hoztunk otthonról valamennyi szalámit és májkrémet, de azt be kell osztani, mi marad későbbre, ha már az első hetekben felfaljuk a készletet?! Még tavaly lefagyasztottunk egy kevés Bombayban beszerzett sonkát, amit a múlthéten kiolvasztottunk, lett belőle jó kis rakottkrumpli, kétszer jutott reggelire és már vége is lett. Azóta nem ettünk semmi ilyesmit, csak zöldséges kajákat. Tegnap este például Peti összedobott egy paradicsomos-mozzarellás salátát, ami nagyon finom volt, persze megjegyeztem, hogy már csak a sült húsi hiányzik mellőle. Vannak jó vega kaják, amikkel még jól is lehet lakni, de a húst mégsem lehet pótolni semmivel. Azt hiszem, jövőhét végére mindenképp beiktatunk egy húsbeszerző körutat Bombayba.

Szúnyoginvázió per asztalosok

Miután visszajöttünk, az azt követő héten elkezdtek dolgozni az asztalosok, ami azt jelenti, hogy végre készül a konyhabútor. Már 11. napja dolgoznak rajta, közben volt két munkaszüneti nap (egy hónapon belül kettő!) és nekünk sem volt mindig alkalmas, hogy jöjjenek. Egyelőre még mindig nem tudni, hogy mikorra végeznek, haladgatnak, de számomra hihetetlenül lassúnak tűnik a tempó. Mindezzel két probléma van, az egyik, hogy emiatt nekem itthon kell ülnöm és szemmel tartani az embereket, mert ugye mégsem hagyhatjuk, hogy idegenek egyedül mászkáljanak a lakásban. Ezzel bent a cégnél is egyetértettek, sőt ők javasolták, hogy valamelyikőnk maradjon itthon, amíg tart a munka. A mobil internetnek köszönhetően tudom követni a benti eseményeket, megkapom a céges emaileket, de mégsem tudok annyi mindent intézni, mint ha az irodában lennék. Volt már példa arra is, hogy Peti maradt itthon, engem pedig bevitt, hogy intézzem, ami fontos. Neki több emberrel kell beszélni, több dolgot kell intéznie, ezért értelemszerűen többnyire én maradok itthon az asztalosokkal.

Most még eggyel több okom is volt arra, hogy itthon maradjak, valószínűleg a fogorvosnál összeszedtem valami bacit és kicsit ledöntött a lábamról. Fej- és torokfájás, nátha, némi köhögés és hőemelkedés. Sehol máshol nem voltam múlt szombaton és másnap kezdődött az egész nyavalya, szóval tuti a fogorvosnál ragasztották rám. Egy órán keresztül ültem ott nyitott szájjal, közben jöttek-mentek az emberek és ez pont elég volt összeszedni valami betegséget.
Dokihoz nem akartam menni, csak telenyomott volna antibiotikummal, inkább akkor aspirin, C-vitamin és gyógytea, már jobban vagyok, remélhetőleg a hétvégére kutya bajom se lesz.

Visszatérve az asztalosokhoz, a másik gond a lassúságon kívül, hogy sötétedésig dolgoznak, ami még nem lenne baj, de alkonyatkor megjelennek a szúnyogok és szép lassan beszivárognak a lakásba. Mivel embereink a munka nagy részét a folyosón végzik, ezért nyitva kell hagyni a bejárati ajtót és még az erkélyajtó is nyitva van, mert a szükséges anyagokat és szerszámokat ott tárolják.
Mi már mindenféle módszerrel próbálkoztunk a kis vérszívók hatástalanítása érdekében, füstölőt raktunk az ajtó elé, hogy egyáltalán be se jöjjenek, ez néhány delikvenst elriasztott, de továbbra is sokan versenyben maradtak. Miután a munkások elmentek, bevetettük a vegyi fegyvert és minden lehetséges tartózkodási helyre befújtunk, ez már hatásosabbnak bizonyult. A megmaradt játékosokat pedig "teniszütővel" próbáltuk levadászni, beszereztünk még egy ütőt, hogy mindketten "gyilkolhassunk". Néhány órás küzdelem után szépen megfogyatkozott a kis dögök száma, már csak a legélelmesebbek maradtak meg a végére. Ahogy lenéztünk a kanapé mellé mindenhol elpusztult szúnyogok tetemeit találtuk, jó kis irtást rendeztünk, persze közben mi is szereztünk néhány csípést.

A tusoló ablakán nincs szúnyogháló, így ott folytatódott az előadás. Engem már nem is érdekelt, hogy fogmosás közben beszereztem még két csípést, gyorsan letusoltam és bemenekültem a hálóba. A következő felvonás színhelye a háló, ahol az ágy alatt megbújó vérszívók persze csak akkor merészkednek elő, amikor már majdnem álomba szenderülünk. Volt néhány esténk, amikor alig aludtunk pár órát miattuk, felváltva keltünk fel Petivel, amikor már nem bírtuk tovább az állandó csípéseket. Az egyik este az arcomat csipkedték össze, mivel csak az volt ki a takaró alól, ekkor kipattantam az ágyból és öt-hat példányt leöltem, kicsit később Peti is legalább ennyi tetemet produkált. A legutóbbi nagy irtásunk óta már csak néhány kóbor szúnyog téved be a hálóba, ami köszönhető az elektromos szúnyogriasztónak, és hogy állandóan csukjuk az ajtót.

Többnyire a fent említett okok miatt nagyon várjuk, hogy végezzenek az asztalosok és a fürdőkbe is kerüljön végre szúnyogháló. Azt hiszem, új időszámítást kezdhetünk, ha túl leszünk ezen az egész procedúrán.

Fogdokinál

Tegnap reggel a fogorvosnál kezdtünk Petivel, 9 órára kellett mennünk, de a fogdoki csak fél 10 körül esett be. Az asszisztensek addig előkészítették a szükséges eszközöket, majd a papírmunkával foglalatoskodtak. Hamarosan beszólítottak és egyből el is kezdték fúrni a fogamat, semmi érzéstelenítés. Gondoltam, ez így szuper lesz, de ha fáj csak abbahagyja, szerencsére nem volt elviselhetetlen. Erre közli a doki, hogy mégsem csak töméscsere lesz, hanem gyökérkezelni kell, mert nagyon mély a lyuk és továbbra is fájni fog, ha nem szedik ki az ideget. Biztos, ami biztos rákérdeztem, hogy mindenképp szükség van-e a beavatkozásra, ő persze továbbra is határozottan állította, hogy igen. Ok, akkor legyen, a fogfájásnál nincsen rosszabb, tegyék meg, amit lehet. Odajött egy asszisztens és egy kis könyvben levő ábrák alapján elmagyarázta, hogy mit fognak csinálni, majd beadott egy érzéstelenítőt és kiküldött a váróba, hogy zsibbadjak. Peti közben bement a céghez, felhívtam, hogy tájékoztassam a fejleményekről és hogy nem kell sietnie, mert visszamegyek még egy körre. Behívtak, beültettek egy másik székbe, majd egy perc múlva mondják, hogy ne haragudjak, de át kellene ülnöm egy másik székbe, mert van egy idős hölgy, aki 160 kg körül van és ez a szék neki jobban megfelelne. Átültem, a nénit bevezették, rögtön el is határoztam, hogy hozzákezdek a fogyókúrához, és magamban azon tűnődtem, hogy hogyan lehet ennyire elhízni a vegetáriánus koszttól. Elég könnyen, hisz az ember sokkal kevesebb fehérjét eszik, ami azt jelenti, hogy több szénhidrátot és zsiradékot visz be a szervezetbe, hogy jóllakjon, ennyit az indiai kajákról, senki ne gondolja, hogy a vega koszttól nem lehet hízni, sőt.

Visszatérve a fogorvosi beavatkozáshoz, egy női fogorvos vett kezelésbe és folytatta a furkálást, benyomott valami anyagot a gyökerekhez, majd várni kellett, hogy hasson. 6-8 perc múlva nekilátott az idegek kihúzgálásának, egy kicsit éreztem, időnként olyan volt, mintha egy tűt szúrnának az ínyembe, de a legborzasztóbb az volt, amikor láttam, hogy milyen hosszú az a bizonyos csavaros tű, amivel nyúlkál a számba. Ki lehetett bírni, csak kellemetlen, amikor nem tudja az ember, hogy lesz-e még rosszabb és hogy mikor lesz vége. Kaptam egy ideiglenes tömést, felírtak két napra fájdalomcsillapítót és gyulladáscsökkentőt, szombat reggel pedig mehetek a következő fordulóra. Legalább még háromszor mennem kell, mert koronát is rakni fog a fogamra és mindez kb. 40 ezer forintunkba lesz. Fogalmam sincs, hogy otthon mennyi egy ilyen móka, még nem volt szerencsém hozzá, de gondolom hasonló árban lehet ilyen kellemes programokra befizetni. Úgy hogy a következő pár hétre egy fix programunk már biztosan van.

Happy New Year!

Akinek személyesen vagy egyéb más formában még nem kívántam Boldog Újévet, akkor most megteszem: kívánok mindenkinek nagyon jó egészséget és sok szerencsét, alakuljon minden úgy, ahogyan szeretnétek.

Egy hónapra ismét sikerült eltűnnöm, otthon voltunk néhány hetet, pihentünk, karácsonyoztunk, rengeteget ettünk, a családdal, barátokkal találkoztunk, mint mindig, persze most sem sikerült mindenkivel, talán legközelebb összejön.
Jelentem, az idegeink kisimultak, kikerekedve (húst hússal ettünk, mert ugye itt nem lehet), újult erővel tértünk vissza Indiába, hogy belevágjuk az idei év kihívásaiba.

Egészen sima utunk volt visszafelé, a repülőn is szimpatikus személyzetet fogtunk ki, a reptéren is megúsztuk és egy bőröndnyi "ellátmánnyal" átjutottunk a vizsgálaton, ami csak annak volt köszönhető, hogy épp teaszünetet tartottak, majd az autóúton is minden rendben volt. A lakást jó körülmények között találtuk, szerencsére nem borított mindent vastagon por, sokkal jobb állapotok fogadtak, mint a korábbi lakásban. Épp nyugtázni készültünk, hogy milyen jó utunk volt, amikor ki akartam venni a bőröndből a papucsomat és látom, hogy a lakat hiányzik róla, feltörték... Kinyitottam, úgy tűnt nem hiányzik semmi, akkor vettem észre, hogy a parfüm eltűnt a táskából. Két 30 ml-es DKNY parfüm volt egyedi csomagolásban, ami kb. 8000 forintba került tavaly októberben egy duty free shopban, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy képesek voltak ezért feltörni a bőröndömet és persze azt is tönkretették, amikor levágták a lakatot. Szomorú és szánalmas, hogy idáig süllyedtek a biztonságiak Ferihegyen, mert hol máshol csinálták volna, ők világították át a bőröndöt és leadták a drótot, hogy melyiket kell felnyitni. Erre nem nagyon tudok mit mondani, csak annak örülök, hogy Petire hallgattam és a kamerát felvittem magammal a gépre. És még ezeknek van képük sztrájkolni, követelődzni azt mindenki tud, a kötelesség, becsület, tisztesség már csak hallomásból ismert fogalmak. Meddig süllyedhetünk még, vajon hány ember van még az országban, aki tiszta lelkiismerettel, becsülettel dolgozik? Ez csak költői kérdés volt, inkább nem szeretném tudni rá a választ, csak elszomorít, hogy ennyire nem tisztelik az emberek egymást, gátlástalanul, arcátlanul lopnak attól, aki megdolgozott azért, amije van.

A repülőút még egy meglepit tartogatott a számomra, kicsit el kezdett fájni a fogam, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentősséget. Azóta már eltelt 3 nap, de csak nem akarta abbahagyni, ezért ma elmentünk a fogdokihoz, akihez már Petinek is volt szerencséje. A rendelő átépítés alatt van, még jó, hogy kiszúrtam az új helyet, ahova ideiglenesen költözött, bementünk és 5 perc múlva már fogadtak is. Megnézte a doki a fogamat, majd gyors csinált egy röntgent, ami kivetítette a monitorra, hogy mi a helyzet. Szerencsére nem kell gyökérkezelni, csak két tömés között lett egy kis lyuk, ami pont olyan helyen van, hogy fáj. Hétfőn reggel 9-re kaptam is időpontot, reméljük egy alkalom elég lesz és szépen meg fogja csinálni a töméseket. Normálisnak tűnt a doki és még angolul is nagyon jól beszélt, na de majd hétfőn meglátjuk, hogy mit mondok a kezelés után, addig is próbálok nem gondolni rá.

Nem mondhatni, hogy eseménytelenül kezdődött az év, de azt mondom, nem a problémákra kell koncentrálni, hanem a megoldásra, ha pozitívan állunk a dolgokhoz, akkor azzal magunknak és a környezetünknek is jót teszünk.